ELSŐ KÜLFÖLDI UTAM HÚGOMMAL II. rész

Napló-részletek rövidítve II. rész

Mielőtt tovább mennénk Trieszt felé, illő, hogy magunkról, munkánkról is írjak pár szót: Húgom elvégezte a 8 éves Artista-Akadémiát, hajlékony-akrobata számmal diplomázott, többször dolgozott cirkuszi műsorokban külföldön és mint légtornász is megállta a helyét. Én az Állami Balett Intézetben két és fél évet tanultam az esti tagozaton, majd hivatásos táncos lettem a BM Művészegyüttesben, rövid ideig, utána a Miskolci Nemzeti Színház lett az otthonom hat és fél évig. Itt mindent táncoltam a balett főszerepig, Weber Berlioz Felhívás keringőre /Rózsa lelke/.
Hosszú időn át készültünk fel a külföldi útra: húgom az akrobatika számával, több változatban – még forvercet is ugrott, ez olyan előre szaltó-szerű motívum. Duett számunkat Bogár Richárd, a Tarka Színpad vezető koreográfusa állította be. Nekem két számot tanított be Szirmai Béla, a KISZ Művészegyüttes koreográfusa: 1. Magyar csárdás, 2. Cigány-szám. Ezekhez zenét és kottáztatást is kellett készíttetnünk, majd végül a kosztümök, melyeket Anyánk varrt velünk együtt és díszítettük fel közösen. Számaink magas szintűek, sikeresek voltak, méltán voltunk mindig a legjobbak között.
A 9-10 év alatt mindig újítottunk, új kosztümöket szereztünk be, új számokat csináltunk mi magunk, megemlítem a Monti csárdást duettben, melynek fergeteges sikere volt.
Húgom 6 és fél évvel volt fiatalabb, de mindig ikreknek néztek bennünket az egyforma öltözékünk miatt is. Ő volt a “falkavezér”, a mindent intéző, aki pár nap után beszélte a nyelveket, na és az autó-tulajdonos. Egyébként a szerződésekben benne volt a tiltás, nem volt szabad barátkozni kollégával.

