Kaméleon

Talán sohasem derült volna fény a titokra, ha Klaudia nem sóhajt fel:
-Mindig szerettem volna olyan szép, egészséges, hosszú, szőke hajat, amilyen Éváé.
-Gondolom ironizálsz? – nézett rá kérdően Barbi.
-Hogy érted?
-Úgy, hogy Évának – mióta csak ismerem – mindig fiús hajviselete volt. Ráadásul a hajszíne is barna.
-Most ugratsz? Hajban nem ismerek tréfát…mivel én soha nem tudtam megnöveszteni a sajátomat, mindenki hajhosszát, hajszínét árnyalatra, centiméterre ismerem.
-Nem értem. Április elseje lenne októberben? Ugyanarról az Éváról beszélünk, aki közvetlen kolléganőnk és az imént lépett ki az irodából ebédszünet címén?
-Naná! Így megy ez nem? Aki kilép az ajtón, azt kibeszélik… de most sem értem mire megy ki ez az egész?!
-Én sem. Nézd! Itt van a telefonomban a legutóbbi munkahelyi buli képei. Egyértelműen láthatod – mert köztünk áll – hogy rövid és barna színű a haja. Azért is szeretem annyira, mert nagyon hasonlít a nővéremre…tudod! Ő az, akit korán elveszítettünk autóbalesetben. Szerintem ennyi idősen pont így nézett volna ki. Rövid, barna hajú, tengerkék szemű lány volt.
-Tényleg nem értem miről beszélsz? Agyadra ment a gyász? Teljesen egyértelműen látható itt is, ahogyan a vállára omlik a szőke haja és mézbarna szemével mosolyog. Én se téveszteném össze soha senkivel. Pont ilyen volt a legelső hajas babám. Talán azért is szeretnék mindig hosszú, szőke hajat.
Eközben a jelenleg Éva nevet használó Vali – egy harmincas csinos nő – az irodában felejtette a kilépő kártyáját, így az ajtó előtt állva fültanúja volt a párbeszédnek.

Tudta, hogy lelepleződött.

Kereshet megint új munkahelyet. A kilépő kártya nélkül elhagyta az épületet és hazaindult, hogy – ki tudja hányadszor – átgondolja a helyzetét…

“Kaméleon” bejegyzéshez 1 hozzászólás

Szólj hozzá!