Abroncsos sziget

Az ezredik Disney rajzfilm ment a Pokoleonon mesecsatornán. Miki egér játszóháza. Miki egy zöldellő réten kaptatott, egy meredeken emelkedő lankán felfelé. Rich az ágyán ült, és unalomtól elernyedt arcán árnyak táncoltak. Szemében a film színei csattantak apró darabkákra, akár a csillagszóró fémhüvelye körül felhevült, izzó, pattogzó fémdarabkák. Miki azon az eltorzított, erőltetett felnőtt hangján kiáltozott. Hé, akarod tudni hová vezet ez az út? Akkor gyere, és fedezd fel velem! Hangja föl, és le. Emelkedett és zuhant, mint egy megtébolyodott eleven lift a 103., és az akna között.
Rich elhúzta a száját.
Most már nem nézte. Lehorgasztott fejjel a szőnyeget bámulta. Mikor egy pillanatra felnézett, arcán újra árnyék suhant át, és ezt nem a szobát elárasztó fényfürdő is okozta. Az a helyzet, hogy Rich utálta azt a bárgyú egeret.
Milyen hosszúra nyúlnak a napok, töprengett Rich, és ha így marad minden, megöli az unalom. Képzeletében egy rugós alkarhoz rögzített bokszkesztyű alaposan szájba verte a nagyszájú egeret.
Ezután a fiú tekintetét újfent ellepte a homály. Egybeolvadtak fejében a hangok. A zenebona, és a saját gondolatai értelmetlen hablatyolássá keveredett. Rich öt perc, és a távirányítóért nyúlt, és nullára tekerte a hangot.
A szobában volt egy íróasztal. Ruhásszekrény, az ágy a tv, és az állvány. A sarokban megbújt még egy felturbózott vagány számítógép, amin a legmenőbb játékok is futottak. A szobateret, így zsúfolásig eluralták egy hatéves Alabamai srác hozzávalói. A használt zokniknak csak az ágy alatt jutott hely.
Volt egy üres kólás üveg az asztalon, és még néhány Transformers képregény. A vastag, csavartfalu kólásüveg nagyobbik részére halvány fény, amolyan fényfüst hullt. A vibráló színek, az üveg nyakán élesebbnek, a csavart nyak kráterében egészen feketének, a testen fátyolszerűnek tűnt. A szobasarkok, mindig odébb ugráltak a villogásban. Rich árnyéka a paplan gyűrött hullámain himbálózott. A tévé továbbra is veszettül villogott. Mikor nem nézett oda, olyan volt, mintha a készülék önmagától feloldotta volna a gyerekzárat, és valami horror műsort sugározna. Mikor felnézett, Miki valami elgörbült ajtót döngetett az öklével. Rich, gépiesen, anélkül, hogy észrevette volna elfordította a fejét.
Szobájának egyik ablaka a hátsó udvarra nyílott, és amikor odanézett, olyan volt rajta a csillag alakú jégvirág, mintha az üveg megrepedt volna a kinti hidegtől.
A látvány, programozott kísérőjeként hangosan felszusszant. Leszállt az ágyról, és aztán elzsibbadt lábakkal kecmergett az ablakhoz.
A hátsókert, halott öregembernek látszott, aki a földön hasal.
Varjúkat cipelt a hátán. Krákogó madarak tucatjai feketéllettek a szűz havon.
És a magas görbe nyárfáson túl ott volt az Erdélyi tó.
A tó nem Erdélyben volt, hanem a tulajdonos neve volt Erdélyi.
A környéken lakók mindenfélét susmorogtak, hogy nem lehetett volna szabad kikotorni az akkor még lápos területet, amely nyáron úgy bűzlött, mint egy rothadó tetem. Volt benne mindenféle kacat, meg tetem is.
Az egyik nyáron az Örök hármas: Rich, a két házzal lejjebb lakó Bobu, és a – mindkét fiú szerint – csodaszép, lángvörös hajú Ruth Baker, akinek orra tövét helyes kis szeplők pöttyözték -, találtak egy tucat döglött siklót, szépen egymásra halmozva, és Bobu szerint rohadtul úgy nézett ki a kupac, mint egy bevásárlókosárnyi szétfőtt spagetti.
Bobu egy vastagabb nádat tört le, és azzal szétpiszkálta a szétfőtt sikló spagettit. Ruth a bűztől a szája elé kapta a kezét, és egy lépést tett hátrafelé, de megbotlott valamiben, és Rich karjába zuhant. Rich megérezte Ruth illatát, és óóó Rich te hős vagy zöld szemekkel a fiú szemébe nézett. Csókot lehelt az ajkára, de ez hazugság, csak Rich előtt játszódott le, és az egyszerű köszönömtől Rich kijózanodott.
A lápost a rendes eljárás szerint előbb biológusok térképezték föl, védett állat, vagy növényfajok után kutatva. Senki sem tudta van e benne valami, és senki se tudta mi fog kisülni a dologból. A városka híres lesz e, ha találnak valamit. Hát találtak. Valami egzotikus békafajt, de Erdélyi úr a tavat mégis kijárta magának.
