A sötétség félelme

Összes megtekintés: 262 

Suttogás, árnyék, majd az a hang, amely hirtelen megtörte az éjszaka szent csendjét. Száraz hang volt, akár egy lépés a fapadló kopott deszkáin. Kinyitotta a szemét, erősen lélegzett, a végtagjai a matracra tapadtak. A sötétséget fürkészte, árnyakat látott, amelyek némán és könnyedén kóboroltak a szobában. Megpróbálta kinyújtani a kezét, hogy felkapcsolja az éjjeliszekrényen lévő lámpát, de rémülten vette észre, hogy nem tud mozogni.
Tudta, hogy visszajönnek. Soha senki sem hitt neki, amikor ezekről beszélt, bolondnak nézték, de ő tudta , hogy igenis léteznek. Most is ott vannak a szobában. Sikítani akart, de egy hang sem jött ki a torkán. Zihálva lélegzett, miközben az árnyak egyre közeledtek az ágyához, a testéhez, amit már nem tudott megvédei. Nincs már ereje hozzá. Hideg verejtékcseppek gördültek le a homlokán. Érezte egyikük jelenlétét maga mellet, az ágy azon felén, ahol a felesége szokott aludni.
Tudta, hogy egy perc múlva elviszik őt a borzalmas sötét világukba, és meg volt győződve arról, hogy ezúttal nagyon fognak rá vigyázni, nehogy megint megszökjön. Túl sokszor szökött meg börtönükből az elmúlt negyven évben.
A sötét lények nem akarták, hogy megismerjék őket, ezért évszázadok óta az éjszaka árnyékában közeledtek, némán, alattomosan, akár a kígyók a barlangban, amikor áldozatukra vadásztak. Becsúsztak az ajtó alatt vagy a kulcslyukon megzavarva azok álmait, akiket lassú, csendes felemésztésre ítéltek. A legellenállóbbakat elrabolták és magukkal vitték Grambalumbába, a királyságukba, ahol teljesen kiürítették őket, majd üres kagylóként hazaküldték őket, aztán legtöbben öngyilkosok lettek, a többiek megőrültek. De vele nem volt ilyen egyszerű.Ő mindig időben megszökött.
Nem tudta a nevüket, de ismerte a szagukat, a küllemüket, valamennyien hasonlítottak egymásra, de mindegyiküknek a maga módján egyedi tulajdonságai voltak, gondolkodó lények, nyelvüknem hasonlított semmire, halk sziszegéssel, hörgő torokhanggal kommunikáltak egymással, mint a vadak. Tudta, hog nem hülyék. Sokszor volt a világukban és tudta, hogy a saját éjfekete királyságukban civilizált módon élnek.
Mindig is gondolta, hogy el fog jönni ez a nap, amikor már semmit sem tehet. Gyűlölte őket, tönkretették az életét. A felesége is miattuk hagyta el. Azt mondta, hogy belefáradt a démonokkal teli éjszakáiba, a szellemekkel való beszélgetéseibe, a gyermeki értelmetlen félelmeibe.
Egyre közelebb jöttek, most körülvették, érezte, hogy lefelé húzódik, egy pillanatra látta egyikük szemének fehér csillogását, majd a testükből áradó sötétség behatolt a szemébe és a tüdejébe. Ordítani akart, de hang helyett csak a nedvesség undorító érzését érezte a lába között. A világ megingott, majd eltűnt, és az ember, aki aznap éjjel volt, örökre a sötétség lényeihez költözött.

“A sötétség félelme” bejegyzéshez 3 hozzászólás

  1. Kedves Gyöngyi!

    Izgalmas és félelmetes volt. Ez az “ordítani akart” érzése ismerős. Nem egyszer álmodtam, hogy kiáltanom kellene, de nem tudok, szeretnék felébredni, de nem megy.

    Szeretettel: Rita🌹

Szólj hozzá!