az ablak előtt bontakozik ki évről-évre, Jákob lajtorjája,
ciklikusan visszatérő idő, eljövendő illatok ígérete, ismétlődő
dallamokat kottáznak az ágak, a madarak mindent értenek,
végül kibomló virágkorona, diadalmas zsongással torozó
rovarok légiója, hömpölygő ezeregyéjszakai illatáradat
–
zömök ezüst tartóoszlop, messziről szembetűnő, régi
turistajelzés vehető ki a törzsön, strázsa a hegyi fennsík
peremén, axis mundi, tengelyén nappalok fordulnak
éjszakákba, csillagok járják égi köreiket, egykorvolt
medvés rengetegre emlékeznek az üzenő sejtek
–
az országos kék jelzés kanyarog erre, elhagyja a tisztást,
odalent szűk völgy sötétlik, hirtelen szinte elénk
ugrik a fa, gyökerek csomózzák a hegyoldalba,
kigombolyult fonálként bontakoznak ki az ágak,
ősi zöld vér lüktet a levelekben, közöttük vagyunk
ugyanúgy
——
