Mint két tojás

Összes megtekintés: 14 

Minden azzal kezdődött, hogy a mindig makacs, heves, és persze változatosságot kedvelő ikertestvére rábeszélte egy kis mókára, akárcsak anno bimbódzó kislánykorukban.
– Jaj, megáll az eszem hugi! Ne legyél már tökre zakkant te is! Jó buli lesz! Én elcsábítom a nekem tetsző pasit, és te is szabadon válogathatsz! Arra figyel, hogy pontosan úgy viselkedj, ahogy én! Legyél pimasz, provokatív, és nagyon laza, a többi meg majd csak kialakul! Azért remélem a szex és hasonlók nem jelenthetnek problémát, vagy igen?! – nézett rá kérdőn miközben előbb rúzzsal, majd szájfénnyel kísérletezett minek után mindig is kicsinek, és jelentéktelennek tartotta saját száját.
– Figyelj csak, én nem szeretném… félek, hogy… – szabadkozott kissé szégyenlősen ikerhúga Eszter, akit mindenki agyasnak, vagy kockának becézett, mert fotografikus memóriával rendelkezett, tehát vágott az esze, akár a borotva.
– Ne izgulj semmitől! Ha tesók vagyunk akkor te is tökös és belevaló leszel! Megértetted?! – kicsit erősebben szorította meg a másik vállait, és szembe fordította a nagyalakú tükörrel, mely gyakorlatilag elfoglaltja volt közepesméretű gyerekszobájukat. Csoda, hogy még így is egyáltalán mozogni tudtak tőle.
– Néz csak önmagadra! Kicsit kihangsúlyozzuk a dekoltázsodat, és a mellkasod részeit. Egy csábos huncut villantás itt, egy kacér könnyed flörtölő pillantás ott, és szerintem képtelenség lesz neked ellenállni kis hugicám! – könnyed puszit nyomott az arcára.
A tükörben nézve az egyszerű laikus, aki még sohasem találkozhatott velük, vagy egyáltalán nem ismerte őket tökéletesen azt hihette, hogy olyan egyformák, mint két tojás. Mintha egyetlen ember lennének, akikből furcsa mód a józanság ellenére is kettő van. Persze az átlagnak fel sem tűnhetett, hogy a két ikerhölgy homlokegyenest más-más személyiségtípusba tartozik. Ott van a mindig precíz, visszafogott, szófogadó anyuci kedvence Eszter, míg a folyamatosan örök lázadó hírében álló, és haragban a világgal szindrómával küszködő Edina. Mennyire más volt minden még gyerekkorukban, bár már akkor is előszeretettel eszeltek ki apróbb-kisebb csíntevéseket, és sikeresen kergették az őrületbe a rájuk vigyázó felnőtteket.
Mivel mindenki előszeretettel ünnepli meg szülinapját mi sem volt természetesebb, minthogy az ikrek dupla tortát kapjanak. Igen ám, de mi a helyzet akkor, ha egy kellemes, gyümölcsízű, tubusos fogkrém hirtelen elszabadul, és az ünnepi tortákat teljesen beteríti ragadós, nyúlós masszaszerű krémjével? Akkor bizony nincs más hátra, mint fogkrémestől elfogyasztani a gusztusos csokis tortaszeleteket bármennyire is rosszul hangzik ez az egész. Persze utólag kiderült, hogy ez is Edina műve volt, de miután húga mindig is az ártatlan bárány szerepében tetszelgett így mi sem természetesebb, minthogy könnyű volt vele elvitetni az egész kavarodást.
Később kezdő kamaszéveikben Edina egyre ravaszabb, kiszámíthatatlanabb lett, míg Eszter olyannyira kifinomult, intelligens, igazi úrihölggyé vált, aki közvetlen, kedves, és előszeretettel gyakorolja a nehezebb sorsúak iránt az empátia, tolerancia, és az önzetlen segítség bizonyos tulajdonságait. Míg Edina ideje korán megismerkedett az alkohol, és a pálinka élvezetével, addig Eszter valósággal már a égetett szesz szagától is émelygett és a hányinger kerülgette. Szalagavatós estéjükön is helyet cseréltek, és nem csoda, ha Eszter életében akkor ivott először Jagermaistert és rumot kólával, amitől másnap hétvégén kínzó, hasogató másnaposság, és tartósnak ígérkező fejfájás gyötörte egész álló nap.
