A gyerekek úgy 4 éves korukig nem saját nevükben panaszkodnak vagy mesélnek, hanem harmadik személyben, mintha idegenről beszélnének. Így történt ez egy reggelen is nálunk. Péter kényelmesen elhelyezkedett a kis székben az ablak előtti kis konyhai asztalon és elfogadta a reggelire kínált ételeket. Egészséges, szép zöldpaprika darabot is, aminek az illatán nem érzett, hogy milyen erős íze lehet. Péter elkezdte enni és egyszer csak rémülten kérdezte tőlünk: Mi van a Péter szájában?
Ismeretlen volt a paprika csípős íze számára. Azóta is sokszor eszünkbe jut rémült kis arca, ha csípős paprika jut a reggelihez.
Egy kori őszi napon múlóban levő lázas állapota után elmentem hozzájuk, hogy anyja a kisebbik fiával tudjon foglalkozni, mi meg Péterkével levegőzzünk egy kicsit. Sötétkék melegítőben a hátára vett egy kis hátizsákot, hátha szükség lehet valamire a kertben. Megpihent egy kicsit a bejárati ajtó előtti lépcsőn, míg lefényképeztem. A kertben egy kivágott nagy fa feküdt a földön, körülötte sok sárga, zöld lehullott levél.
Itt van az ősz, mondtam Péternek.
Hol? kérdezte csodálkozva Péter, nem látott senki idegent a környéken.
Akkor meséltem el neki, hogy a sok lehullott levél jelzi az ősz közeledtét.
Az ősz közeledtével azóta is eszünkbe jut Péter csodálkozása.
Kicsit nagyobb korában Péter kérte, hogy meséljek a saját gyerekkoromról volt-e nekem cicám vagy kutyám? Igen, a cicákat szerettem, a kertben vagy az udvaron, nem a szobában. Anyámat a cicák is szerették, engem valahogy igyekeztek elkerülni. Egyszer volt 3 kis árva rókám, de ezeket nem lehetett volna otthon felnevelni, ahogy más nagyobb állatot sem. A betegek akkoriban a nap bármelyik időpontjában kereshették az orvost otthon is, és féltek volna a kutyáktól is. Még elemista korom előtt sok időt töltöttem kedves szomszédainknál, ahol Sándor bácsinak volt egy vadászkutyája, Lurkó névre hallgatott. A Sándor bácsi szobája előtti előszobában lakott. Mikor a tanyára mentünk ki kocsival, néha velünk tartott. Aztán felnőtt korunkban egyszer egy beteg egy aranyos kis fekete kutyát vitt az uramnak ajándékba. Judit lányom, Péter anyja minden állathoz ragaszkodott, természetesen a kis kutyát is szerette volna otthon megtartani a lakásban. Pár napig próbálkoztunk, de beláttuk, hogy az eredeti gazdájánál van jobb helye, majd gyakran elmegyünk látogatóba. Így is történt. Mikor az utca elején megjelentünk, már messziről hallhattuk Barátságkerti Miki kutya örvendező ugatását. Boldogan játszottak együtt. Sok év után egyszer csak rosszul lett az eredeti gazdája, elvitték a mentők a kórházba. Miki döbbenten maradt a helyen, ahol utoljára lehetett a gazdája közelében, aztán elbujdosott a kert legeldugodtabb részében, ott találták meghalva pár nap után. Természetesen megmaradt Judit kedves emlékében. Talán ennek hatására szerette Péter is az állatokat, anyjára gondolva. Most, hogy neki is módja van a kertben állatot tartani, két fekete kutyát vett pártfogásba ha jól tudom, valami elhagyottakat a menhelyből. Ha este 7 után keresem telefonon, sokszor a kutyák ellátásával van elfoglalva, akik jó barátságban élnek két macskával is otthon.
Hát ez csak egy kis írás Péterről.
Kedves Rita! Természetesen itt is hiányzik egy k betű a többesszámból, de néha megtréfál a régi kis gépem és én sem vagyok elég figyelmes az apró hibákkal. Péter unokám megtartotta gyerekkori kedves, jó természetét, de Gábor is igyekszik őt követni. Nem mindenkinek van ilyen szerencséje az unokákkal, mint nekem. Köszönöm hozzászólásodat. Magdi
Kedves Magdolna!
Nagyon aranyos kis sztorik voltak. Tetszéssel olvastam.
Szeretettel: Rita🌹