ARANYHÍD IRODALMI TALÁLKOZÓ

ARANYHÍD IRODALMI TALÁLKOZÓ
Aranyosapáti, Aranyossziget, 2017. június 10-től 15-ig

Mikor először hallottam róla, heves szívdobogást kaptam, hisz ott születtem. A mostani állapotomban, fél éves betegeskedésem után – a kétszeri elesésem miatt – nemet mondtam a hívásra. Csak hogy jöttek a rábeszélések és így mégis elindultam a hosszú útra csak oda, 300 km, aztán ott is megtettünk pár százat. Nem bántam meg, nagyon jó volt, sőt olyan jól éreztem magam, amit el sem tudtam volna képzelni, hogy ilyen kiváló emberekkel, író-költőkkel lehetek együtt.
Pénteki napon érkeztünk meg ebédre Albert Feri autóján, a nagy ismeretlenbe, Aranyosszigetre. A fogadtatás szívbéli és kedves volt. Elszaladtam lejelentkezni a két kutyához, jó barátságot remélve, de máris fark-csóválva jöttek elém, mintha ismernének. Az egyik vemhes volt, úgy látszott, hamarosan nagy lesz a család.
Kibuggyantak gondolataim: Nehéz azt elhinni, hogy most itt vagyok, meghatódottan, hálát is mondhatok. De sok idő elszállt, bő nyolcvankét év, pörgő forgatagban, villódzik a fény. ARANYOSAPÁTI! Nekem szent e vidék, földi állomásnak, pont jó lesz, vigyék! Így szólt a Sors szava, aztán menjen tovább, erősnek született, kijelölöm harcát! Mentem is az úton, ahogy minden ember, visszatérni vágytam, még egyetlenegyszer! Bolygó-körforgásnak részesei vagyunk, Kár a búslakodás, újra találkozunk. Addig is kívánok munkás küzdelmeket, megelégedetten, boldog életeket!

Végre megismerhettem a nagy tudású Nick Ferencet, – akiről már sokat hallottam – aki a Falvak Kultúrájáért Alapítván Kuratóriumi elnöke, a Kultúra Lovagrendje alapítója és ezt már én teszem hozzá, magyarságunk misszionáriusa! Ez az EMBER minket kiszolgált, minden nevezetes helyre elvitt, mindent és mindenkit ismer, szervezi a találkozókat és ünnepségeket, előre köszön a falubélieknek, és még fagylaltozni is elhívott bennünket, hogy a napi pálinkákról ne is beszéljek.
Az új szálloda óriási, minden igényt kielégítő, kényelmes, marasztaló fekhelyekkel, meleg, puha takarókkal, finom és bőséges ellátással. Kávé, szódavíz, – olyan békebeli, Vásárosnaményban gyártják majd két literes üvegben,- állandóan kinn volt, fogyaszthatott mindenki kedve szerint. Lehetetlenség mindent leírni, mert halmozottan történtek az események. Sok pihenés, és unatkozás szóba sem jöhetett, hisz minden nap mentünk valahova előadást tartani, vacsora után pedig a szálló teraszán olvastuk fel verseinket a végkimerülésig. Többször eszembe jutott Krisztus Urunk, amikor megmosta tanítványai lábát. Hát mi ezt kaptuk meg Nick Ferenctől, az Isten áldja meg Őt és Családját!
Hangulatos előadásokat adtunk, ez köszönhető Németh Nyiba Sándor olimpikon, költő, zeneszerző, Lovagrend tulajdonos, műsorvezető személyének, még tánc is volt benne. Biztos volt a siker.

Először a nagy kertben lévő Lovagi kopjafák rengetegét néztük meg Ferenc bemutatásával, majd vasárnap reggel elmentünk a Görög-katolikus templomba. Délután két helyen is voltunk: 56-os ünnepség a Falu-házban, majd egy kopjafa felszentelésen, ahol verseket olvastunk fel és a falu elöljárói, papjai is jelen voltak.
Harmadik nap Mátyusra mentünk az Öregek Otthonába. Hálás közönség volt, többen elpityeredtek. Utána Tarpa következett, műsor után ebédet is kaptunk. Vásárosnaményban is felléptünk az iskolában ballagó diákok előtt. Engem az a kellemetlen dolog ért, hogy nem volt nálam a szemüvegem, de szerencsére Németh Nyiba Sándoré jó volt, így fel tudtam olvasni verseimet, Köszönet Neki. Elámultam a szép, jól felszerelt, hangulatos új iskolák láttán, nyugodtan nevezhetem luxusnak is, remélem, a benne tanulók értékelik.