Még később mindketten bölcsészek lettek az egyetemen, és Edina kénye-kedve szerint használhatta ki húgát, aki megírta neki a beadandó határidős házidolgozatokat, kiselőadások anyagait, és ha kellett valami a nagy ódon, és dohszagú könyvtárból Eszter volt, aki makulátlan, hosszantartó türelemmel ment, olvasott, és jegyzetelt, míg heves, és tűzről pattant nővére valamelyik szórakozóhelyen táncolt, és mulatta kedvére a drága időt.
Edina a vérbeli macsó pasikra gerjedt, akik fejlett sportos alkattal, és kisebb izomzattal rendelkeztek, míg Eszter a védtelenebb, sebezhetőbb emberekért rajongott, és persze kiváltképp azokért, akiknek kellő irodalmi, kulturális műveltségük van hozzá, hogy egy igazi hölgynek udvaroljanak, és ne fektessék le azonnal már a felkínálkozó legelső görbe randi után.
Eszter talált is magának egy furcsa, különös, igazi romantikus könyvkukac emberkét, aki a maga átlagos jelentéktelenségével, ám annál fantasztikusabb szabadverseivel, és folyamatos szerelmes bókolásaival annyira levette a lábairól, még ha különösebben nem is volt egy Adonisz, és csupán csak igen-igen csenevész, és mihaszna önbizalommal rendelkezett, hogy Eszter teljesen belezúgott akármikor csak összefutottak az egyetem aulájában. A fiatalembert Alfrédnak hívták, és elektrotechnikai mérnöknek készült, de igazából a kortárs irodalomért rajongott. Lehet, hogy félév végén több irodalommal kapcsolatos tantárgyat is kíváncsiság gyanánt meg fog hallgatni azért is mert nagy kedve volt hozzá, de az igazi indok inkább az lehetett, hogy mindennap találkozhasson Eszterrel.
Egyszer Alfréd elment hozzájuk szerenádot adni. Balszerencséjére élénk, és kíváncsi kutyusuk nem különösebben szerette a gitárkísérettel előadott verses produkciókat, aminek a groteszk következménye az lett, hogy szegény Alfrédot párszor körbe kergették a konyhakert, és a virágoskert között, és össze-vissza karistolta magát több vadrózsabokorral is.
Másnap viszont Eszter volt az, aki szembe szállva nővére kekeckedésével igenis megmerte igazán, és szerelmesen csókolni a bátortalan Alfrédot, és mindketten úgy érezhették magukat, mint akik valósággal összeszikráztak a romantika tüzében.
– Te nem vagy normális hugi! Ha annyira csíped ezt a balfék srácot akkor miért nem fekszel végre le vele?! – vonta kérdőre Edina testvérét, mikor kettesben voltak a szobájuk magányában.
Eszter valósággal elpirult, de nem a kellemes meglepetéstől, sokkal inkább a dühtől, és haragtól. Úgy érezte magát, mint akit leforráztak, vagy megszégyenítettek.
– Mert én nem vagyok annyira felelőtlen, és könnyelmű, mint egyesek! – ez a mondat erősre sikeredett a vártnál, és ezt Edina is megérezte. Tudatosodott benne, hogy meglehet mindig törékeny, kis hercegnő hugicája talán mégsem annyira ártatlan bárány, mint azt úton-útfélen hangoztatja.
– Áhá! Szóval így állunk! Hát akkor vedd tudomásul kistesóm, hogy én mindig vagányabb, rátermetteb, és elszántabb leszek! Én már akkor tudtam mi a dörgés, amikor te még egy kéjes gondolat se voltál! Na? Ehhez mit szólsz?! – kimondott, fröcsögő, gyilkos iróniája mély sebeket hagyott, különösen akkor, amikor Eszter az ágyra ült, és halkan sírva fakadt. Most viszont Edinán volt a sor, hogy mint idősebb, tapasztaltabb testvér megvigasztalja húgát, aki sohasem ártott neki, sőt mindenben támogatta, vagy tartotta a hátát érte.
