DARABOS UTCA, 1945

Összes megtekintés: 64 

A Darabos utcára leginkább a Péterfia felől kerültem a Honvéd utcán át, vasárnap délelőtti hangulatban. Szemben a szélső házak komorak voltak, sötétszürke, barna színűek, bezárt ablakkal és kapuval jelezve azt, hogy aki nem állandó lakója a városnak, annak itt semmi keresnivalója nincs. Legalább is én így éreztem.
A páratlan oldal házai változatosabbak voltak. Nagy udvar, ódon kis ház, majd Ady és Csokonai egykori lakóházai.
Katiék régen a páratlan oldalon laktak. Ő mesélte el családjuk történetét a második világháború éveiből. Nagybátyjának három fia volt, a legnagyobbik levente köteles korban. Együtt menekült a család a front közeledtével. Dunaszerdahelyen állapodtak meg, ahol egy vagonban laktak az állomáson kívül eső vasúti pályán. A katonatisztek hozzátartozóit egy táborban helyezték el, ahol további menetparancsra vártak. Októberben a leventéket kezdték összegyűjteni, hogy nyugatra indítsák őket. Ezt akarta elkerülni a család. A táborból a terhes asszonyokat elengedték, szekérre rakták őket. A fiú is női ruhába öltözött, fején kendővel, és ő hajtotta a szekeret. Így próbált menekülni, de a combjába egy lövést kapott. Pestre akart eljutni, ahol a nagybátyja, rég meghalt édesanyjának a testvére szeretett volna gondoskodni róla a háború embert próbáló zűrzavarában. A nagybácsi elküldte érte a tisztiszolgáját, hogy keresse meg a fiút, akit, mint katonatiszti rangban levő orvos, maga mellé akart venni kis csicskásának. Ez sikerült is. De mikor látta, hogy egyre közeledik a front, úgy határozott, hogy haza küldi unokaöccsét a front vonalon át. Neki ajándékozta arany cigarettatárcáját és ismét tisztiszolgájának a gondoskodására bízta. A család egyik része úgy tudja, a nagybácsi öngyilkos lett még a fiú szemeláttára, mert félelem volt benne a német hangzású neve miatt. Mások úgy hallották, hogy hadifogságban halt meg tífuszban Foksániban. A rokonság haza került a harcok elmúltával Dunaszerdahelyről.
Egy áprilisi estén kopogtak a nagyudvarú Darabos utcai ház egyik ajtaján.
Kis Katám, engedj be – hallották az ismerős hangot.
A fiú állt ott, holt fáradtan a menekülés után. Eddig állomásokon bujkálva húzta meg magát. Levetette piszkos, tetves ruháit. Vizet melegítettek és beleültették a nagy fa mosóteknőbe. Kenőcsökkel bekenték rühtől sebes bőrét és ott állt megtisztulva, míg találtak számára egy felvehető, ép ruhadarabot a családban.
Sokkal több ezután se jutott neki a földi javakból. Kapott még az élettől 13 évet. Még beiratkozhatott az egyetemre, orvos akart lenni.
Egyetlen vagyontárgyának, az arany cigarettatárcának a sorsára pedig már senki sem emlékszik.

“DARABOS UTCA, 1945” bejegyzéshez 2 hozzászólás

Szólj hozzá!