OLASZORSZÁG, TRIESTE, TROCADERO, 1963. október 3.
Megvolt a nagy búcsúzkodás Piránban, és mi repültünk a határ felé, a tengerpart gyönyörében. Meglepetésünkre se egyik, se másik határon nem volt vámvizsgálat, a mi látásunkra pedig kiözönlött a határ népsége, öröm, mosoly sugárzott arcukon, melyet mi fényképes műsorlapunkkal viszonoztunk. Pár km után megérkeztünk Triesztbe, ahol a nagy autó-forgalomban fél órás keringés után tudtunk csak megállni. A direktor nagy örömmel fogadott és mindenkinek mondogatta: itt vannak a bár sztárjai. Lakásunk még nincs, szombaton lesz, addig hotelben lakunk.
A premieren Vilmának volt a legnagyobb sikere, mint utolsó számnak és ezt azóta is tartja. A műsorban csak táncosnők vannak, a bárban pedig 16 konzumnő, de azért nekünk is éjjel 9-től 3-ig benn kell lennünk. Nem győzünk bámészkodni a gyönyörű üzletek előtt. Ilyen kedves kiszolgálókat még soha nem láttunk.
1963. október 16. Már két hét eltelt a hónapból, gyorsan megy az idő. Örülünk, hogy itt lehetünk, de a bárban nem szeretünk lenni. Mi mindig ülünk magunknak egyedül, míg a többiek konzumálnak, segítik a forgalmat, hogy minél több ital fogyjon, a tulaj kedvére. Három napja új lakásunk van, egy pici kis panzió, ami csúnya és piszkos is, de legalább olcsóbb. Itt mindent meg lehet kapni pénzért, nagyon spórolunk, hogy többet vásárolhassunk. Én is szeretném a kocsit megvenni mielőbb. A gyönyörű kirakatok előtt órák hosszat el tudunk álldogálni, de főleg az aranyak előtt, melyek olcsók, legalább is nekünk úgy tűnik. 2 heti fizetésemből már tele tudnám magam rakni egy pár dekagramm arannyal, de hiába, előbb a kocsi kell. Vilma már elkezdte az aranyakat magára aggatni, neki több pénze van, nem kell családra költeni: aranyóra, karkötő fityegőkkel, rubintköves gyűrű, de ez csak a kezdet. Nehéz látni, hogy neki van, nekem meg nincs, így én is megvettem a legszükségesebbeket: egy gyűrű ára annyi, mint egy pulóveré. Az áhított autó is kb. 5 hónapi keresetemből, meg lehet, ha lesz addig szerződésünk. Jövő hónapban valószínűleg Bolognába megyünk, így megvettem a legszükségesebb ruházati cikkeket, alsó nemüket és van 95.000 Líra készpénzem.
Trieste, 1963, október 28. Tegnap óta új lakásban vagyunk, mely szép, tiszta és hideg. Már kinn is hidegek vannak, és nagyon fúj a szél. A bár is egy jégverem, állandóan fázunk és betegek vagyunk. A tulaj is elégedetlen velünk, mert nem konzumálunk úgy, ahogy szeretné. Úgy volt, hogy november 15-ig itt maradunk, de nem szerződtet tovább, el kell mennünk. Az impresszáriónak is kellemetlen, mert gyorsan kell új helyet szereznie. Milánó van kilátásba és alig várjuk, hogy elmenjünk innen, mert ez egy fertelmes kupleráj és sajnálatra méltó, aki kénytelen itt dolgozni.
Férjemék is megkapták már az útlevelet, csak a vízumra várnak. Sajnos, Anyánkét ismét elutasították, mert állítólag leállították a Nyugatra-való kiutazást. Lajos is csak azért kapta meg, mert a férjem. Egyik nap voltunk a Miramare- be. Ez a tengerparton épült csodálatos kastély – Sisi királyné kedvenc helye – óriási parkkal együtt, amely múzeum is, mindenhol az eredeti berendezéssel együtt. Itt láthatók a régi királyok képei, akik mind gyilkosság áldozatai lettek ebben a palotában. Felejthetetlen.
BOLOGNA, HOTEL ESEDRA, 1963. november 4.
Végre, eljöttünk Triesztből, még utolsó nap is csak az utolsó pillanatban tudtuk meg, hogy hova jövünk. “Szép emléket” csináltak nekünk, indulásnál vettük észre: valaki leengedte a levegőt a kerekekből! Szerelő után szaladgálni éjnek idején, de végre, elindulhattunk. Sokat utaztunk, kb. 300 km-t. Velencében megálltunk s elmentünk hajóval a Szent Márk térre. Nehezen közlekedtünk, mert az egész téren állt a víz, még a templom előterében is. Közben esett az eső és fújt a szél. Majd folytattuk utunkat, és fél 6-ra értünk Bolognába. Ez a bár csodálatosan szép, olyan, mint egy kis színház. Nagy színpad sok függönnyel, jó világító berendezésekkel, szóval minden a legtökéletesebb. Itt van a hotel és étterem is, minden egyben, de sajnos, nagyon messze vagyunk Bolognától, s ez drága hely, háromszorosát fizetjük naponta csak a szobáért. Igaz, minden kényelem megvan, meleg víz is állandóan, csak éppen a gázsink megy rá teljesen. Nincs a közelben semmi, étkezési helyről nem is beszélve, mióta itt vagyunk, éhezünk, mint a kutya, ráadásul 4 napos ünnepet fogtunk ki az idejövetelünkkel. Zárva mindenhol minden. Egyébként erre a luxus-helyre csak nagy számokat szerződtetnek, itt filmsztárok is lépnek fel lélegzetelállító kosztümökben, de kevés nagy “művészben” található meg a művészetnek egy szikrája is. Túlnyomó részt sztriptíz van a műsorban, rondák és gusztustalanok. A mi kosztümjeink nem vetekednek az övékével, de hát nem lehet mindent egyszerre. Az erre költés várat magára. Öles betűkkel plakátoznak minden fellépőt, erről mi lemaradtunk, mert utolsó pillanatban szerződtetett ide Frankó impresszárió. Egyébként Ő elég megbízhatatlannak bizonyul, csoda, hogy általa bekerültünk Olaszországba. Egyébként fárasztó minden utazás két hetente, hajnalban fáradtan indulunk a következő helyre több száz km-t, munkahely keresés, lakás keresés, kipakolás, próba a zenekarral, majd fitten, csinosan megjelenni este a munkára és végig dolgozni ismét az éjszakát pihenés nélkül. Még Triesztben vettem Dénesnek egy gyűrűt és egy robotembert, ami járni tud, mozgatja a kezét és közben TV-adás megy a hasán. Biztos örülni fog.

