Csemperagasztó

FELHORDÁS: A Ceresit CM 16 flexibilis burkolatragasztót hideg, tiszta vízhez öntve kell összekeverni. 25 kg ragasztóhoz 7,5 liter keverővíz szükséges. 10 perc pihentetés után keverjük át újra. Az alapfelületre fogazott glettvassal egyenletesen hordjuk fel a ragasztót. A burkolólapokat megfelelő erő alkalmazásával 30 percen belül a kikent ragasztóba kell nyomni. Kültéri alkalmazásnál az alapfelületen kívül javasolt még a lapok hátoldalának vékony lekenése is, hogy a feltapadás a teljes felületen légzárványok nélkül megtörténjen.

– olvastam el a használati utasítást az egyik felbontatlan papírzsákon a lakásunk folyosóján, mikor egyik nap rájuk pillantva eszembe jutott a vásárlásuk története.

Kellemes, napfényes, nyári délután volt. Hétköznap. Fiam kérdezi, miközben hanyatt fekve, heverészve, vidáman beszélgetünk a bevetett dupla ágyon a nagyszobában.
– Anya, lenne kedved eljönni velem csemperagasztót venni?
Volt kedvem.
– Igen.
Járkáltunk a polcok között.
Konkrétat kerestünk.
Találtuk is hamarosan.
Felemelte a legfelső zsákot, közben hozzám beszélt. Figyeltem a fiam kezét, hogyan simítja végig tenyérével, hosszú ujjaival a poros, többrétegű papírcsomagolást. Kedves kiscicát, hűséges ebet, kisgyermekfejet simogatnak így, ilyen szeretettel.
Nem tudtam levenni a szemem a kezéről, annyira magával ragadtak a mozdulatai. Varázslatos és meghitt pillanat volt. Hogy miért? Mert, nem szokásom ennyire tökéletesen jelen lenni az apró részleteknek. Legtöbbször, van valami zavaró érzés, gondolat, előzmény – utózmány. Most meg, nem volt. Lazán csak feloldódtam a pillanatban.
Hazaérve megismétlődött a varázs. Most már tudatosabb voltam. Álltunk a felnyitott csomagtartó fölött. Figyeltem a fiam ténykedését. Megcsodálva azokat az ismerős mozdulatokat, nem bírtam megállni, hogy meg ne kérdezzem.
– Jól látom? Olyan, mintha gyöngédséget táplálnál a zsákok iránt.
Rám vetette a pillantását, majd jelentőségteljesen elmosolyodott. Szememmel ismét követni kezdtem az ujjait, melyek újra simogattak. A csemperagasztóra én nem is gondoltam előtte.
– Tudod anya, ezek tartják majd a csempét a falainkon. Ez a dolguk. Csak ezért léteznek. Ez az ő áldozatuk.
Pillanatra elállt a lélegzetem. Tudtam, de csak hosszú idő után, most értettem meg először, mire tanították a gyerekemet abban az iskolában. Sajátos világszemléletre. Olyannak látni a világot, mint amiben a csemperagasztónak is tiszteletre, szeretetre méltó helye van. Fontossága, feladata, áldozata, amiért hálásak lehetünk.
Váratlan érzésből, gondolatom támadt; a fiam megbecsült csemperagasztójának is jó lenni, hát még az anyjának!
Kért, hogy üljek le a ház elé a padra, s várjam meg, míg az autóból egyenként felhordja a zsákokat. Precízen, pontosan megtervezte a munka lépéseit, a ráfordított időt, amibe engem is beavatott. Nem sietett, nem kapkodott, s a zsákok közötti időben tájékoztatott, mennyi van még hátra, s hány percig fog még tartani. Most már, mint beavatott figyeltem.
Utólag jöttem rá, mindig is otthon volt, ebben a sokak által, sokat kárhoztatott, lejáratott világban. Csakhogy eddig, ezt nem vettem észre. Most viszont az az illúzióm ébredt, mintha mellette én is – végre, benne -, otthonra találnék.

Fiam-földje, 2016.12.12.