Ég a szemem, szomjas, álmos vagyok.
Félelmembe, hogy éhezni fogok az úton, megszegtem a diétát.
Zöldségnapon ettem egy kis húst.
Megszopogattam a sült kacsa melle-csontját, s lerágtam a teljes nyakáról a húst.
A salátát úgy ettem hozzá, mintha kötelességem lenne. Nem kívántam.
Most fel vagyok püffedve, feszül a nadrág a hasamon.
Elindul a vonat. Azt hiszem, rossz helyen ülök, a napsütés szempontjából.
*
Valahol, ott benn, mélyen a szemhéjam alatt, a szájpadlásom vonalában, a torkom bejáratában, ölel a lelkem, csókol a lelkem, édesen émelyül a szűm. Szétosztja nektárját, fűszerét, pikáns kéjesen, s kívánja, lelked, testet öltsön, s betöltse az űrt. Finom súrlódások közepette, gyöngéden foglald el azt a teret, amit én. Tetőtől talpig töltsd be lényemet, lényed lényembe simuljon, távolság egy porszemnyi se legyen köztűnk! Fellobbanva, kioltva egymást, váljunk tökéletes eggyé, s kiterjedve a végtelen felé, a tökéletes semmivé!
Donkihóténé vagyok, s Te vagy az én, Donkihote del la Faszkóm!
El kellene érnem, hogy boldogan csináld, amit én akarok, hogy megkapjam, amire vágyom.
Mire vágyom? Hogy visszaálljanak az ;első vér; előtti állapotok, hogy ártatlan bizalommal legyünk egymás iránt.
De ahhoz az kellene, hogy minden lelki vegyértéked szabad legyen! Az azt jelentené, nem működne a kapcsolatod. Ezt meg, ugye – mint barátod -,nem akarhatom, mert nem akarod Te sem. Meg vagyok lőve, általa!
Ez a vágyam akkor teljesülhetne csak, ha a sors is, úgy akarná. Ha együtt állnának hozzá, a bolygók, csillagok.
Most megint felmerült bennem a gyanú, hogy nem Te szerettél volna-e a másik házamba költözni, mert hisz mondtad is – azt gondolod -, egyedül többre vinnéd.
(Félek, beáldozod magad, s nem a saját életedet éled, hanem azét a nőét, akinek fel kell nevelnie a gyermekeit, bárki számlájára.)
Azt mondtad. Szívesen foglalkoznál csak a méhészettel. Jól tudnád csinálni,
de nem teheted. Oda a tartalékod.
Magadtól elvonod a pénzt, de legalább jó házban laksz, főznek, mosnak rád, néha van szex is, igaz hazudni kell, hogy több legyen, legalább mással, de azt más is, szinte minden férfi megteszi. – látom, gondolom.
Köszönöm, hogy megmutattad nekem, hogy, most már van némi fogalmam arról, mennyire fájt, de lehet csak megharagított, nagyképű kijelentésem: Hogyha jövök, rá fogsz érni.
Bármit tettem, bármit mondtam, minden a fájdalom elkerüléséről szólt, s arról, hogy biztosnak gondoljalak. Mindkettő hiba volt. Drága gyermek! Most érzem mekkora ellenállást okozhattam ezzel, akaratlan.
Azt hiszem, elég kegyetlen kezd újra lenni, az a csiki-csuki játék, amit játszunk.
Amikor éjszaka felébredtem, éberré tett a gondolat, hogy nem jöttél és nem is írtál. Nehéz eldöntenem, hogy melyik fájt jobban.
Fájdalmamban, csalódottságomban, dühömben legszívesebben, kettévágtam volna, a gordiuszi csomót, minthogy kibogozzam.
Megírni ezeket neked, azt jelenti, nehézzé válni a számodra.
Az igazság az, hogy annál – tudni, hogy szeretlek -, de nem érezni a vágyat, még ez a fájdalom is jobb.
Bármit teszek, vagy nem teszek, csak az, az iránti, azért való küzdelem, hogy érezzek valamit. Én. Mert a nélkül nem megy.
Kérlek, hadd szeresselek Téged, engedd meg nékem, sőt tápláld bennem ezt az érzést, mert erre van szükségem. Erre vágyom. Érezni a szerelmet magamban, irántad, bármi áron.
iPod, 2016. május. 27. (tegnap volt egy éve)