AZ ILLATOK DIVATJA

Az 1930-as évek első felében a moziteremben szünet is volt az előadás közben. Ilyenkor Cuki néni, aki nyakba akasztós tálcán csokit kínált a közönségnek, majd hatalmas fecskendőből orgonaillatot fújt szét a teremben felfrissítve a levegőt. Apám sokat hallotta emlegetni ezt az orgonaillatot, azt gondolta, talán anyám szereti az ilyen kölnit. Ezért vett egyszer ajándékba egy nagy üveggel, anyám pedig azt vélte, talán bosszantani akarja valamiért, és földhöz vágta az üveget. Ő nem szerette ezt az illatot. Ez mint egy kis történet később is megmaradt a családban, ha kölni vásárlásra került a sor.
A második világháborús időkben a 4711-es kölni volt általánosan használatos, főleg a német férfiaknál, de később a nők is szívesen használták.
Az 1950-es években minden férfi csak egy illatot tudott használni, ez volt kapható a boltokban, a Chat Noir parfüm.
Egy időben a kék nárcisz volt a kedvencünk a családban. Később anyámnak a Vörös Moszkva lett a kedvence.
Egyszer aztán bemerészkedtem egy boltba, ahol válogatni lehetett kis fiolában levő illatokból, egy nagyon kellemes, nem túl nehéz illatú kölnire találtam. Sajnos, kiderült, hogy nagy üveggel már nem árusítják, nem lehet venni belőle. Ahogy a kellemes rózsa illat is csak ismertetőként volt jelen, vásárolni abból sem tudtam. Ma is őrízem az ismertetőként kapott kis fiolákat a szekrényemben.
Majd úgy az 1970-es évek körül divatba jött az egyébként kellemes Fa dezodor. Magam részéről kicsit illat allergiás vagyok, és mikor a tizenharmadik nőbeteg jött be a rendelésre erős Fa Desodor illatban, már kicsit bódult lettem.
Nekem megfelelt a Gyöngyvirág illata is, és egy másik gyengébb kellemes is. Ma már nem járunk sehova, ritkán kell szépen felöltöznöm, elegendő a naponta használt rózsa illatú szappan illata is.

“AZ ILLATOK DIVATJA” bejegyzéshez 2 hozzászólás

  1. Kedves Magdolna!
    Igen az illatfelhők is allergizálók. Én sem tudom tolerálni. Ahogy írtad régóta megmaradt nálam is a megszokott Gyöngyvirág illata.Szeretettel olvastam az írásod.Karola.

Szólj hozzá!