Buksi

Sok-sok évvel ezelőtt a család kapott egy kiskutyát. Hogy melyik kutya fajtához tartozott, – senki sem tudta. Fekete hosszú szőre volt, csak a szemei fölött világított egy-egy kicsi fehér szőrpamacs. Testi felépítése a német juhász kutyáéra hasonlított, amúgy meg egy utcai keverék fiú kutyus volt. Hamarosan a gyerekek kedvence lett és a Buksi nevet kapta kis gazdáitól. A kisfiú már öt év körüli volt, a kislány még a felállást gyakorolta. Múltak a hetek, a hónapok, a kiskutyából egykettőre felnőtt kutya lett. Őrizte a házat, de igazából a két kisgyerekre vigyázott. A kislány szó szerint a kutya mellett tanult meg járni. Ha bizonytalan lépegetése közben a földre tottyant, Buksi ösztönösen melléfutott és mozdulatlanul várta, míg szőrébe kapaszkodva újból felállt. Dombokkal, erdőkkel körül ölelt zsákfaluban laktak, a gyerekek bátran sétálhattak Buksival a földutakon és az erdőszélben. Az anyuka nyugodtan végezhette munkáját, mert tudta, a kutya mindig hazavezeti gyermekeit.Teltek, múltak az évek, a gyerekek már a szomszéd faluba jártak iskolába. A buszmegállóban mindig Buksi kutya várta haza őket. A szülők egyre többet emlegették, hogy jó lenne beköltözni a városba. Apuka már úgy is ott dolgozott, anyuka is találna magának munkahelyet, és a gyerekeknek is jobb lenne a városi iskola.
Akkoriban egyre több nyugdíjas német házaspár vett a falujukban házat. Az övékét is nézegették, sőt kérdezték is, hogy eladó-e. Formás kis ház volt, oszlopos tornáccal, búbos kemencével. Jó pénzt kínáltak érte a német vevők. Áráért a városban már majdnem kaptak volna egy lakást.  A megyei újságban mindig hirdettek eladó lakásokat. Egyiket megnézték és megtetszett nekik. Árban is elfogadható volt, a gyerekek is örültek, hogy nem kell naponta busszal menni az iskolába. Így hát nem sokat gondolkodtak, eladták a házukat és a városban vettek egy lakást.
Igen ám, de megfeledkeztek Buksi kutyáról! Mikor már költözködtek, akkor döbbentek rá, hogy nem tudják, mi lesz a kutyával. A német házaspárnak nem kellett, mert hozták saját kutyájukat. Ők meg nem vihették a hatodik emeleten levő lakásukba. Más választás nem volt, mint megkérték az utcában lakó rokonukat, egy kis időre fogadja be Buksit. Az addig szabadon jövő menő kutyát láncra kötötték. A gyerekek sírtak, a kutya nyüszített, de nem volt mit tenni, nekik indulniuk kellet. A kutya szomorúan nézett az egyre távolodó autó után. Hiába tették elébe az ételt, a vizet, – nem evett, nem ivott.
Így ment ez napokig. A befogadó rokon nagyon sajnálta a kutyát, telefonált rokonainak, jöjjenek és vigyék el tőle. Aggódott, hogy Buksi bánatában elpusztul.
Buksi gazdái sem szerették volna, ha kedves kutyájukat elveszítik, ezért körbetelefonálták falun élő rokonaikat. Szerencsére az egyik komájuk elvállalta, hogy befogadja a kutyát. Fiainak már rég megígérte, hogy majd kapnak egy kutyust, most itt az alkalom megkapják Buksit.
Még aznap elment érte autóval és a csomagtartóban hazavitte. Eddig rendben is volt minden, de amikor felnyitotta a csomagtartót, az addig szelíd bárányként viselkedő kutya megvadult. Senkit nem engedett magához, – ugatott, vicsorgatott, ha valaki közelített felé. Sajnos a gyerekekkel sem volt barátságos. Szabadon szaladgálhatott volna az udvarban, de ő inkább a kerítés mellé feküdt és egyfolytában ugatott. Így telt el két nap, de semmi sem változott.