– Jól van kicsi! Gyerek ide na! – magához ölelte, és addig vigasztalta, míg rázkódó vállai meg nem nyugodtak, és meg nem szelídültek, és végül már csak szelídített hüppögés hangjai hallatszottak. – Egyébként nekem is tetszik, és bejön ez az Alfréd gyerek! Olyan kis hörcsögtokája van, és annyira kis szerencsétlenkedő cukorfalat! – vidáman kuncogott, mire Eszternek is kicsit jobb kedve lett.
– Annyira úriember, és igazi gavallér, hogy a múltkor is engedélyt kért, mire meg mert csókolni! Képzeld hosszan be kellett szívnia a levegőt, mert még nem tudta elsajátítani a csókolózás technikáját, hogy az orrán át vegye a levegőt. Szerintem szenzációs pasi!
– Hát ennek igazán örülök! – hirtelen különös, grimaszmosoly jelent meg Edina arcán, ami rosszat sejtetett, ha egyszer már megjelent. – Mit szólnál hugi egy kis játékhoz?
– No, hé, hé! Azt már nem! Ezt játszottuk egész gyerekkorunkban, vagy már elfelejtetted! Akkor is mindig én tartottam helyetted a hátamat! – ellenkezett.
– Hékás! Nyugalom! Nem azt kértem, hogy ostromoljuk meg a városházát! Csak azt, hogy öltözzünk fel mindketten egyformán szexisesen, mert nagyon kíváncsi vagyok, ahogy a te imádott Alfrédod melyikünket fogja választani? – izgalmas, bizsergető, ördögi tervéhez kéjesen megnyalta ajkait.
– És ha én meg azt mondom, hogy ebben nem veszek részt, akkor mit fogsz csinálni?! – tette mellkasa előtt keresztbe mindkét kezét.
– Jaj ne légy már ekkora okostojás, meg duli-fuli! Mindketten érett, talpraesett, belevaló csajok vagyunk, akik csak szórakozni szeretnének, és jólérezni magukat. Mi ebben olyan rossz?
– Például az, hogy nem játszhatsz büntetlenül mások érzelmeivel Edina! Csak egyszer tanulnád már meg az életben vállalni a tetteidért a felelősséget, akkor felnőnél végre!
Másnap aztán különös tervet eszelt ki Edina. Hajszál pontosan felöltözött Eszter ruháiba, még a táskáját is kicserélte, és hóna alatt egy-két könyvvel, mint egy lelkes irodalmár, és arcán szemüvegben elindult az egyetemre, hátha többre jut, mint örökösen töprengő, és álmodozó nővére.
Pontosan tudta mit, és hogyan fog tenni. Elvégre nem lehet olyan nehéz. Mindenkivel kedvesnek, közvetlenek, és leereszkedőnek kell lenni a többi meg úgy is meg magától.
Nem is kellett sokat várnia a felkínált alkalomra máris szembejött vele arcán idétlen bájvigyorral Alfréd.
– Szia! Annyira örülök, hogy láthatlak! Fantasztikusan csinos vagy! – egyfolytában bókolt, ami Edinát rendkívül zavarta, és majdnem idegbajt kapott tőle, mert ő sohasem volt az ilyen kedves formalitásokhoz hozzászokva.
– Csá, hapsikám! Na? Mi a pálya lökjed? – előbb arcra puszi, majd egy váratlan százhatvanfokos fordulattal hosszan tartó csók következett, aminek a végén Alfréd azt sem tudta, hogy hol áll a feje. – Isteniek az ajkaid pubikám! – lökte el magától. – Na, akkor tanulgatunk, vagy mi?!
Azzal mindketten elmentek az órákra, és jóformán az egész napot együtt töltötték. Alfréd fantasztikus csokis brownies-sütít, és muffint tudott készíteni, így teljesen természetes volt, hogy barátnőjét is megkínálja. Edina nem utasította vissza. Szinte élvezkedő csámcsogások között falatozgatott.