NAPOLI, TROCADERO, 1963. november 15-30-ig
Jó nagy utat tettünk meg, csak kétszer álltunk meg benzint venni. Bolognából hajnali 3-kor indultunk műsor után, s 800 km-t tettünk meg vad iramban, hogy ide érjünk időre. Leírhatatlanul csodás minden, s máris úgy gondoljuk, hogy ez a legjobb helyünk eddig, máris nagyon szeretnek bennünket, a sikerünk is a legnagyobb az egész műsorban. Eddig ez a legnagyobb hely, ide tényleg csak milliomosok járnak családostól, valamint grófok és bárók. A tulajnő is grófnő, a testvére pedig a panzió tulajdonosa, ahol mi lakunk. Voltunk Pompejba, ami megint csak felejthetetlen marad, számunkra, azután megnéztük Sorrentot. Itt van a Vezúv is, naponta látjuk. Kapriba már nem tudtunk elmenni, mert őszi időben csak egyszer van hajó oda korán reggel és csak este jön vissza, nekünk pedig pihenni kell. Már csak 4 nap és itt kell hagynunk álmaink városát. Róma következik, de oda talán még nagyobb örömmel és szívszorongással megyünk.

ROMA, RUPE TARPEA, 1963. december 1-15-ig.
Öröm volt az utazás, a 230 km-t 2 óra alatt tettük meg az autósztrádán. Vasárnap délidőben értünk Romába, így nem volt forgalom és könnyen célba értünk. Először is a lakásunkba költöztünk be, ez itt van két percre a munkahelyünktől. Szép, tiszta és máris megszerettek bennünket. A Romai Opera volt balettmesterénél lakunk, aki most 75 éves. A délutáni próbán nagy fejetlenség uralkodott, sehol egy direktor, aki beosztotta volna, hogy a három zenekar közül melyikkel próbáljunk, vagy, hogy hány számot adjunk és melyiket akarják? Rosszul kezdődött az ittlétünk, különösen nekem, mert megérkezésünk után egyből beteg lettem. Jártányi erőm sem volt a nagy hasmenéstől, napokon át szenvedtem, enni sem bírtam, igaz, legtöbbször nem is volt mit, le is voltam romolva teljesen, csontváz lettem és úgy nézek ki, mint aki a sírból kelt fel. Ma, 7-én kezdek javulni, B12-őt szedek, talán segít rajtam. Kellene a rendszeres normális étkezés, ami bizony drága és megoldhatatlan. Kikészít az állandó éjszakázás is, Vilmának meg se kottyan, és nem hiszi el betegségem, azt mondja, kényeskedek.
3 napon át próbáltunk, míg végre minden szám a helyére került. A fejetlenség továbbra is uralkodik, a műsor tele van gusztustalan sztriptízzel. Megint mi vagyunk a legjobbak, ezért állandóan minket dolgoztatnának. Fel is háborodtunk miatta, mert a napi két előadáson tőlünk kérik az összes számunkat. Viszont a konzumálás itt sem megy, így kénytelenek vagyunk meglapulni, nehogy a fizetésünk bánja meg. Egyébként is rossz híre van a bárnak, hogy nem fizeti ki a fellépőket, ezért fél is ide jönni mindenki.
Még 8-án megérkezett Pestről Lajos és Dénes, nagy volt az öröm, kisfiam megismert bennünket, örült a gyűrűnek és a robotembernek. Másnap egyből ismét kellemetlenség: mert a kocsi kerekeit most nem leengedték, hanem ki is szúrták. Méreg, csináltatás időbe, fáradtságba és pénzbe kerül. Lajossal most jó volt a hangulat, sok helyre elmentek, amit lehetett megnéztek. Amire szükségük volt, megvettem, felruháztam őket, még aranygyűrűt is Lajosnak. Munkahelyünk rendesen kifizetett bennünket, csak egy nappal előbb küldtek el. Ismét a konzumálás hiánya volt az ok.

