Halálos szerelem!

Összes megtekintés: 28 

Vasárnap volt, kék égbolt, virágíllatos tavaszi levegő suhant át a dunán. A sétahajó lassan indult amíg elérte a kitűzött sebességet.
A hajó nem volt telve, kirándulók itt-ott jól öltözött vendégek kik valamit ünnepeltek. Mikrofonból zene szólt.
Római part előtt haladt el a hajó ahol elég sok látványosságot lehetett látni, csónakházak egyik a másik után, kajakosok vidám fiatalok integettek a hajó utasainak.
A társaságban ahol ünnepeltek valami megemkékezést, volt egy szép karcsú lány akinek a haját fújta a szél, nem győzte állandóan igazgatni.
Fiatalember kószálta a fedélzetet, kiváncsian mindenhová benézett mint aki életében először volt ilyen sétahajón. Mikor odaért ahol a fiatal lányka volt, rátámaszkodott a korlátra mintha tájat nézné, néha pillantást vetett a lányra aki nézte a fiút, gondolta szégyenlős lehet.
Végre a fiú közeledett a lányhoz, köszönt neki mondván: Szép idő van, a lány mondja: kicsit szeles
Fiú a lánynak: Látom maga ahhoz a társasághoz tarttozik nem akarom zavarni, csak kiváncsiskodom, hogy hová mennek, mit ünnepelnek?
A lány: a hajó csak Visegrádig megy, a társaság akikhez tartozom házassági évfordulót ünnepelnek, ami nekem nagyon unalmas, sajnálom,hogy eljöttem.
A fiú: ne sajnálja, én örülök,hogy eljött, nekem maga nagyon tetszik. Ha megengedi bemutatkozom: Nevem Kenéz László most végeztem az egyetemen ami elég nehéz volt gondoltam ez a kis hajó kirándulás jót fog tenni nekem.
Lány: Az én nevem Várkonyi Terézia az a társaság majdnem mind a rokonaim. Nemrég végeztem az álltalános iskolát még nem döntöttem, hogy mit fogok csinálni. Irorszában vannak barátaim akik nagyon hívnak de egy kicsit idegenkedek tőle.
A fiú: Hozhatok valami üdítőt?

Teri: igen egy narancs szörpöt
László megérkezett az italokkal, koccintottak.

László: boldog vagyok, hogy megismerhettelek, nagyon tetszel nekem és egy kis puszit nyomott Teri arcára.
László: Mi lenne ha lelépnénk innek ?
Teri: be akarsz ugrani a vízve, én nem tudok úszni.
László: Ez a hajó a Római parti kikötöbe megáll nekem van csónakom az egyik csónakházban és hazavinnélek utána.
Terézia: Mi után? Úgy látom a te fantáziád nagyon gyorsan működik. Nem lenne szép ha itt hagynám a társaságot, ha akarod más alkalommal találkozhatunk.

László és Teri mindketten Budán laktak. A Délibáb nevű presszóban találkoztak. László megölelte Terit mintha régi ismerősök lennének.
Teri: Mikor a hajón megláttalak azt a benyomást keltettél, hogy szégyenlős vagy amit most visszavonok.
Sokáig ültek a presszóban kicserékték történeteiket mielőtt elbúcsúztak László hosszan csókolta Teréziát.
Terézia nem tudta mint gondoljon, neki kis tapasztalatai vannak ezen a téren és ahogy látom, ez a Laci nagyon erőszakos. Nem szeretnék valami könnyű kalandba keveredni. Habár az érzelmeim nagyon vonzanak hozzá, attol félek, hogy nem fogom tudni leküzdeni vágyaimat.
László még a szüleinél lakott, de volt neki egy búvóhelye a Római Parton a Vadkacsa csonakházban közepes kis szoba ágy, mosdó szekrény két szék. Mi más kellett egy fiatal embernek? László telefonon hívta Terit, jöjjön vele a hétvégén csónakázni. Lászlónak volt egy kétszemélyes kajakja.
Teri igent mondott. Szombat volt, László megmutatta Terinek a kabinját ki azon gondolkodott, vajon hány nő lehetett itt már?
Teri kicsit félt a víztől,nem tudott úszni Laci igérte megfogja tanítani. Teri hamarosan belejött az evezésbe. Közel voltak a Szent Endre szigethez ahol László már ismeretes volt, talált egy szép füves helyet ahol letelepedtek. A fű és a vadvirágok émelygős illata kettőjüket vágyódásba hozta. Laci csókjaivak halmozta Terit, csókolgatta ahol csak tudta, kezdte leszedni Teri fürdőruháját, Teri félt,hogy valaki látni fogja őket, ő még nem volt ilyen helyzetben kérte,hogy várjon egy másik alkalomra.
Késő délután volt mire visszaeveztek a csonakházhoz ahol a büfében ittak egy sört.
Teri tudta, hogy ami most következik ö nem tud ellenálni annyira beleszeretett Laciba, úgy érzi tehetetlen vele szemben. Teri amióta megismerte szerett volna az övé lenni, nem volt szűz és talán az a vágyódás égett benne.
László: Nem csak szex vonz hozzád én igazán szeretlek, sokáig szeretkeztek már teljesen besötétedett mire haza érkeztek.
Másnap Teri szerette volna megköszönni a szép hét végét, Laci telefonja foglalt volt akárhányszor hívta a vonal foglalt volt és az így ment minden nap.
Teri nagyon aggódott, el nem tudta képzelni, hogy mi történhetett.
Következő szombaton kiment a csónakházhoz a kabin ajtaja zárva volt. Ment a csónakház vezetőjéhez aki tudatta vele László csónakázni ment valakivel.
Terézia összetört szivvel most már kezdte érteni ő csak egy rövid kaland volt ennek a fiúnak az életébe.
Nem tudom megérteni szivemet, lelkemet adtam, neki halálosan szeretem őt miért tette ezt velem

Terézia írt egy hosszú búcsú levelet a városba visszatérve a Margit hídon ment keresztül már este volt,csillagok és a hold világítottak, levél a zsebében, még egy utolsó pillantást vetett a városra,átvetette magát a korláton zuhant le a sötét vízben. Páran jelentették, mentő csónak met keresni őtet akit halva találtak.
Cím nem volt a levélen amit eljuttattak az újsághoz akik azt a fő oldalra tették,gondolván valaki talán ráismer erre a szívtelen emberre.

Ágoston Tibor

“Halálos szerelem!” bejegyzéshez 2 hozzászólás

Szólj hozzá!