Rich nem egészen értette, mit jelent a „kijárta” szó, de máskülönben meg úgy volt vele, hogy tökmindegy ki járta be vagy ki, ha egyszer meg kellesz értenie, akkor egyszer meg fogja érteni.
Enyhe időben, amikor engedték Rich szülei, hogy sapka, sál nélkül lézengjen odakinn a langyos napsütésben, szétfoszlott a kert kabátja. Foltokban latyakká hígult. A szaga is olyan, gondolta Rich, és megdörzsölte az orrát, azután a hideg ablaknak nyomta. Mikor hátrahúzódott, meleg lélegzete egy foltot hagyott a szája helyén. Rajzolt bele két pöttyöt és egy lefelé görbülő vonalat. A szomorú szmájli. Berogyasztott térdel kilesett a szmájli szemein, mint egy távcsövön.
A kert a tóig nyújtózott.
A tavat nyaranta körbe lehetett csónakázni, mert egy sziget is volt a tó közepén, ami egy összelapátolt púpra hasonlított, és a fű meg idővel szépen benőtte. Rich szerint a gyep tartotta egyben a dombot, mert amúgy mostanra tuti elmosta volna a víz. Bobu, és Ruth szerint is így volt, és az elmélethez hűen onnantól csak Abroncsos szigetként emlegették.
Rich nagypapája két slukk közé beillesztett egy harákolós röhögést, mikor meghallotta a srácok miként nevezik a dombot. A nagypapa gyakran slukkolt, és a slukkok között általában mogorva volt, de ez, hogy Abroncsos sziget nagyon tetszett neki. Lehet, hogy megtalálta az aznapra eldugott vodka adagját a befőttes üvegek mögött? Nem dohányzott, mert rossz volt a tüdeje, és a nélkül is zöldes barna csimbókokat krákogott föl, de a slukk az slukk, és vigyorogva tűrte a nagymama zsémbelését, mikor nagymama beleszagolt a laposüvegbe és nem szesz, hanem víz szagot érzett, vagyis a sex szag éppen fordítva, a nagypapa leheletéből érződött.
Ácsoltak egy hidat fából, amely a keleti partot kötötte össze az Abroncsos szigettel.
Rich nagypapája mondta egyszer, (vagy minden áldott nap).
Csesszék meg azt a tavat, hogy rohassza el az eső a hidat, és az ég összes ménkűje csapja agyon, aki ezt az egészet kitalálta!
Erdélyi úrba nem csapott semmilyen ménkű, de Rich nagyapja bőszen csapkodta az asztalt, és váltig állította, hogy sohasem telepítettek halat a tóba.
Kint ülök naphosszat a verandán. Jött egy tartálykocsi. Kigúvadt a szemem, annyira meresztettem, de úgy éljek semmi más nem ömlött a vízbe, vízen kívül. Az egész egy nagy átbaszás!
Az orrod hegyéig sem látsz el öreg!, mondta Rich nagyanyja.
Abban a tóban lószar van, meg hínár, meg békák, nem hal!
Hallgass el öreg, és ne káromkodj a gyerek előtt!
Tél volt, nem nyár, de akkor se lehetett nyugodtan aludni. A komótosan magába forduló kisvárost elcsendesítő éjszakát, zengő békakuruttyolás verte föl. Félálomban Rich úgy hallotta, hogy egyenesen a palaszínű ég veri vissza a hajnalig tartó békavisítozást.
Annak, hogy Rich aznap egyedül indult útnak, egészen prózai oka volt. A téli iskolaszünet első felében már az összes barátja karácsonyozni utazott Nimródból.
Ne menj a tóhoz fiam. Veszélyes lehet!
Nem megyek apa!
Rich egyedül ment le a tóhoz.
Útba ejtette a kertet, felriasztva a varjakat. A varjak fölreppentek, rosszallóan károgtak. Rich figyelte, ahogy tenyérnyi szürke foltokat fest nekik a köd mögül leskelődő hideg nap. Aztán elindult.
A mély hó reccsent-ropogott.
Néhány lépést követően, kioldotta a sálát, hogy egy kis hideg szél lehűtse a nyakát.
Körbe ment. A partot követte kelet felé.
Tíz perc múlva felcaplatott a meredek jeges hídon. Mikor felért, kesztyűs kézzel letörölt egy darabot a korlátra fagyott hóból, és rákönyökölt a megtisztított részre.
Lebámult a jégre.
Vajon elég vastag lehet?, merült fel benne a kérdés.
Lerúgott egy jeges hókupacot a hídról. A hó szétterült a jégen, akár a fűrészpor.
A nap kilesett az eget takaró ködfelleg mögül. Rich nézte egy kicsit, ahogy a kupac olvadni kezdett és szétfolyt.
Amikor először meglátta nem is folt volt. Még árnyéknak se nevezhető, de akkor is volt valami. Az olvadó sárga lé alatt siklott el.
Előrevetette magát a korláton. Derékig kilógott, hogy jobban láthassa. A folt kisiklott a megolvadt hó pocsolya alól, be a híd alá.