BOLOGNA, DANCING FONTANINA, 1963, december 16-31-ig
Ahogy távolodtunk Rómától, úgy vált egyre hidegebbre az idő. Lassan haladtunk, mert ezen az útszakaszon nincs autósztráda és sajnos, még Firenzénél vesztegeltünk, amikor már Bolognába kellett volna lennünk. Tudniillik a firenzei autósztrádán hóakadály volt s így hólánc nélkül nem engedtek rá az útra. Vissza kellett mennünk a városba hóláncot szerezni horribilis áron, majd felszerelni, csak akkor folytathattuk tovább az utat. Leírhatatlanul csodálatos volt az út a nagy hóban, csak éppen menni nem lehetet rajta a túlterhelt kocsival, családdal, de végre beértünk másfél órai késéssel Bolognába. Hogy milyen volt a fogadtatás? Beállítottunk férj és gyerek társaságában, jó, hogy nem rúgtak ki azonnal. A premierre pedig vittük Lajost is, meg is kaptuk érte a beosztásunka a direktortól. Hisz tilos volt még a barátkozás is a kollegákkal, zenészekkel. Azóta már megbarátkoztak velünk, meg is szerettek, csak épp nem prolongálnak. Jól éreztük magunkat, különösen jól, hisz itt volt a család, ők eljártak szórakozni, moziba, kedvüket leltél mindenhol. Közeledett Karácsony, ünnepi dísz, látnivaló mindenhol. Jó hangulatunkat növelte, hogy a bárban is elfogadható lett a helyzetünk Szergó, a ruha-gyáros vendég által, gyakran látogatja a műsort, kedveskedik, meghív bennünket, még Lajost is meghívta Karácsonykor és jót ettünk, ittunk mindannyian a bárban. Megajándékozott bennünket, még kisfiam is kapott kis figyelmességet. Egyszóval, nagyon jól sikerült ez a két hét, szerettünk itt lenni. Sok áruházban voltunk, ismét felruháztam őket, minden nap étkezdében ettünk, mindenki ízlésére, fiam mindig valami mást választott és kedve telt a mozgólépcsőzésben. Elkészültek az útra, minden jóval el láttam őket, gyümölccsel, ennivalóval is, sok lett a csomag, Dénes két keze is tele lett, ő ismét szeretett volna velünk maradni, könyörgött is, de hiába. Ők már Szilveszterre haza értek. Mi ketten Szilvesztereztünk Bolognában, munkával ünnepeltük az újévet, zsúfolt volt a bár és forró a hangulat, mindenki volt valakivel, mi ketten, szokásunkhoz híven, de talán így éreztük magunkat a legjobban. Szergo a gyáros is ott volt a barátaival és nekünk odaküldött egy üveg Sampányt, így eliszogattunk zárásig. Megkaptuk a következő szerződésünket, Firenzébe.