– Ez kurva jó süti hapsikám! Elismerésem! – nyalta meg csokikrémes ajkait. – Bárcsak nekem is lenne időm, és türelmem ilyen fantasztikus finomságokat készíteni! – maga se vette észre, de valahogy Alfréd jó hatással volt rá. Előtte mintha nem kellett volna megjátszani magát, vagy fölöslegesen vagánykodnia. Egy kis idő után őszinte érzések kerítették hatalmukba. Ha igaz az a legenda, hogy az egypetéjű ikrek megérzik saját érzéseiket is, és szinte mindent képesek érzékelni, ami a másikkal történik életük során, akkor nem meglepő, hogy Edina most úgy kezdett el viselkedni, hogy egy rendhez, és szabályokhoz alkalmazkodó, pedáns kisdiák. S mire elkövetkezett a délutáni szemináriumok ideje egészen elfogadhatóan kikupálódott. Ám ekkor betoppant Eszter is, aki hasonló ruhába volt, akárcsak nővére.
– Hát ti meg mit csináltod, ha szabad kérdeznem?! – tette kihívóan csípőre a kezét, mert azt látta, hogy nővére előszeretettel flörtöl fiújával.
– Sziamia! Mi éppen csak a költészetet tanulmányoztuk kis hörcsögömmel, igaz-e bébi?! – a félszeg emberke tüskés fürtjeit kezdte birizgálni, majd párszor bele is túrt, hadd érezze a másik is a fokozott, érzelmi bizsergést, és vibrálást.
– Azonnal hagyd abba Edina!
Alfrédnak csak most esett le a tantusz, hogy élete istennőjének gondolt hölgyből kettőt lát. Mindezidáig úgy hitte, hogy Eszterből csakis egy lehet. Ám most kíváncsi, meglepett érdeklődéssel tapasztalta, hogy ketten vannak, és persze mindenre elszántak.
– És ha azt mondom kedves kishúgom, hogy húzz el a jó fenébe, akkor mi lesz? Megmondasz anyunak?!
– Nem félek tőled! Kis pont vagy te énhozzám édesem! Alfréd fog kettőnk közül választani! Kíváncsi vagyok rá, hogy a rövid idő után mit sikerült tanulnod irodalomból. – Alfréd! Tegyél fel irodalmi kérdéseket!
Alfréd megszeppenten, tétován, és félszegen állt két hihetetlenül csinos, és elszánt hölgy előtt, és azt se tudta, hogy mit kérdezzen, végül egy verset kezdett el szavalni, ami ismerős lehet azoknak, akik tartósan foglalkoznak irodalommal.
– Ezt a verset ki írta? – tette fel a kérdést kettejüknek.
Eszter magabiztosságot mutatott, míg Edinán bizony jócskán meglátszott, hogy küszködik, és görcsöl a megfelelő válaszadással.
– Ez alávaló szemétség! – tiltakozott, mint akit megszégyenítettek. – Kérdezz inkább olyat, amire még a hülyék is tudják a válaszokat!
– Hát… nem bánom! Ki írta a rendíthetetlen ólomkatona című mesét.
Eszter sokat sejtető, fölényes mosollyal nézett farkasszemet nővérével, aki megint csak alulmaradt a szellemi párbajban.
– Jól van na! Beismerem, hogy fingom sincs! De biztos, hogy valami híres meseíró lehetett!
– Andersen, te lüke! – dorgálta le Eszter oktatólag. – Remélem hasznos lecke volt! Kérlek ne kavarj a pasimmal rendben?!
Edina bocsánatot kért mindenért. Azt beszélték, hogy az egyetem elvégzése után Eszterből magyar-történelem szakos tanárnő lett, és Alfréddal saját könyveket adnak ki, míg Edinát, mintha teljesen kicserélték volna. Már nem járt bulizni, és szórakozni, de helyette inkább kitanulta a divattervezőséget, és most minden szabad percét a tervezőasztal mellett tölti, és vére talált maga mellé valakit, aki kivételesen belső, makacs, és talpraesett tulajdonságai miatt is kedveli.

Szólj hozzá!