Ez volt valami!
Úgy érezte, hogy hozzá ér a talpához, pedig ez lehetetlen, mert a híd homorú íve alatt átfért volna egy felnőtt férfi állva.
Megfordult, és a másik oldali korláthoz ugrott.
Derékig áthajolt. A lendülettől leesett a sapkája. Hiába kapott utána már nem érte el. A sapka akkor ért le a jégre, amikor az az izé felbukkant a híd másik oldalán.
Rich szeme kidagadt. Hirtelen nagyon melege lett. A vastag pulóver alatt langyos izzadság folyt le az oldalán, miközben az arca égett. Az a valami visszafordult, tett egy kört a jég alatt épp ott, ahol a sapka biztosan az izé hátára esett volna, ha nincs befagyva a tó.
Elárultam magam, gondolta Rich. Az a valami most már tudja, hogy van valaki a hídon! Észrevett, és ha éppenséggel nem akarta, hogy észrevegyék?
Biztosan észrevett! Meglódult a pulzusa.
Ellökte magát a korláttól. Megcsúszott a lába, és a fenekére esett. Azt várta, hogy reccsen majd a jég, és már látta is, hogy egy hatalmas száj, hatalmas fogakkal kivágódik a jég alól, és kettéroppantja a híd szerkezetét.
Olyan szaporán kapkodta a levegőt, hogy egybefüggő fehér felhőt zihált az arca elé, mintha egyfolytában csak kilehelne.
Érezte magán, az átnedvesedett nadrágot, és nem érezte az ujjait, csak ez árulkodott arról, hogy valószínűleg már jó ideje meg se moccant.
Amikor megmoccant, megroppant a hó. Megrettent. Túl hangosnak gondolta, de amikor egy ideig semmi sem történt, négykézláb elmászott a korlátig és kilesett a jégre.
A folt ott volt. A sapka körül körözött, talán azt mérlegelte potenciális áldozattal van dolga, vagy semmi dolga a sapkával.
Olyan volt, mintha szárnyakat vagy éppenséggel lila palástot húzott volna maga után. Olyan volt, mint egy ördöghal, amelyik felnyársalta azt a híres természetkutatót. Nem jutott eszébe a neve. De most biztos kapva kapna a lehetőségen, lemenne a híd alá, meglékelné a jeget, lemerülne egy szigonnyal, és még egyszer meghalna.
De egy nagy lila nyelvre is emlékeztette.
Rich nem volt hülye gyerek, pontosan tudta, hogy akármi lehet odalent, aminek alakját eltorzítja a jégtükör, még egy apró kis jelentéktelen béka is.
Alatta a sapka sárga bojtja ide-oda csúszott. Egy hó permet közepében, a szél játszott vele. Tologatta a tó jegén.
Talán ez tarja ott az izét?
A mozgás?
Ha ő szépen lassan, hátramenetben lekúszik a hídról, biztosan nem esik baja.
Már fél lábbal a parton volt, amikor megint eszébe jutott a nagyapja.
Legalább egy nagy hal lenne benne. Egy istentelen nagy!
Rich emlékezett a képére, amit a helyi napilap főcíme azt közölte, hogy: „Kapitális harcsa az Erdélyi tóban!”
Lófasz az egész! Nincs abba semmiféle harcsa, az egész egy nagy csalás „odakoppintorozták” a képre vagy mi.
Ez csak egy hal!
A fiú felpattant, és elkezdte leporolni magáról a havat.
Egy haltól rezeltem be ennyire!
Azonnal körbe fordult.
Nem lett volna valami jó, ha még sem utazott volna el Ruth és Bobu, mert akkor egy hónapon át hallgathatná, vagy ami sokkal rosszabb lenne, egy életre kísértené Ruth szánakozó pillantása.
Tudta, hogy nagy kavicsokkal van felszórva a part. Szétrúgta a havat, és felmarkolta az első nagyobb kavicsot, amit meglátott.
Letörölgette róla a havat. Megmozgatta a markában. Megfelelőnek találta a súlyát.
Eldobta.
A kavics négy métert repült, majd a jégnek csapódott. A jég nem szakadt be. Stabilnak látszott. Elsiklott a sapka mellett, és szemközt a sziget oldalánál ért célba.
A valami, a jég közvetlen közelébe a kavics nyomába eredt.
Most volt itt az alkalom. Mit mondott volna az apjának, hol vesztette el a sapkáját.
Talán lefújta a fejedről a szél? A tónál voltál igaz? Pedig!…
Na, jó!
Előbb a bal lábát nyújtotta előre. Megpaskolta talpával a hófedte jeget, majd a teljes negyven kilójával ránehezedett.
Jó lesz!
Míg a nagy hal a kővel van, elfoglalva egyszerűen lendületet vesz, becsúszik a tó közepéig, felkapja a sapkát, és mire a nagy bamba hal észbe kapna már köd előtte, köd utána.
A sötét folt nem volt sehol.
Rich a túlpartot pásztázta.
Biztosan megunta a bíbelődést és odébb állt.