Harmadik nap reggelre eltűnt a kutya. A kerítés alatt akkora lyukat kapart, amin kitudott bújni. Keresték a faluban, a közeli szőlőhegyen, sehol sem találták. Estefelé szólt a telefon, a Buksit befogadó rokon telefonált, hogy a kutya visszament a régi házhoz.
– Hát, ez hihetetlen!  Autóban hoztuk 25 km-t, az utat nem látta és mégis hazatalált.
Nem volt mit tenni újból el kellett érte menni. Most nem egyedül ment, a fiai könyörögtek neki, hogy őket is vigye magával. Mikor megérkeztek, nem kevés izgalommal szálltak ki az autóból.Tartottak a kutyától, mert nem tudták, hogy reagál ha meglátja őket.
Az apuka  lassan elindult a kutya felé és halk, nyugodt hangon beszélt hozzá. Buksi egész teste remegett, annyira kimerült a hosszú úttól. Kevés idő elteltével, megtörtént a csoda! Buksi, lassú tétova lépéseket tett felé. Már elérte kezével, óvatosan megsimogatta fejét és tovább nyugtatgatta. Majd nyakörvénél fogva lassan vezette az autó felé, ahol már várták a fiuk. Ide fele jövet megbeszélte a gyerekekkel, ha szót fogad a kutya, akkor a hátsó ülésen köztük utazhat hazafelé. Egy kicsit biztatgatni kellett, hogy bemenjen az autóba, de a finom házi kolbász illata becsalogatta. A gyerekek hozták magukkal, gondolták ezzel majd elcsábítják Buksit. Nem szabadott volna így utazni, de bíztak benne, hogy nem találkoznak rendőrökkel. Szerencsés volt az útjuk – hazaértek. A kutya viselkedése teljesen megváltozott. Elfogadta az ételt, lassan megbarátkozott a fiúkkal. Pár hét múlva, már úgy őrizte a házat, hogy idegenek még véletlenül sem mertek a kapun belül lépni. Sokat beszéltek róla, vajon miért szökött vissza régi otthonához. Az okokat keresték, de csak találgatni tudtak. Elképzelhető, hogy szeretett volna meggyőződni róla, és látnia kellett, – idegenek laknak régi otthonában. Eltelt pár hónap mikor Buksi volt gazdái érkeztek vendégségbe. A gyerekek jöttek volna már előbb is, de a szülők türelemre intették őket. Buksinak még szokni kell új helyét, jobb ha várnak még pár hetet. Mindenki kíváncsi volt a kutya reagálására.
Buksi mikor meglátta őket, örömében majdnem átugrotta a kerítést. A gyerekeknek annyira örült, hogy a ruhájuk látta kárát. Bújt, dörgölőzött hozzájuk, úgy mint régen, de ezt egyáltalán nem bánták. A füves udvaron boldogan játszott a négy gyerek és a kutya. Mindenki megnyugodott, mert Buksi teljesen beilleszkedett és elfogadta új helyét.
Az évek teltek, a gyerekek mindkét helyen felnőttek, Buksi pedig megöregedett. Járása lassúbb lett, fogai elvástak, megkoptak, az ugatása sem volt olyan hangos mint egykor. Ha idegenek jöttek a kapuhoz, nekik még vakkantott párat, de ez már csak üdvözlés volt részéről.
Kedvenc helye a teraszon volt, ahol rongyszőnyegén sokat pihent és aludt. Simogatás nélkül nem tudtak elmenni mellette. Tudták, már nem sokáig lesz köztük, készülődik az örök vadász mezőre. Lassan evett és egyre kevesebbet, majd egy esős nyári nap délutánján örökre elaludt.  Szép hosszú kutya élete, ami 16 évig tartott, befejeződött. A kert végében álló hatalmas fenyőfa alatt jelölték ki végső nyughelyét. Halála óta jó pár év eltelt már, de emlékét sok-sok kedves történettel sokszor felidézik.