A lelkiismeret

Növekedett benne a félelem. Napról napra egyre erősebb a meggyőződése, hogy követik. Egyre közelebb merészkedik, merev arccal bámul rá, ijesztő!
Éjszakái egyre nyugtalanabbak, sőt már odáig is eljutott, hogy altatóval sem tud aludni. Virraszt pirkadatig, tömi magába a kávét, a nyugtatót, de hiába! A nő mindig a nyomában van. A legváratlanabb pillanatokban bukkan elő. Fürdés közben, ha mosogat, bármikor! Tegnap a szupermarketben vásárolt, éppen a spagettit emelte le a polcról, amikor megjelent. Üveges tekintettel bámulta, kezeit fekete posztó kabátjába dugta.
– Mit akarsz tőlem?! Takarodj innen! Nem akarlak többé látni! – üvöltötte, s a körülötte lévők döbbenten, értetlenül néztek rá. Idegesen visszapakolta a kosarában lévő árut, s lélekszakadva rohant ki a boltból.

Beteget jelentett. Idegei teljesen felmondták a szolgálatot. Így nem tud koncentrálni, felelősségteljes munkát végezni. Gubbasztott naphosszat, törte a fejét mitévő legyen.
– Nem vagyok épelméjű! Mi történik velem? – kérdezte önmagától, de választ sosem kapott.
A nő gúnyosan nevetni kezdett! Ezúttal az ő ruhája volt rajta. Micsoda arcátlanság, már a szekrényében is garázdálkodik?
– Azonnal vedd le a ruhámat! – sikította, de a nő csak állt mozdulatlanul.
– Na, figyelj! Tisztázzunk valamit! Szépen elmész, becsukod magad után az ajtót, és soha nem jössz ide vissza! Ne zaklass! Semmi közünk egymáshoz!
És a nő ekkor hirtelen megszólalt.
– Nem ismersz meg, ugye? Követlek, mint az árnyék, benned élek, veled együtt lélegzem. A belső éned, a lelkiismereted vagyok!
– Az én lelkiismeretem tiszta! – mondta bizonytalanul, nem volt túl meggyőző.
– Igen? Úgy érzed? Mindenki ezt gondolja! Kutass bátran az emlékeid között, vagy soroljam én?!
– Nincs jogod bírálni engem! – már nagyon dühös volt, szemeit kimeresztette, fenyegetőn indult a nő felé.
– Te akartad! Foglalj helyet, mesélek! Amikor lelökted a kislányt a lépcsőről, mert csilingelőbb volt a hangja, és nagy népszerűségnek örvendett az énekkarban, egy pillanatig sem volt lelkiismeret-furdalásod. Maradandó sérüléseket szenvedett, felnőttként is sántít. Amikor spiccesen ültél a volán mögé, s az öreg biciklis bácsit majdnem halálra gázoltad, csak legyintettél.
– Elég volt! Nem akarom tovább hallgatni!
– De, de! Az igazság nagyon kegyetlen, s nagyon tud fájni. Meg ne merj mozdulni! A legjobb barátnőd férjének elcsavartad a fejét, feldúltad a családi életüket, s mindezt tetted szemrebbenés nélkül. Persze, azóta dobott, meg is érdemelted! Ma már nincs senki melletted. Nincs baráti köröd, mert annál sokkal önzőbb vagy, hogy bárkire odafigyelj. A gyerekeid messze elkerülnek…..
– Ne, kérlek, ne! – könyörgőre fogta, s a fotel karfájára borulva hangos zokogásban tört ki.
– És még mindent nem is mondtam el! Elhagylak én is! Nem érdemelsz meg engem!

Amikor magához tért, a szőnyegpadlón kuporgott, és fázott. A nyitva hagyott ablakon csupán az éjszaka neszei szűrődtek be. Lassan feltápászkodott, hogy elhúzza a sötétítő függönyt. Szirénázás hangja zavarta meg az éji csendet, s ekkor pillantotta meg az utcakövön kiterítve önmagát. Lelkiismerete lehajolt hozzá, s halk imát mormolva zárta le két szemét.

Budapest, 2017. május 28.