GLOSSZA
Így HATVAN felett az ember talán jogosan gondolhatja, hogy már mindent tud. Megette a kenyere javát, vagy ha nem ő, akkor a penész, és már sok mindent tapasztalt, meglepetések nemigen érhetik. Mégis, mostanában gyakran azon kapom magam, hogy sok mindent nem értek. Megmagyarázni megtudom, de nem értem.
Mondják, a jó pap is holtig tanul, s mikor meghalt, sírjára ráírják, tanulmányait befejezte.
A ráérő pedagógus ebben a kissé korai tavaszban sétálgat a parkban, s nézi a Szekszárdon örvendetesen szaporodó szobrokat, és élvezi a nap erőlködő sugarait. Milyen csodálatos is a világ!
Sétálgatás közben az ember ha elfárad, akár le is ülhetne egy padra, s az áldott fényözönt úgy is élvezhetné. Így gondolhatták talán sokan mások is, mert nem igen van szabad pad a fasorban a buszmegálló felé menet. Ez a híresen szép platánsor, ahol annak idején, és talán még ma is, oly sok híresség sétálgatott, és igyekezett a vasút állomás, és a világhír felé, a literatúra nyomdokain, a főváros, majd akár Párizsig. Diákok ülnek a padokon, látszik hanyagul félre dobott hátitáskájukon, hogy tanulók. Ezzel talán nincs is baj, de mégis fura a dolog.
S nem értem! Miért nem a szép barnára festett széles, kényelmes padon ülnek, hanem az egydeszkányi háttámlán? Negyvenhatos sáros bakancsukkal az ülőkét tapossák, s bőszen szotyoláznak. Talán ebéd helyett, mert a kupac csak gyűlik.
Én nem szívesen akasztom össze a bajszomat tizen-huszon éves fiatalokkal, s nem csak azért mert nekik bajszuk és szakálluk is van, nekem pedig nincs. Pedagógus mivoltomból tudom, hogy az ilyen lelkületű fiatalokból milyen reakciót válthat ki egy számukra kioktatásnak tűnő kérdés, amely csupán csak , és kizárólagosan nevelési szándékkal indíttatott. Bátorságomat összeszedve azért mégis csak megkérdeztem: a padon ülésnek, miért pont ezt a módozatát választották? Hiszen kényelmetlen, s beszennyezik az ülőkét is.
Az azonnali anyázás elmaradt, mert őket is meglepte a ” bátor” rákérdezés. Aztán egyikőjük unottan válaszolt:” azért mert a pad sáros!” Szerintem addig nem volt az, amíg ők fel nem ültek a kakasülőre, de ez már nem bizonyítható. Gondolták, a vén hülének lehetne jobb dolga is, de már nem is foglalkoztak velem. A szotyi kupac pedig csak gyűlt, s gondolom nem ők söpörték össze. Jó, hogy az Isten teremtett a múzeum köré galambokat is.
S végig gondoltam: mekkorát változott a világ. Ha gyermekkoromban véletlenül bicikliztem a járdán, a rendőr kiszedte a szelepet a kerékből, s tolhattam tovább a kerékpárt. Ma mindenki a járdán biciklizhet. Vagy: ha az utcán ettünk, mindenki azt gondolta, szegények vagyunk, pedig egy szelet zsíros kenyérrel milyen jó volt szaladni a focipályára. Ma már minden sarkon hamburgeres löki az utcára a portékát, had egye a dolgozó. Vagy: ha volt egy kis dugi pénzünk, a nadrág zsebébe rejtettük, nehogy valaki meglássa.
Ma az utcai automatákból tízezreket vesznek ki mindenki szeme láttára.
Mekkorát változott a világ! Miért ne történt volna változás padon ülés ügyben is? Ma ez a divat! Rosszul értelmezett divat a fiatalok részéről, mert még eddig nem láttam nyolcvan éves nénikét padok karfáján ülni a buszmegálló felé a rendelőből – jövet-menet.
Szóval nem értem! Megmagyarázni megtudom, de nem értem.
Sok mindenre lehet még ráülni, de például a WC felhajtott deszkájára igen veszélyes.
Nagy Vendel