Radnótiról – gyermekszemmel, őszintén

Tízéves voltam, egy kis falusi iskola négyes összevonású alsó tagozatának negyedikes tanulója. Már gyermekként is vonzott az irodalom, nem telt el úgy nap, hogy ne feledkeztem volna bele valamelyik versbe.
Akkoriban ment egy népszerű rádióműsor, a „Nyitnikék”, melynek adásait rendszeresen követtük tanórákon, a játékos feladatokat többen megoldottuk, postára adtuk, és lázas izgalommal vártuk a jutalomként járó selyem ötösöket. Versenyeztünk, ki szerez többet – én egy díszes levélborítékban gyűjtöttem ezeket a kincseket.
Különleges élmény volt, hogy kapcsolatban állhattunk a rádióval, abban az időben ez nagy dolognak számított egy fővárostól távoli, eldugott hegyvidéki falucskában.
Történt egyszer, hogy a Magyar Rádió két szerkesztője jelent meg iskolánkban egy felvevő masinával és azzal a kéréssel, hogy szeretnének felvételt készíteni három tanulóval – három verset kellene elmondani. Az egyik kiválasztott én lettem. Kezembe nyomtak egy papirost, rajta nyolc sornyi vers állt. Meghagyták, hogy egy óra alatt tanuljam meg, utána felvételt készítenek szavalásomról. Büszkeséget éreztem – majd kiugrott szívem a helyéről –, hogy a kevés kiválasztott között lehetek.
A nyüzsgő tanterem nem tűnt alkalmasnak magoláshoz, ezért a tanító néni átterelt bennünket lakásába, mely kicsinyke iskolánk épületének része volt. Egyik gyerek a konyhában kapott helyet, másik a nappaliban, nekem a télikert jutott. Kellőképpen örültem is ennek, mert gyönyörűséges virágok pompáztak – pletykák, páfrányok, hatalmas filodendronok, fikuszok, kaktuszok –, még pálma is, pedig akkoriban nem lehetett sűrűn találkozni ilyesmivel. Kész arborétum volt ez a helyiség, tele ablakokkal, bekukucskált a nap, tökéletesen éreztem magam.
Lehuppantam az egyik hatalmas növény mellé a piros műbőr fotelbe, majd nézegetni kezdtem a lapot – és mivel segítséget nem kaptam –, megkíséreltem önállóan értelmezni a sorokat. Bármennyire szerettem a verseket, sajnos elakadtam, sehogy nem ment fejembe a szöveg több részlete, elkezdtem bogozgatni, egészen belefeledkeztem.
„Alszik a szív” – ezt még értettem, de hogyan képes aludni a szívben az aggodalom? A pókháló, a légy is alszik, rendben. Ha csönd van, nyilván semmi nesz nem hallatszik, persze, hogy nem kapargál az egér, mert akkor nem lenne csönd. De hogy a csudába tud aludni a kert, a faág? Mert a fatörzsben a harkály valószínűleg igen, hiszen az állatok is szoktak pihenni. A kasban a méh képes szunyókálni, a rózsában pedig a rózsabogár, de ugyan, miféle szerzet a rózsabogár? Még soha nem hallottam róla. Nem létezett internet, hogy utánanézzek ezeknek a fogós kérdéseknek, de még lexikon sem a közelben, engem pedig nagyon érdekeltek a titokzatos képek, látni akartam mindet, megfejteni őket, magaménak érezni, ám, amikor a búzaszemekben alvó nyár következett, holdban a láng, majd az ősz lopakodni indult, teljesen tanácstalan lettem, kisebb káosz kezdett úrrá lenni rajtam.
Nem volt a közelemben óra, nem érzékeltem az idő múlását, eltűntem a versben, melyről megállapítottam, hogy csodaszép, ám maradtak benne bőven megválaszolatlan kérdések.
Kisvártatva léptek kopogtak a kövön, a tanító néni jött érdeklődni, megtanultam-e már. Lehajtott fejjel, szégyenkezve közöltem vele, hogy még nem, azt el se mertem mondani neki, hogy semennyit nem tudok belőle, mert belevarázsolódtam a részletekbe.
Tizenöt percem maradt, hogy versmondásra készen a mikrofonhoz álljak; lehetetlen vállalkozásnak tűnt, aztán valami csoda folytán mégis sikerült memorizálnom. Valószínűleg a hosszas bogozgatás miatt rögzült bennem, és ez a képességem megmaradt – imádok versekbe bújni, mire előbukkanok, már el is raktároztam, amit belülről láttam. Persze ez csak azokra a versekre érvényes, amelyek bent tudnak tartani, hiszen anélkül nem működne.
A felvétel óta eltelt néhány évtized. Amikor adásba került, megilletődve hallgattuk, alig ismertem fel saját hangomat, hihetetlennek tűnt. Később szöget ütött a fejembe, hogy miért kellett megtanulni, hiszen csak hangfelvétel készült, ám megtaláltam a választ. Valószínűleg azért, hogy jobban át tudjuk élni a mondanivalót. Nekem sikerült a beleérzés, azóta is nagy kedvencem ez a költemény. Olyan maradandó, mély nyomot hagyott bennem, hogy amikor Radnóti Miklós neve szóba kerül, azonnal ez a vers jut eszembe, és megrohannak az emlékek.

