Hétköznapi hősök: véradók 2. – Nikolett

Nikolett budapestiként válogathatott, hogy mikor és hová megy vért adni. Ő már az 50. véradására készült. A mindig vidám középkorú asszonynak a véradásokon is mindig mindenkihez volt egy-egy kedves szava, és sokszor ő bátorította azokat, akik féltek egy kicsit attól, hogy mire is vállalkoztak.

Pedig neki sem indult egyszerűen a véradó 'karrierje'. Gyermekkorában ugyan nem szerette az oltásokat, de különösebben baja sem volt vele. Még örült is neki, ha olyankor kicsit kiléphetett a szokásos iskolai keretekből, és az amúgy csendes iskolában óra alatt mehetett az orvosi szobába. Az iskolák elvégzése után kellemes, nyugalmas irodai munkát talált magának, és egy jóravaló férjet is az egyik kolléga személyében. Néhány évig élvezték az életet, míg a gólya nem kopogtatott náluk.

A gólya viszont valamit eltolhatott, mert a szülésnél komplikációk léptek fel, és bár a baba kellő méretekkel rendelkezett a születésekor, de majdnem árván maradt az éppen csak megszületett kislányka. Az orvosok azonban jól dolgoztak, és a fellépő komplikációk ellenére sikerült Nikolett életét megmenteniük. Sőt, bár először attól féltek, hogy a méhét is ki kell venni a vérzés elállításához, de végül erre mégsem került sor. Az életmentő műtét alatt viszont a nőnek 5 egység vérre volt szüksége, mert folyamatosan vérzett. Végül a vérzést elállították és a vérpótlással megmentették a kivérzéstől. Nikolett úgy érezte, nem lehet ezért eléggé hálás az orvosoknak.

Felépülve döntötte el, hogy ő is segíteni másoknak a vérével. Hiszen ha nem lett volna vérkészítmény készleten, amikor neki szüksége volt rá, akkor ma már ő sem lenne, és a kislánya is félárvaként cseperedett volna, testvér nélkül. Mert azóta a szülés óta, amikor szinte újjászületett ő maga is, még egy kislánynak adott életet két évvel később; igaz, ott már a korábbi tapasztalatok okán programozott császárral szült, de mit bánta a mikéntet! Csak biztonságban legyen a gyerek és ő is.

Most is mosolyogva ült be a székbe és nyújtotta a baj karját és az ott töltött 10 percben kedvesen elbeszélgetett a mellette levő széken az egyetemista fiúval és a nővérkével. Utána pedig mosolyogva állt fel, mint akinek meg sem kottyant a véradás, és már sietett is a gyerekekért az uszodába.