ELSŐ KÜLFÖLDI UTAM HÚGOMMAL, FARKAS VILMÁVAL 3/1. rész

Napló-részletek rövidítve I. rész

1963. március 1-én hajnalban, – 54 évvel ezelőtt – indultam el Jugoszláviába Húgom kék Mercedesével oly módon, hogy Férjem Deák Lajos vezetett a határig, onnan nekem át kellett vinnem a kocsit a túloldalra, de mivel nem tudtam vezetni, innen is, onnan is nagy nézőközönség drukkolása előtt ugrándozva valahogy átértem, a szerbek gyorsan felhúzták a sorompót, nehogy neki menjek. Le volt levelezve Húgommal a találkozás, Ő ugyanis már Szarajevóban dolgozott és a határra jött értem. Végre beszállhatott a kocsijába és délutánra szerencsésen megérkeztünk a fővárosba, első munkahelyünkre.
BEOGRAD, március hónap, KRISTAL BAR.
Az együtt töltött első munkás hónap kitűnően telt el, nagy sikerrel, és ez a siker az utcai közlekedésnél is kísért. Boldogok voltunk. Fizetésünkből vettünk mindketten fehér műszőrme bundát, ez fontos volt a megjelenésünkhez. Pillanatok alatt nyüzsgött körülöttünk mindenki, persze, távolságtartóan Akkor ismertük meg Gojko Miticet, aki akkor még főiskolás volt, később nagy filmsztár lett. Részt vettünk a Film-Fesztiválon egy ismerős magyar filmrendezővel. Hamar elszállt az egy hónap.
ZAGREB, április hó, RITZ CABARET.
Itt már jobban éreztük magunkat, a város is kedvesebb, egyszóval szerettünk itt lenni. Itt lett egy kedves ismerősünk, Zaki, az egyiptomi orvos, többször vitt bennünket kirándulni a türkiz-zöld Rekordján. Itt ismerkedtünk meg az olasz filmproducerrel Antónióval és Robertóval. Kilátásba is volt részünkre szerep az új filmjükbe, de sajnos, ez nem sikerült. Próbafelvételt is készítettek rólunk, elvittek a filmvárosba és lovagolhattunk is ott. Ismét eltelt a hónap.
LJUBJANA, május, HOTEL SLON
Ez a hely egy fokkal megint jobb lett. Itt már hotelben laktunk, ez igazi luxus volt részünkre, mint a privát lakás, amit úgy kellett keresgélni az idegen városban. Sok olasszal ismerkedtünk meg, többek között egy filmszínésszel, aki mellesleg író is volt. Szása Podgorszkinak hívják, utolsó filmje a Császári Vénusz, ahol Lollo Brigida volt a partnere. Fényképet is kaptunk tőle. Különben nagyon slendrián volt magára, ruházata sok helyen kiszakadva, amit én varrtam meg. Nagyon egyedül volt, ahogy mi is, kereste a társaságunkat, de az ilyen ismeretségek csak felszínesek és addig tarthattak, amíg ott voltunk.
Innen küldtünk Meghívólevelet családunknak, Anyánknak, Lajosnak, a férjemnek és kisfiamnak, Dénesnek, hogy mielőbb jöjjenek ki. Itt ismerkedtünk meg véletlenül az olasz impresszárióval, aki egyből szerződtetett bennünket Triesztbe, az Amerikai-bárba.
PIRAN, június, TRE PAPAGÁLY, HOTEL SIDRO.
Nagy örömmel mentünk a tengerpartra, nekem különösen újdonság volt, hisz én most találkoztam először tengerrel, az Adriával. Minden nap fürödtünk, úsztunk és napoztunk a szilás tengerparton és csodáltuk a tengeri állatkákat. A bárban egyedüli sztárok vagyunk, megbecsülnek a munkánkért és minden eddiginél nagyobb a sikerünk. Piránt szeretjük a legjobban, – valamikor Olaszország része volt – nagyon a szívünkhöz nőtt. Sok színes házaival a parton, apró keskeny utcáival, a házak között a kimosott ruháival, s néha-néha gitárral kísért ének hallatszik be az ablakon, ami még növeli a város olasz jellegét. Itt már egy kis olasz ízelítőt kapunk. Rengeteg külföldi nyaral a parton, de legtöbb az olasz. Magyarokkal is néha találkozunk. Közben intézzük az olasz beutazáshoz szükséges dolgokat. Engedélyeztetjük a magyar kiküldő szervünknél és Európára kiterjesztést kérünk az útlevelünkbe. Mindezt meg is kapjuk s még e hónapban beadjuk az Itálien Vizum kérelmünket az Olasz követségen, ahol nem sok jóval biztatnak.