RADNÓTI MIKLÓS: ÉJSZAKA

Alszik a szív és alszik a szívben az aggodalom,
alszik a pókháló közelében a légy a falon;
csönd van a házban, az éber egér se kapargál,
alszik a kert, a faág, a fatörzsben a harkály,
kasban a méh, rózsában a rózsabogár,
alszik a pergő búzaszemekben a nyár,
alszik a holdban a láng, hideg érem az égen;
fölkel az ősz és lopni lopakszik az éjben.

Azóta felnőttem, az érés folyamata alatt megismerhettem Radnóti Miklós költészetét, mely nemcsak szépsége miatt kimagasló és értékes, hanem komoly üzeneteket közvetít.
Költői képeit már nem kell hosszú ideig fejtegetnem, hiszen első találkozáskor megjelennek előttem olyan festői pompájukban, ahogy a költő elénk tárta érzéseit.
Mit adott még?
Rövid élete alatt megtanította a valódi haza fogalmát – felülről és kívülről tekintve csak egy idegen terület.
A haza nem más, mint otthon érezni magunkat ebben az országban, békességben élni egymás mellett, és ne kelljen nehéz a szívvel gondolni a bizonytalan jövőre.
A haza azt jelenti, hogy gyermekeink is itthon érzik magukat, boldogulnak, és nem repülőgépről néznek körül, amikor majd külhonból látogatóba jönnek hozzánk.

Radnóti Miklós száztizenkét évvel ezelőtt született. Nem halt meg, örökké él, hiszen az igazi költők halhatatlanok.

Áldó Ágnes – Éjszaka (Radnóti Miklós)

“Radnótiról – gyermekszemmel, őszintén” bejegyzéshez 14 hozzászólás

  1. Kedves Mária,
    azt hiszem, Radnóti sokunk kedvence, mert mindenkit megérintenek a versei és sorsának alakulása.
    Aki egy kicsit is érzékeny, belegondol, ez máris egyenes út a megismerni akaráshoz és megszeretéshez.
    Köszönöm szépen, hogy velem tartottál ebben az emlékezésben. 🙂

    Szeretettel: Kankalin 🌺

  2. Kedves Magdi,
    nagyon örülök, hogy tetszett ez az írásom, érdemes volt foglalkoznom vele.
    A költőket sokféleképpen közelítik meg, legtöbbször száraz tanulmányok születnek.
    Annyi egyediséget tettem bele, hogy a saját érzéseim alapján vetítettem képeket, mert Radnóti és költőtársai úgy élnek tovább, ahogy mi éltetjük őket.
    Köszönöm szépen, hogy megtiszteltél látogatásoddal! 🙂

    Szeretettel: Kankalin 🌺

  3. Drága Kitti,
    örömet szerezni nem más, mint saját energiánkat is hatványozni, ezért nagyon örülök a visszajelzésednek.
    Indítottam egy sorozatot, mely ehhez hasonló részekből áll. Ez a második darabja. Az első József Attiláról szól.
    Mivel megemlítetted, beküldöm azt is. Szintén saját szemszögből közelíti meg a költő egyéniségét és rám gyakorolt hatását.
    Remélem, tudom folytatni, mert készülnek a következők, csak most épp alig tudok pötyögni, annyira fájnak az ujjaim.
    Örülök, hogy tetszett ez az emlékezés.
    Köszönöm szépen, hogy gondolatokat hagytál itt. 🙂

    Szeretettel: Kankalin 🌺

  4. Kedves Rita,
    számomra öröm, hogy ilyen jó véleménnyel vagy az írásaimról.
    Kicsit elmaradoztam, de remélem, néhány hét múlva utolérem magam, és akkor többet leszek itt (is).
    Köszönöm szépen a lelkes fogadtatást! 🙂

    Szeretettel: Kankalin 🌺

  5. Kedves Kankalin!

    Írásod lenyűgöz, mint ahogy egy Radnóti vers olvasása is. Köszönöm, hogy megosztottad velünk.

    Ölellek szeretettel:
    Marica

  6. Köszönettel olvastam írásod. Egyik kedvenc költőm Radnóti, róla
    csak ilyen szépen lehet írni. Több versembe foglaltam bele gondolatait,
    vers-sorait.
    Szeretettel gratulálok.
    Mária

  7. Szia Kankalin!

    Köszönöm az élményt amit megosztottál velünk, Radnótit nem lehet, nem szeretni. Amilyen tisztelettel ír a hazáról, hazaszeretetről, arról a hazáról amelyik nem fogadta be, nem tudta megvédeni őt.
    Sok szeretettel gratulálok.
    Magdi💐🌷

  8. Drága Kankalin!
    Remek, magával ragadó rajongó írásoddal örömöt okoztál és ezt köszönöm neked! Radnóti nálam is magas helyen van, ott valahol a szívem közepén, ahol József Attila is. A haza, amiben haláláig hitt, szeretett, számára képtelen volt megadni azt a biztonságtudatot, hogy a hazában otthon van, ahol megvédik életét, óvják, közösséget vállalnak vele születésétől, mint mindenkivel, és nem ítélnek el senkit a származása miatt…

  9. Kedves Kankalin!

    Örültem, mikor megláttam, hogy írtál. Olyan különlegesek és egyediek az alkotásaid, hogy mindig nagy öröm számomra, hogy olvashatom.

    Szeretettel: Rita🌹

Szólj hozzá!