Az anya

Összes megtekintés: 24 

A háború még tartott, a város Pesti oldala szovjet fennhatóság alatt volt ahol orosz katonáknak szabadrablás és mindenféle becstelenség volt engedélyezve. Idős asszony már nyugdíjba volt, akinek 17 éves fia volt minden reménye álma aki ha felnő segíteni fogja őt idősebb korára. A városban szigorú statáriumot hirdettek ki, sötétedés után senki nem mehetett az utcára.

Történt egy nap, már kezdett sötétedni, szegény asszony várta a fiát aki nem jött. El sem tudta képzelni mi történhetett. Már késő este volt, szegény sírt egyre rémisztőbb  képeket látott maga előtt, míg elnyomta az álom. A ház lakói összedugták fejüket, minden kis hír új volt amit egymás között terjesztettek. Mondták az orosz katonák a városban szedik össze az embereket, valaki látta, hogy nagy csoportokban valahová viszik őket. Többen látták, hogy Gödöllő irányába mennek, ahol már egy nagy gyüjtőtábor van, ahonnan a szovjetbe viszik őket munkára. Egyre több hír szállingózott, semmi nem volt hiteles. A fogolytábor ami Gödöllőn volt közel negyvenezer fogoly, közöttük a legtöbb német, magyar katonák és civilek, kik állati körülmények között sínylődtek. Járvány pusztított, emberek haltak halom számra akiket közös sírgödörben dobbtak mint ismeretlen holtestek, soha senki nem fogja megtudni, kik voltak, hová lettek. Embertelen körülmények között ez a tábor négy hónapig volt fenntartva, míg a háborúnak vége lett. Mikor kiürítették a Gödöllői tábort a létszám harminc ezerre csökkent. Egy nap összeállították a foglyokat nyolcas sorokba, gyalog meneteltek egy másik táborba. Útközben sokan meghaltak nem bírták az iramot.

Az új tábor Cegléden volt, ahol a vasúti sineknek vége volt a táborba. Foglyok nézegették az üres vagonokat nem kellett sok fantázia kitalálni miért vannak ottan. Minden amik történnek a legnagyobb bizonytalanságba, senki nem értesülve, mint marhákat tereltek egyik helyről a másik helyre. Szegény asszony hallott a Ceglédi fogolytáborról, gondolta elmegy, talán még egyszer láthatja a fiát mielőtt végleg elviszik azok a kegyetlenek. Kis hátizsákba összepakolt minden jót amit csak tudott, könnyei hullottak, gondolta, hátha megkapja. Nem volt könnyű megközelíteni a tábort, sok asszony próbálkozott több-kevesebb reménnyel. Talált egy helyet, úgy nézett ki nem látott őrt. Magas szöges drótkerítés ahol a foglyoknak nem volt szabad a kerítés közelébe menni. Szegény asszony csak nézte a nagy tömeget, fiát kereste, akit nem látott. Sírni kezdett míg az őrök jöttek, durva hangok, nem értette mit mondanak, próbálta mondani a fiát keresi akinek ezt a zsákot hozta. Ami őket nem érdekelte, az asszony nem tágított. Pofon vágták, ez egyik bele is rúgott, elesett, míg jött egy tiszt aki látta a helyzetet, elvette a zsákot mutatta, hogy őbeviszi a táborba. Szegény asszony hazáig sírt, gondolta nem fogja látni szeretett fiát soha.

Sok idő telt el így, míg a fiú hazakerült, vánszorgott az utcán, koldusnak nézték vagy talán még rosszabbnak. Mikor elérte a házat ahol valamikor lakott, nagy nehezen felment a harmadik emeletre, nézte a duplaszárnyú ajtót, aminek a felső részén mintás kovácsolt vas volt, üveg mögötte amin nem lehetett keresztül látni, de mint ablakot ki lehetett nyitni. Állt ott egy darabig  míg megnyomtaa csengőt. Hallotta a lépteket amíg egyre közelebb jöttek. A kis ablak nyílt, gyorsan becsukódott. A fiú felismerte az anyját, az anya nem ismerte meg a fiát. A fiú ott állt sokáig azon gondolkodott vajon hogy nézhet ki, nem látta magát elég régen.Újból megnyomta a csengőt, hallotta az ismert lépteket az ablak nyílott a fiú mondta:

– Anyám…

Az asszony nézett, kulcs fordult a zárban, az anya és fia boldogságát leírni nem lehet…

Milliók pusztulnak háborúkba, viszik a félrevezetett népet akik a hazájukért halnak, hogy sokan meggazdagodjanak!

Ágoston Tibor

“Az anya” bejegyzéshez 2 hozzászólás

Szólj hozzá!