Június 28-án megérkezik férjem Lajos és kisfiam Dénes. Nagy az öröm, de a csalódás is, mert Anyánk nem kapta meg az útlevelét. Sajnos, férjem nem úgy viselkedik, mint aki rég nem látta a feleségét, örökké kötözködik, állandóan veszekedik, egy nyugodt pillanatunk nincs tőle. Kisfiam kitűnően érzi magát, szereti a tengert, de csak 3 napot tölthetünk itt együtt, mert új hónap következik és utaznunk kell.
BLED, július, HOTEL PARK, VILLA AMBRÓZIA.
Lenyűgözi szépségével az embert. Óriási hegyek között tó, annak közepén egy kis sziget, templommal. Híres hely, nagy az idegenforgalom. A villát, ahol lakunk nem szeretjük, de az ellátás fejedelmi. Elő- és utóételek, sok nyalánkság, szóval elsőrendű. Lajosék két hétig vannak még itt de a hangulat végig ugyanaz, ahogy Piránban kezdődött. Ezzel ellentétben, amit tudtam, mindent megtettem érdekükben, 3 hónapi keresetemet költöttem rájuk, tetőtől talpig több rendbeli ruhával felöltöztettem őket. Dénesnek is olyan szép ruhákat vettem, amilyen még soha nem volt neki. Örült is szegénykém a sok mindennek, nem is akart haza menni az apjával, itt szeretett volna maradni velünk. De hát muszáj volt indulni. Kivittük őket az állomásra Ljubjanába. Sok fényképet készítettem róluk, hogy maradjon emlék. Anyánk közben idegeskedett, míg végre Ő is megkapta és 24-én utazott hozzánk. Zágrábig jött, s hogy ne kelljen neki átszállni, oda mentünk érte kocsival, ami csak oda 300 km körül van. Le sem lehet írni szegény anyánk örömét, de a mienket sem, sokáig sírtunk a meghatottságtól. Örvendezett Blednek és mi mindent megtettünk érte, amit szeme-szája megkívánt. Az életben most voltunk vele a legjobb viszonyban és úgy szerettük egymást, mint még soha sem. Itt eltöltöttünk még egy hetet a legnagyobb megértésben s aztán indultunk vissza Piránba, ahova vissza kértek bennünket, s ennek mindhárman nagyon örültünk, mert Anyánk is kivehette részét a tengerből. Útközben bementünk Postojnába is, a híres cseppkőbarlanba, ami megint csak szép emlék maradt.
PIRAN, augusztus, TRE PAPAGÁLY, HOTEL SIDRO.
Még le kell írnom Bledből a felejthetetlen búcsúztatásunkat. Az étteremben volt egy kedves magyar pincér s az utolsó vacsoránál tele rakta az asztalunkat virággal s rá volt téve a magyar zászló is. Mondanom sem kell, végig sírtuk az egész vacsorát. Anyánk, mint élen járó síró, csak tetézte ezt a szomorú hangulatot.
Bledben egyébként még teljes ellátást is kaptunk, benne volt a gázsinkban, amit most már Piránban is megkapunk a felemelt fizetésünk mellé. Itt folytatódott a felejthetetlen együttlétünk, Anyánk boldogsága leírhatatlan, hogy fürödhetett a tengerben. Vilma mindennel ellátta, ruhákkal, cipőkkel és fényképen megörökítettem az ittlétét. Augusztus 14-én fájó szívvel, sírva ment el Anyánk, illetve vittük el Ljubjanába és tettük fel a Budapestre induló vonatra. Szegénynek életében ez volt az első, csodálatos nyaralása. Mikor Anyánk elment, akkor jött ide egy olasz filmstáb, itt forgattak a hónap végéig. Jó barátságba kerültünk velük, de csak a nagyokkal. Néztük a forgatást, a nyüzsgést naponta, legalább nem unatkoztunk. Egyébként Piránba már nagyon vártak vissza bennünket, mert míg nem voltunk itt, 30 %-os deficitje volt a bárnak. Most újra állandóan zsúfolt házaknak játsszunk.
A hónap utolsó hetében megérkezett a Magyar Válogatott Ejtőernyős csapat, akikkel jó barátságba kerültünk. Itt volt egy nemzetközi verseny, mi is kijártunk nézőnek, s a rengeteg riporter, filmes nem mulasztotta el, hogy minket is meg ne örökítsen. Ez a hónap is eltelt sok eseménnyel s tekintettel a pirániak ragaszkodására, újra leszerződtettek, s megint csak itt maradtunk harmadik hónapra is, bár mehetnénk Koperba és Portorosra is.
