Ő már csak tudja

Összes megtekintés: 122 

Még a régi szép időkben, a maszk nélküli szabad világban történt az alábbi eset. Viszonylag ritkán járok a Templom térre, mert a lakótelepen található számtalan üzlet egyikében meg tudom vásárolni mindazt, amire szükségem van, ugyanakkor olykor-olykor előfordul, hogy itt is össze futhat velem valaki. Tehát épp a Templom téren álltam a buszmegállóban a lakótelepi buszra várva, mikor rám köszönt Teri.

– Szervusz Marika.
– Szervusz Teri, valakivel összetévesztettél, mert engem nem Marikának hívnak, hanem Mártának.
– Nem a te lányod fulladt bele két évvel ezelőtt a bányatóba?
– Nem.
– Akkor kié?
– Marikáé.
– Azt hittem, hogy a tied.
– Nem.
– De a te férjedet hívják Jánosnak, nem?
– Nem. Először is Istvánnak hívták, másodszor már nem a férjem, mert elváltunk.
– Jó, hát az a kislány azért kisértette a sorsot, mert már előző évben is majdnem elcsapta a busz, mivel meggondolatlanul szaladt át az úttesten.
(Elhatároztam, hogy már nem szólok semmit)
– Most miért nem válaszolsz?
– Mit mondjak? Elég nagy baj volt az a szüleinek. Fogalmam sincs arról, hogy miért kell most erről beszélnünk.
– Azért, mert azt hittem, hogy a te lányod volt.
– Ha így lett volna, akkor azt gondolod, hogy jólesne nekem mindaz, amit mondasz?
– Most elárultad magad, hogy mégis a te gyereked volt.
– Figyelj Teri, gondold azt, amit akarsz, ha te jobban tudod, hogy engem hogy hívnak, ki a férjem és mi történt a gyerekemmel, akkor úgy sincs értelme annak, hogy erről a témáról tovább diskuráljunk.
– Marika, hogy te milyen beképzelt lettél! Máskor hozzád se szólok.
– Rendben, egyébként még mindig Márta vagyok, de mindegy is.

Megérkezett a buszom és végre megszabadultam a „kedves”, jól informált ismerősömtől.

“Ő már csak tudja” bejegyzéshez 13 hozzászólás

  1. Kedves Rita!

    Tetszéssel olvastam írásodat, bocsánat, hogy csak most írok hozzá, de nehezen tudok írni, egyre rosszabban látok,
    Nehéz az ilyen emberekkel, hiszen ők mindent jobban tudnak. Volt ismerősöm aki Margikának hívott és megsértődött, mikor utánam szólt és oda sem néztem.
    Szeretettel gratulálok.
    Magdi🌷

  2. Kedves Anci!

    Nyugodtan feltehetted volna így a neved, hiszen nem kötelező a szülőktől kapott néven szerepelni. Ugyanakkor úgy megszólítani valakit, hogy “M” elég furcsa lenne. Jó, hogy megírtad, hogy az Anci nevet szereted, épp ideje volt. Remélem, hogy nem felejtem el, bár, ha így írnád a kommentet, akkor mindenki át tudná venni, mert nem is lehetne feledni.

    Szeretettel: Rita🌹

  3. Szeretem életből vett írásaid olvasni.
    /Megbocsásd, a nevem néha csak M-mel jelölöm.
    Olyan szeretettelenül szólított családom Marinak,
    nem szeretem a nevemet. Édesapám becézett csak.
    Férjem sem szerette a Marikát sem, sokáig Verának
    szólított, majd mikor gyerekeim Ancinak szólítottak, anyuci
    helyett, boldogan férjemnek is Anci lettem. Munkahelyemen
    is inkább ekként szólítottak. Jobban is szeretem. /
    Gratulálok szeretettel írásodhoz.

    M.

  4. Kedves Zsuzsa és Kata!

    Köszönöm az olvasást. Örültem a visszaigazolásnak is, hogy bizony más is találkozott már olyan emberrel, aki a mi dolgaink jobban tudja, mint mi magunk.

    Szeretettel: Rita🌹🌹

  5. Kedves Rita, nagy türelem kell az ilyen emberekhez. Legyen az férfi, vagy nő.
    Már én is voltam hasonló helyzetben, nagy önuralom kellett, hogy ne mondjak neki sértő szavakat.
    Lehet, nem is tehetnek róla, hogy ilyenek…
    Szeretettel: Kata

  6. Kedves Gyöngyi!

    Derűs örömmel olvastam a kommentedet. Igen, vannak, akik ragaszkodnak a saját elképzelésükhöz, és vagy egyáltalán nem, vagy csak nehezen engednek belőle.

    Köszönöm az olvasást.

    Szeretettel: Rita🌹

  7. Kedves Rita, tőlem rendszeresen megkérdezte az egyik bolti eladó “hogy van signora Luisa” nem ismerem a kérdéses hölgyet, amit meg is jegyeztem. mire az eladó ” te vagy Olga, az ukrán, aki signora Luisát gondozza, vagy nem? ” elmondom, nem, nem vagyok Olga, és nem is vagyok ukrán. Erre elnézést kér, nem firtatja tovább a témát. Aztán sokszor megtörtént ugyanígy, ugyanezekkel a szavakkal. Végül a sokadik találkozáskor amikor meglátott, felkiáltott ” igen, tudom, nem vagy Olga, és nem ismered signora Luisát sem”. Pár alkalommal ez is megtörtént, végül egy kedves mosoly maradt belőle, ha találkozunk a boltban.
    Gyöngyi
    🌹🌺

Szólj hozzá!