****

Simábban ment, mint gondolta. Gyorsan felkapta a sapkát, és s fejébe nyomta.
Körbefordult, csízmája talpa megcsikorgott a reszelős felületű jégen, de a foltnak semmi nyoma sem volt.
Rich, most bánta, hogy mindenki a téli vakációját tölti. Ruth bátornak tartaná, és
A jég reccsenésekor Rich ábrándjai is a mélybe zuhantak.
Reeeecscscs

****

Jéghideg buborékok szálltak fölfelé az arca mellett.
Karjai tehetetlenül a magasba emelkedtek. A szeme tágra nyílt. Fáztak a szemgolyói. Lehunyta a szemét.

****

A hideg vadul rázta a testét. Fogai kocogására ocsúdott.
Minden csontját átégette a fagyos víz, de eközben azt is érezte, hogy ott, ahol most van eléggé meleg a levegő, és eléggé büdös. Büdösebb, mint annakidején a túlfőzött kígyó spagetti.
Hírtelen mérhetetlen hiányérzet szakadt rá. Összeszorította a mellkasát, mintha fájdalmat akarna okozni neki. Nem fizikai fájdalmat, hanem olyat, amit még soha sem érzett. Valami a lelkét fogta marokra, és összecsavarta, akár nagyanyja a nedves lepedőt.
Nem én nem, én soha többé… csak ne hagyjatok magamra, suttogta vacogva, miközben összekuporodott.
Víz csorgott le az arcán, de rájött, amikor a szájába fojt, hogy sós íze van.
Rich nem volt hülye. Szerette a természet órákat.
A tó vize édes.
Könnyezek!
Rich nem volt hülye!
Összepréselte a száját, megpróbálta elfojtani a könnyeket, és nem mozdult.
A haja már valamelyest megszáradt, de a homlokán a tincsek még nedvesek voltak, és a bőréhez tapadtak. Arra jutott, hogy kevesebb, mint félórája került a helyre, de semmiképpen se több mint egy órája.
Megrándult a könyöke, az, amelyiken feküdt.
Az már biztos volt, hogy valahogyan kievickélt a tóból. Szilárd, mégis puha anyagot érzett a teste alatt.
Megpróbált mozdulatlan maradni, és annyira lelassítani a légzését, hogy hallja, ha kell valamit hallani.
Előttem csend. Mellettem csend. Jobbra és balra csend. Aztán megrándult. Hegyezte a fülét, nem volt benne biztos, hogy a saját szuszogását hallja, de mikor sikerült magára koncentrálni kiélesedett a tompa neszezés, és felfedezte, hogy hevesen kalapál a szíve, az ajkai nyitva vannak és párát lehel.
Megmoccant, amilyen óvatosan csak tudott. A hátára fordult, és hátranézett. Semmi.
Felkönyökölt, és jobban körbenézett.
Egy hatalmas lyukban volt. Akkorában, hogy egy kisseb barlangnak is beillett volna. És azt is tudta hol. Az Abroncsos nyelte el. Hol máshol lehetne.
Amerre fordult megkövült homokot látott. És hegyekbe halmozott csontvázakat. Haltetemek amerre nézett. Mindenfelé gyökerek lógtak a lyuk oldalaiból, mint a belek, és a feje fölött is gyökerek csüngtek, s a gyep hajszálerei piszkos szőttesként burkolták be. Rátapadtak a falára, mint a hajszálerek. Az Abroncsos sziget gyomrában volt.