PIRAN, SZEPTEMBER, HOTEL SIDRO
2-án bementünk Koperba a jugoszláv vízumunk meghosszabbítására s benéztünk az Itálien Követségre is, s legnagyobb meglepetésünkre megkaptuk azonnal az olasz vízumot. Tehát, október 1-én indulunk OLASZORSZÁGBA. Új korszak kezdődik az életünkben! Azonnal indulhatnánk, de le kell dolgoznunk még ezt a hónapot. Mondanom sem kell, ez lesz a legnehezebb, hisz még csak a hónap elején vagyunk, három hetet még ki kell bírnunk, míg eljön végre a várva-várt utazás. Már szinte repülnénk, de még nem lehet. Azóta is mindig egyedül vagyunk, a társtalanság már nekünk örök problémánk marad, még ha körül vesznek is időnként bennünket. Az idő erősen őszre fordult, elmúlt a szezon, de azért még telt házak vannak a bárban.Már elment a hónap fele s az utolsó fél már gyorsabban fog eltelni. A héten csodálatos kirándulásban volt részünk: elvittek bennünket Rijékára /Fiume/ és Opátiába /Abbázia/. Láttuk a volt magyar kikötővárost s a sok óriási tengerjáró hajót, melyet még elképzelni sem tudtunk eddig. Képeslapot is vettem, hogy megmaradjon emléknek. Opátia pedig olyan szép, hogy ehhez hasonlót nem láttam. Ez a város régen királyok találkozóhelye volt, de ma is csak hasonló nagyságok laknak itt. Van itt rulett, de csak külföldi milliomosok részére. A belépő útlevéllel együtt, 10.000 Dinár. Jugoszláv állampolgár nem léphet be! Itt található még Jugoszlávia egyetlen egzotikus parkja, soha nem látott növényekkel. Az óriási fa, melyen az orchidea szokott virágzani, magas drótkerítéssel van elkerítve és külön őr vigyáz rá éjjel, nappal. Egyébként ezen a napon a magyar kormányküldöttség Rijékán tartózkodott Kádár Jánossal az élen.
Szerdán voltunk Koperba megnézni a műsort, elég gyatra volt. A zenekarunkkal kezdünk barátságba kerülni, már ideje is, 3 hónap után. Szerdán, a szabadnapunkon, elmentünk Poricsba a zenekar és mi ketten. Pepinek a dobosnak van egy Volkswagenje, így a két kocsiban elfértünk. Porics ide 60 km-re van, szép tengerparti város. Egyből a kerthelyiségbe mentünk, ahol akkor kezdődött a táncverseny. Már a belépésnél tapssal köszöntöttek. Mi leültünk nézni. A verseny közepénél Vilmának és Pepinek kedve szottyant benevezni. Nekem is kedvem kerekedett, bár akkor délután húzták ki a fogamat, de amíg elhatároztuk magunkat, már a vége felé járt a verseny, s így az utolsó számnál álltunk ki a porondra Riccordoval együtt. A sikerünk óriási volt, végig tapsolták a táncunkat, de sajnos, nem nyertünk semmit. Kár, hogy nem az elejétől neveztünk be. Vilmáéknak is nagy sikerük volt, ők legalább nyertek egy üveg bort. Legalább nem esett szégyen a családon. Otthonról rossz híreket kaptunk: ezután a vállalatnak nem 12 %-ot, hanem 15 %-ot kell fizetni a gázsinkból. Szép kis buli, ennyi pénzt leadni a fizetésünkből, mert az itten impresszáriónak is kell 12 %. Az itteni keresetemet otthon 3.400,-Ft-ban állapították meg, igy a gyerekemért az óvodában horribilis összeget kell fizetni. Hát ez bizony elkeserítő, ezt külön kell haza küldenem Anyámnak. Az utazásunk napja rohamosan közeledik, csak pár nap van hátra. A bárban továbbra is nagy a sikerünk, de meg is szenvedünk érte alaposan a két kolleganőtől. olyan irigyek és dühösek ránk, hogy már szemben is állandóan szidnak bennünket, minden ok nélkül. Mi meg mindent tűrünk és elhallgatunk, mert mit tehetnénk? A zenekar miatt is pukkadoznak, mert minket szeretnek, őket meg utálják. Állandó jelleggel ordítoznak, üvöltöznek, mint a ketrecbe zárt vadak. Már csak pár nap!
A fogam megcsinálása is a vége felé közeledik, holnap még kihúznak egyet. Doki bácsi szeret bennünket, már megnézte a műsorunka is, tetszett neki. Meghívólevelet küldtünk az otthoniaknak, így Olaszországba is várjuk őket. Lajos beíratta Dénest egy tánciskolába, így elkezdődik az ő pályafutása is.