Kreativitás

Egy nőknek szóló tréning részeként olvastam az alábbiakat:

-Amióta minden készen kapható, akár egy életet leélhetünk úgy, hogy semmit sem alkotunk
-Amióta nőként egészen más elvárásoknak kell megfelelnünk ebben a férfias és racionális gondolkodásnak kedvező világban
-Amióta nem csak otthon, nem csak anyaként, hanem dolgozó nőként is meg kell állni a helyünket
-Amióta nincs időnk, alkalmunk, vagy kellő önbizalmunk ahhoz, hogy foglalkozzunk a kreatív oldalunkkal
-Amióta külső tényezők határozzák meg, milyennek kell lennünk, mivel kell foglalkoznunk, hogy boldoguljunk a világban…

…az óta, az író szerint legalábbis, nem tudunk boldogok lenni, mert nem élhetjük ki a fantáziánkat. Tényleg így van? Vizsgáljuk ezt meg alaposabban.

Az alkotási vágy és kedv – mert szerintem a kettő különböző – valóban mindenkiben ott van. De tényleg állandóan el kell nyomnunk? Valóban nincs lehetőség, kiélni, megélni ezt? Már hogy ne lenne…!
Főzés. Minden rajtunk múlik. Kész recept? Csak kezdőknek és csak kiindulásnak, hogy tudjuk mit akarunk. Az étel íze úgy sincs leírva, nyugodtan, bátran lehet kísérletezni. Még a készételeket is melegítés közben a saját ízlésünk szerint fűszerezhetjük, tálaláskor pedig igazán használhatjuk a fantáziánkat, hogy élvezetesebbé tegyük az étkezést.
Aztán ott van a lakberendezés. Ha nem fordulunk szakemberhez, itt maradéktalanul megvalósíthatjuk önmagunkat, még a boltokban vásárolt holmikkal is, hiszen azt, hogy mit mivel párosítunk, hova és hogyan tesszük le, azt mi döntjük el.
Ugyanez igaz a kertre is, még ha csupán egy balkonládáról is van szó. Én mondom, nincs nagyobb öröm, mint a saját termesztésű zöldséget, gyümölcsöt fogyasztani, akár a családban, akár a munkahelyen.
Gyereknevelés. Most lehet, hogy sokan megütköznek rajtam, de nem bánom. Én a gyereknevelést is a kreatív „tevékenységek” közé sorolom. Gondoljunk csak bele! Születik egy kis ember, még senki sem tudja, milyen genetikai anyaggal. A mi feladatunk is, hogy ezt kiderítsük, és segítsünk kibontakoztatni, miközben próbáljuk őt boldoggá tenni, és beleilleszteni a társadalomba, a közösségbe.
Egy háztartás megszervezése. Eldönteni mikor mit főzzünk, mikor kell mosni, takarítani, füvet nyírni, rokonokat látogatni, csekket és egyebeket befizetni, a kertet gondozni, esetleg még állatokat is, ha vannak. Eme sok minden változatos dolog összehangolása nem igényel alkotókedvet, fantáziát? Dehogynem. Enélkül félúton elakadnánk. És jól tudom, hogy sokan közülünk még naplókat sem vezetünk. Mindezt – látszatra – csak úgy, mellékesen működtetjük… Őszintén: ezért hiszi sok férfi azt, hogy ez gyerekjáték, nem is munka…
Vagyis, mi nők igenis foglalkoztatjuk a kreativitásunkat, csak… éppen nem vesszük észre, nem gondolunk bele. Az önbizalom valóban fontos, ettől leszünk pozitívak, és ha nem felelünk meg mindenkinek, nem kell kétségbeesni. Hiszen nem tehetünk mindenki kedvére, nem is lehet. Az egyik embernek hosszú hajjal tetszünk, a másiknak röviddel, az egyik szereti a sósat, a másik édesszájú. Ez így jó! Ettől lesz változatos az emberiség, és nem válik unalmassá az élet.
Miért döntené el más helyettem, hogy milyen legyek, mivel foglalkozzam? Ha másokra hallgattam volna, akkor lehet tanárnak vagy eladónak tanulok nem pedig műszerésznek, és akkor boldogtalan lennék és keresném önmagam, mert a szívemhez a vasas szakma állt közelebb. Próbáltak lebeszélni róla, de nem hagytam magam. És igazam lett! Ráadásul soha máshol nem tudtam volna ilyen jól kiélni az alkotókedvem. Jó, ehhez szerencsére is szükség volt, sosem dolgoztam szalag mellett, mindig rajz alapján – néhol egy-két alkatrészt kiigazítva – kellett összeszerelnem telefonmérő műszert, parabola antennát, inkubátort. Kérdezhetik: hol van itt a kreativitás? Nos… most már bevallhatom, a fusiban… Abból, amit saját ötleteimből, maradék anyagokból magam alkottam. Kisteherautót, fedőtartót, ajtózárlemezt, zuhanyfejre lemezt, turmixgéphez tömítőgumit és még jó pár apróságot. Ezt minden nő megteheti. Jó, persze, ne fúrjon-faragjon, ha nincs hozzá affinitása, de mindenki megtalálhatja a saját szakmájában a kreatív lehetőségeket.
És legvégül a külsőnk. A divat minden téren rengeteg teret ad a fantáziának. Egy mai lányt látva én nem merném kijelenteni, hogy nem valósítják meg magukat. Úgy keverik a színeket, fazonokat, ruhadarabokat, mint soha az elmúlt pár száz évben, csak kapkodom a fejem. Szoknyához nadrágot, zöldhöz lilát, pöttyöshöz csíkosat, kosztümhöz sportcipőt. Ehhez már bátorság kell.
Már csak a haj van hátra. Mióta erősen őszülök sokan kérdezik: miért nem festetem be a hajam? Minek, ha engem nem zavar? Ez a genetikai melír az egyéniségem része. Fogadjanak el így! Ha valaki nem képes rá, akkor az az ő problémája. És ez igaz az összes elmondott dologra.
Vagyis nem kell aggódni! Az életünk nem múlik el alkotás nélkül, hiszen a legszebb alkotásunk az életünk maga, és az, amilyen nyomot hagyunk az itt maradottakban.