Utolsónak születni

Összes megtekintés: 96 

Fodor Gyöngyi – Utolsónak születni

Margó, a breton kutyamama napok óta nyugtalanul mászkált. Közeledett az ellés ideje. Amikor elérkezett a pillanat, elvonult a számára elkészített helyre és csendben tűrte a fájdalmakat. Öt kiskutya gyorsan kibújt, de a hatodik még váratott magára. Csak két órával később, segítséggel sikerült világra hoznia. Alig volt már benne élet. Arra gondoltak, talán meg sem marad, de az állatorvos megvizsgálta, azt mondta, a szíve jó, nem talál semmi baját, talán majd felerősödik.
Ahogy múltak a napok, még inkább megmutatkozott a gyengesége, elesettsége. Míg a testvérei vígan szoptak, elfoglalva Margó mama öt emlőjét, a csöppség sehogy sem fért oda a hatodik tejcsaphoz, hiába igyekezett odamászni. A nagyobbak ellöködték onnan, rátapostak, s akkor szopott egy keveset, amikor a másik öt hasika már tele volt. Ilyenkorra Margó mama már elfáradt, vagy tej nem volt, ezért cumisüvegből etették, de alig fejlődött valamit. Az öt életvidám kiskutyát hamar lefoglalták a leendő gazdik, s ha tíz lett volna is gyorsan elkelnek, de pöttömke senkinek se kellett.
Egy nap azonban érkezett egy középkorú házaspár, akik kifejezetten ilyen fajta kiskutyát kerestek. Úgy tudták, hogy még lehet választani közülük, és a látott fényképek alapján már ki is nézték, hogy melyiket szeretnék majd maguknak.
– Már csak ő van, a többieket lefoglalták – nézett a gazda felesége a házaspárra, és rámutatott a kicsire.
A férfi mérges lett, alig tudta türtőztetni magát, hogy ki ne mutassa bosszúságát, hiszen ő választani jött. Három hetesek voltak akkor a kiskutyák, és pöttömke szó szerint fele akkora volt mint a testvérei, dülöngélt, alig bírt megállni, homályos volt a tekintete, a soványságáról nem is beszélve. A férfi csak ingatta a fejét. Ám a felesége ölbe vette, vállára fektette, simogatta, megpuszilta a kis fejét, és a szíve máris megszerette. Könnyes szemmel hagyta ott, mert legszívesebben már vitte volna haza. Abban maradtak a gazdákkal, hogy beszélnek állatorvossal, meglátják mit mond, és majd két-három hét múlva ismét eljönnek. Hazafele az autóban morgolódni kezdett a férfi.
– Ha tudom, hogy már csak ez maradt, el se jövök. Láthattad, hogy milyen pici, alig mozog, a többiek már szaladgálnak, kis gombócok, ennek meg csoda, hogy a bordái ki nem bökik a bőrét olyan sovány.
– Szegényke, senkinek se kell – sírta el magát az asszony.
– Miért, te elhoznád? – tette fel a kérdést a férje.
– Igen, elhoznám – válaszolta a felesége a könnyeit törölgetve.
Utána napokban a férfi két állatorvossal is beszélt, több fotót mutatott a hatodik kiskutyáról és a testvéreiről . Kétféle véleményt hallott. Az egyik orvos azt mondta, ebből sosem lesz egészséges kutya, örökké probléma lesz vele. Ilyenkor ellenek a kutyák, keressenek másikat. A következő állatorvos szerint az, hogy később született, kisebb mint a többi, sovány, nem igazán jelent egyelőre semmit, s ha más baja nincs, lehet belőle jó kutya. Tanácstalanok lettek, ezért a férfi elment egy harmadik helyre is, de ott azt a választ kapta, hogy látatlanban nem mondanak semmit, meg kell vizsgálni a kutyust. Akkor most mi legyen?
Amikor hat hetes volt az alom, ismét elautóztak a száz km-re lévő családhoz, és mit látnak? Igaz, hogy pöttömke fele akkora volt, mint a testvérei, és soványka is, de ugrabugrált, felmászott 3 lépcsőfokot, harcbaszállt a partfissal, majd többször is rátámadt a férfi cipőjére, meg akarta szerezni a cipőfűzőt és mint egy kisoroszlán addig ugrált a testvéreire, amíg valamelyik nem birkózott vele.
Összenézett férj feleség, és határoztak. Két hét múlva hazavitték és a Dina nevet adták neki. Végtelen sok szeretettel nevelték, a legjobb kutyatáppal etették, játszottak vele, s lássatok csodát, elkezdett növekedni, s olyan szép és okos kutya vált belőle, hogy csodájára jár a környék. A kutyakiképzőben is mindig megdícsérték. Kiváló vadász lett és nincs az a mélyen rejtőző szarvasgomba, amit ki ne szagolna. A gazdája nagyon büszke rá!
De időnként neki is kell a simogatás, a babusgatás, olyankor az asszonyhoz bújik, aki gyakran odasúgja neki:
– Már akkor tudtam, éreztem, hogy te leszel az én kiskutyám, amikor először tartottalak a karomban! – s a kutya szeméből oly sok melegség árad, mintha minden szót értene. Nedves orrahegyét odanyomja az asszony arcához, ami nála a puszi jele.

Megjegyzés: Igaz történet alapján. Dina a mi kutyánk.
Ha esetleg ismerős lenne a novella, a Havas csúcsok című kötetben is benne van.

“Utolsónak születni” bejegyzéshez 3 hozzászólás

  1. Jó volt olvasni kedves történetedet.
    Minden kiskutyának ilyen szerető, gondoskodó gazdit kívánok,
    mint amilyenek ti vagytok kedves Gyöngyi.
    Gratulálok: Kata

Szólj hozzá!