HÉT ÉV A HEGYEK KÖZÖTT

Összes megtekintés: 44 

HÉT ÉV A HEGYEK KÖZÖTT
(Átirat)

A sorozat címére már nem emlékszem, de nem is érdekes. Egy fiatal házaspárról szólt, aki fent az Alpokban, 1700 méter magasságban élt, távol minden urbanizációtól.
A cselekmény nem volt túlságosan izgalmas, de a tájképek csodálatosak voltak: ilyen szép, virágos rétet még életemben nem láttam! Hihetetlenül tarka mező, szállongó lepkék, és szitakötők, eddig – számomra – ismeretlen bogarak…
Tavasszal megszületett az első gyermekük, majd a követ-kező nyáron a második. Természetesen nem a távoli kórház-ban, hanem a faházukban, a férfi segédkezése mellett. Fent az Alpokban, 1700 méteren…
A gyerekek felcseperedését, az iskolába kerülésükig követ-te nyomon a film. Sok minden nem történt, de a képek gyö-nyörűek voltak. Különösen a nyáron is hóba burkolózó magas szirtek, hegycsúcsok.
Ekkor hihetetlenül kék volt az ég, festeni nem lehetett vol-na szebbet! A két kicsi egész nap a hatalmas réten kergette a lepkéket, gyűjtöttek bogarakat, illetve pancsoltak az olvadék havat szállító kis patakban.
Nyáron, és ősszel vad-gyümölcsöket szedtek, fára másztak, és őzgidát hajkurásztak. Szinte érezni lehetett a nap hevét, a büszke fenyők illatát, a kökény, és galagonya ízét. Csodálato-sak voltak a virágba borult bokrok, és a különböző fák tavasz-szal. Méhek miriádjai döngtek–zúgtak mindenfelé. A virág-szőnyeggel takart sötétzöld rét is megkapó volt…
A családnak mindössze egyetlen tehene volt a 110–120 juhuk mellett, de annak teje – a juhokéval keverve –, bőven ellátta a kis családot, még eladásra is maradt. A fölöslegben maradtból pedig az asszony vajat köpült, illetve sajtot készí-tett. A ház körül egy tucatnyi tyúk kapirgált, így megvolt a napi tojásuk. Húst ritkán ettek, akkor is elsősorban a gyógyít-hatatlanokat, a törött lábúakat, vagy a nagyon öreg állatokat vágták le. Elektromos áramuk nem lévén a húst sózással, illet-ve füstöléssel tartósították.
A gyerekek 4-5 éves korukban felelősségteljesen segédkez-tek a kis kertben, ahol a zöldségeken kívül pár tucat tengeri is akadt. Ezt aztán késő ősszel az apa letördelte, a család mara-dék három tagja meg lemorzsolta.
A napi tűzrevalót előbb csak az asszony gyűjtötte össze a végtelenbe nyúló fenyőerdőkből, később a fiúk is segítettek rőzsét szedni. Tavasztól–késő őszig gombászni is eljártak, az év nagy részében akadt belőlük elég a mezőn, és az erdőben.
S a gyerekek – dolguk végeztével – csak kergetőztek, szik-lákra, és fákra másztak, mókusok után szaladgáltak, és élvez-ték a dús hegyi legelő derékig érő füvét, melyben oly jó volt legurulniuk. Az apjuk által lekaszált füvet fagereblyével nagy halomba szórták, hogy aztán abba is belehempereghessenek.
Még – az esetenként kitörő – viharok is szépek voltak, sőt: olykor–olykor igazán félelmetesek is. Az ember szinte a saját bőrén érezte, mennyire ki van szolgáltatva a természet kénye–kedvének, mennyire védtelen annak hatalmas erejével szem-ben …
Ősszel befőztek mindent, amit csak lehetett, de a korán érő gyümölcsöket már nyáron üvegekbe tették.
A fölöslegben maradt férges–kukacos gyümölcsből az apa cefrét készített egy nagy fahordóban, ezt késő ősszel a nagy-apja réz–üstjében kifőzte pálinkának.
Ha nagy ritkán arra vetődött valaki, a tornácon üldögélve eliszogattak, miközben pipára gyújtottak, s nézték a hihetetle-nül tarka rétet, illetve, a messzeségben hósapkákkal a fejükön elterülő hegyeket.
Egyik nyáron az apa – baráti segítséggel –, egy kis vízierő-művet barkácsolt össze. A petróleum–lámpájukat felváltotta a villanyégő. Később hűtőszekrényt is vettek, de televíziót nem. A gyerekek ne az előtt ücsörögjenek egész nap, hanem legye-nek a jó levegőn, a hihetetlenül zöld réten, a félelmet keltő sötét erdőben, a vakítóan szikrázó szirteken.
De a kis vízerőmű kapacitása sem bírta volna…
Rossz időben pedig társasjátékoztak, miközben az újra ki-derülő, csillogóan kék égre, és a buja rétre gondoltak.
Mert ez a hét év erről szólt: az ember, és a természet har-móniájáról, nem pedig annak leküzdésére irányuló erőfeszíté-sekről.
És szálltak a lepkék, zúgtak a dongók, csiviteltek a mada-rak, csacsogott a kispatak, (fáradhatatlanul forgatva a fából eszkábált lapát-kereket). És jöttek–mentek az erdő állatai, gyűj-tötték a tüzelőt, főtt az étel, készült a sajt, és a vaj, füstölődött a birkacomb. És lógtak az oldalasok, a kolbászok a spájzban (ünnepnapokra várva), a kakas hajkurászta a tojókat, csibék pittyegtek a magas fűben, melyben elvesztek, a cicák álmosan nyújtózkodtak, a tarka, lompos kutya időnként vakkantott egyet unalmában, hullottak a falevelek, mókusok ugráltak a fákon…
Néha, a postás, vagy 1-1 távoli szomszéd is felbukkant, kedélyes beszélgetések között, friss sütemény majszolása mel-lett iszogattak, és élvezték a nyugalmat.
Esténként beterelték a jószágokat, megfejték a tejelő állato-kat, a patak vizében lemosakodtak, és aludni tértek, hogy másnap kora hajnalban kiengedhessék a jószágokat legelni a selymes rétre, kitakaríthassák az istállót, hogy suhogjon a ka-sza, csattogjon a fejsze, főjön az étek, és gyerek zsivajtól le-gyen hangos a környék.
Ezen hét esztendő alatt szinte minden volt fent az Alpok-ban: öröm, boldogság, nehéz, embert próbáló munka, megszü-letett barikák, és csibék tömkelegei, szakadékba zuhant álla-tok, dőlő fák, kihajtott vetemény, szikrázó napsütés, csörgő patak, trillázó, erdei madarak, üzekedő szarvas bikák, ködbe borult, őszi reggelek, virágos tisztás, minden…
Azaz csak majdnem minden: lehet, hogy a rendező fázé-kony volt, de ezen, hét esztendő alatt egyszer sem esett a hó! Értik? Egyszer sem!
Fent az Alpokban, 1700 méter magasságban…

“HÉT ÉV A HEGYEK KÖZÖTT” bejegyzéshez 1 hozzászólás

  1. Egy falusi élet csaknem ilyen szép volt gyerekkori emlékeim szerint, bár hó még volt, ami sok örömöt okozhatott a szánkózással.Mikor mindent belepett a térdig érő hó, egy szó jutott eszembe: a szeretet, amely összeköthetett minden szomszédot, rokont és ismerőst. Magdolna

Szólj hozzá!