Szatmárcsekén megnéztük a csónakos fejfákkal tele református temetőt, sőt benn voltunk a fejfákat készítő mesternél is, aki szintén a lovagok között van. Óriás szemű cseresznyefája van, amit kóstolgattunk. Megcsodáltuk Kölcsey Ferenc magas emlékművét a rózsákkal tele hangulatos faluban. Tisztelettel adóztunk Tiszacsécsén a Móricz Zsigmond egyszerű kis emlékházának, melyet szülőházának is tartanak tévesen, mert Ő szép, jómódú házban látta meg a napvilágot.
Sok gólyafészket láttunk az utak mentén lévő oszlopok tetején álló gólyákkal és kicsinyeikkel, melyeket én ujjongó örömmel néztem. Óriási, sűrű erdőkön utaztunk keresztül, melyek tele voltak burjánzó növényekkel. Láttunk egy szép fácánt és egy rókát, ahogy átszalad előttünk.

Többször átmentünk a Tiszán, még komppal is. Gondolataim elkalandoztak, megindult a múlt lavinája és gejzírként tör a felszínre, a több emberöltőnyi mélységből: szüleim, őseim jártak ezen a vidéken, gyalog, mindenhova. Anyámtól ismerem a falvak neveit, ahol nagy bálok voltak és Ő, az ikertestvérével végig táncolták mind. Kapós lányok voltak, vidámak, mindig kacagtak és a rövid lányságukat boldogtalan házasság követte. És én itt születtem meg, de nem örömre és szeretetre. Hálával gondolok Apámra, aki ugyan fiút várt, de lány lettem és akkor kimondta: „legyen táncosnő”! Igaz lett a jóslata, így történt, sőt a húgom is hasonló területre került, előbb a színpad, végül oroszlánidomár lett, így járta a nagyvilágot! Magammal vittem: a becsületet, a sok munkát, a tánc-szeretetet és a szenvedést is, egy életre. De, ha őszintén belegondolunk, ez is, az is kell, szükséges, hogy egyensúly legyen. Hálával gondolok Apámra azért is, hogy itt hagyták ezt a szegény falút és Pestre költöztek velem, a csecsemővel együtt nagyobb lehetőségeket remélve. Géplakatos tanult szakmája révén először mozdonyvezető volt, azután Kőbányán a Polgári Sörgyár sofőrje lett, ahol kitüntetést is kapott jó munkájáért. Meghalt 42 évesen a háború következtében, Neki is kevés jutott a jóból.

Kerestük többen is a szülői házat, Ferenc karon fogott és elkísért bennünket a Tisza árterületére, a sáros utakra. Őserdő-szerű növényzet, – a pár lépés volt egy kilométer is – itt állt a valamikori eredeti falu, amit a többszöri árvíz elvitt. A mostani falu kijjebb épült fel, ahol szép házak, tiszta környezet, de nagy szegénység uralkodik, mert nincs munkalehetőség. Hogy tudnak mégis ott élni? Ki tudja?

Visszaindulás előtt két nappal megszületett öt kis fekete kutya, sajnos, csak messziről láthattuk. Ugyanis az anya-kutya saját maga ássa, kaparja ki teljes vemhessége alatt a nagy gödröt, ahol elleni fog, sőt készít egy másik kisebb gödröt is, pihenésre. Elámultam ezen a szokáson, ősi törvényen, mindig volt kutyánk, de anya-kutyánk soha nem volt.

Itthon vagyok, még mindig nem tértem magamhoz,
A sok élmény-pillanat ágyra húz, letaglóz!
Köszönöm, hogy ott lehettem, sok jó embert megismertem
Jó Urunk legyen Veletek, irányítsa életetek.

Budapest, 2017. június 22.

“ARANYHÍD IRODALMI TALÁLKOZÓ” bejegyzéshez 5 hozzászólás

  1. Kedves Rita, Tibor és Zsófi!
    Köszönöm kedves szavaitokat, nagyon örülök, hogy elolvastátok.
    Szeretettel gondolok Rátok: Viola (f):](f)

  2. Drága Viola !

    Szenvedély és tűz lobog a beszámolódban. Sodor bennünket olvasókat is az a lendület ahogyan az élményeidről írsz. Számomra érdekfeszítőbben hatott, mint egy külföldi útleírás egy utazásról, bár manapság divatos az is, mert képekkel van illusztrálva. A Te beszámolód helyváltoztatása is megérné, ha a cikkek közé átlehetne sorolni, a cikket pedig megnyitni egy arról készült képpel ahol ilyen rendkívüli fogadtatásban részesültél.
    Gratulálok a sikereidhez, további sikereket és nagyon jó egészséget kívánok.
    Sok szeretettel, Zsófi.

  3. Kedves Viola !

    Irigyellek,szerettem volna ott lenni,gazdag élményekben részesülni.
    Gratulálok tartalmas beszámolódhoz.

    Szeretettel : Tibor

  4. KÖSZÖNÖM DRÁGA BRIGITTA!
    Örülök, hogy itt jártál és elolvastál.
    Szeretettel gondolok Rád, Rátok: Viola (f)(f)(f)

  5. Én pedig köszönöm ezt az elménydús, lelkes beszámolót neked, drága Viola!
    Isten áldjon!
    Ölellek,
    Brigitta

Szólj hozzá!