“ELSŐ KÜLFÖLDI UTAM HÚGOMMAL II. rész” bejegyzéshez 8 hozzászólás

  1. Drága Ági!
    Ismét megtaláltalak és köszönöm kedves szavaidat. Igen, kaptunk engedélyt az elsők között, de nagyon nehezen. Több táncos is kapott, de egyből disszidáltak és ami tilos volt, sztriptízt csináltak, aztán ki tudja mi lett velük, Elkallódtak. Mi, rendesen fizettük a 12%-ot az államnak, de a nyugdíjunkba nem számolták be.
    Szeretettel: Viola (f)

  2. Drága Viola, nem is gondoltam, hogy a 60 -as évek elején, kaphattatok engedélyt külföldre/nyugtara"/ utazásra munkavállalás céljából.,Mindenesetre nagyon sok mindenen mentetek keresztűl,betegségen éhezésen sikereken örömökön,,és mindezet olyan szépen írtad le,hogy az olvasása, élményszámba megy.ölellek Ági(l)

  3. Így nincs is benne semmi humor, de mondjuk, ha a fejét átölelve a szeretet jegyében arccal az öledbe belemártod és nem engeded el, addig amíg le nem tisztítja a térképes terepet. a rajtad okozott foltot. Közben mondogatja, hogy mindmegette, mindmegette !!! Hát jó, akkor olyan sem volt amikor a saját bugyutaságodon nevettél, mert azt mondja a fáma, aki magát is ki tudja nevetni az örök fiatal marad. Ne mondd, hogy nem volt ilyen ???
    Szeretettel, Zsófi.

  4. KÖSZÖNÖM DRÁGA ZSÓFI!
    Örülök, hogy ilyen hosszan írtál, minden mondatoddal új erőt adsz. Láthatod, teljesen őszintén írok mindent, ahogy történt, ahogy a Naplómban van. Igaz, rövidítek, mert csak ebből két kötetes könyv is kitelne. A "cipőm sarka" nem szakadt le, viszont Münchenben volt olyan, hogy a magyar számomra vártam, már szólt a zene, indultam és abban a pillanatban egy részeg disznó szembe hányt, a kosztümömet is tönkre téve. Hát ezt, humorral nem lehet elütni. Ezt leírni viszont gusztustalan!
    Szeretettel: Viola (f)

  5. Violám !
    Örömmel vetettem írásodba magam. Azt szokták mondani se láttam, se hallottam, nem zavarhatott meg semmi. Egy kicsit huncutkodom most. Remélem nem veszed tőlem rossz néven, ha észrevételemet megemlítem. Az írásod útleírás az életetek pozitív történéseivel és nehézségeivel fűszerezve. Ha kérhetnélek csak úgy , külön ide a novellák közé tennél-e fel olyan történeteket ami egy kicsit a kulisszák mögé bevilágítana. Olyan amikről nem szoktunk beszélni, pedig megtörténnek ilyen pezsgő élet folyamán amilyen a tied. Például, leszakadt a cipőd sarka, vagy olyan zavarótényező amit csak a humor közreműködésével tudtál kiiktatni, vagy a mindenről elfeledkező kacagásról
    amikor elengedi magát az ember.
    Drága Violám, folytasd, érdekfeszítően lebilincselően írsz.
    Szívemből szeretettel,öleléssel, Zsófi.

  6. Kedves Viola !
    A sok fáradságnak mindíg a siker az eredménye mert a tehetséget nem lehet utánnozni.
    íérdrklődéssel olvastam az uti,történetedet
    Szeretettel : Tibor

  7. Drága Keni Barátom!
    Te tartod bennem a lelket, hálásan köszönöm hozzászólásod. Van még egy rész és leállni készülök, mert nem hiszem, hogy ez érdekelné az embereket. Talán folytatom.
    Szeretettel gondolok Rád: Viola :](l):]

  8. [b][color=#993300]Csodálatos élmények, jó írás, pergő ritmus, sok munka és némi megaláztatás, de minden megérte hisz együtt tudott lenni egy ideig a család,,,
    Nehéz, de szép élet és sok a változatosság és aránylag kevés az anyagi gond,,,

    Jó volt tovább olvasni és már várom a következő folytatást !

    Szeretettel !

    – keni -[/color][/b]

Szólj hozzá!