Hideg szaladt át a hátán, és megint remegni kezdett, amikor belé csapott a gondolat, hogy ez nem egy közönséges lyuk. Ez egy haltemető! A tóban mégis voltak halak. Voltak.
„Átbaszás az egész. Lófasz van abban a tóban nem hal. Hínár és békák..”
Békák?
A halak biztosan nem önként ugráltak az Abroncsos gyomrába.
Békák. A békák hozták ide őket. Megetették a lyukat.
Megloccsant a víz. A talpa irányából hallotta. Odakapta a fejét. Újabb loccsanás, és már azt is tudta, hogy miféle ez a lyuk.
Az Abroncsos szigetbe ásták. A bejárata valószínűleg valahol alatta lehet. Valamelyik sarokban. Olyan ez, mint egy felborult csónak alá szorulva. A vákuum miatt van levegőd, és a víz nem lepi el a belső teret.
Felkecmergett.
Meg kell találni a kijáratot, amíg a békák, amik idehozták, hogy megtömjék, vele az Abroncsos bendőjét vissza nem térnek.
Rich nem volt hülye!
Ki csinálta a lyukat? És miért csinálta? Mért pont a sziget alá ásta be?
A következő gondolat odaláncolta a karját az oldalához.
Ez nem egy felborult csónak. Ellepte volna a lyukat a víz bármilyen szögből fúrták is volna át az Abroncsos testét.
Újra vacogni kezdett, de annyira, hogy megijedt valamilyen rohama van.
Míg kisebb volt, sok mindentől félt. Félt a pókoktól, félt a fütyülő teáskannától, félt a koboldoktól, félt a mumustól, aki, vagy ami az ágy alatt lapul, és mindez olyan élénken villant elé képek formájában, minthogy nem sokkal korábban még a szobája biztonságában untatta Donald kacsa, és a többiek. Felismerte az érzést.
Egyszerűen félt.
A lyuk, nem csak lyuk volt, hanem olyan lyuk, amit nagy L-lel szokás írni. Úgy, mint egy nevet: Lyuk
Összepréselődtek az ajkai. A szeme ide-oda ugrált. Kereste a békákat. De egyelőre sehol semmi. Abban a pillanatban egyszerűen csak ki akarta mondani. Nem bírt ellenállni. Csücsörített, úgy, mint aki egy gyertyát szeretne elfújni. Aztán kifújta a szót, és egy örökkévalóságnak tűnt az a rövidke szó: Lyuuuuuk
Rich oldalra tántorodott.
A lyuk úgy viselkedett, mint akit Lyuknak hívnak, és most Rich a nevén szólította, és az kénytelen volt reagálni.
Mozgott, korgott, reszketett, a gyökér belek mozgásba jöttek, komótosan hullámoztak. Egymásba fonódtak, majd szétváltak. Néhány felkunkorodott, és a csúcsos végződések enyhén jobbra-ballra lengtek.
Rich, nem volt hülye.
Az elefántok szaglásznak így.
A lyuk a levegőt szimatolja.
Ebédidő van.
Az Abroncsos felébredt.

****

A haltemetőben rohadó bűzös tetemekre száraz homok záporozott. Rich szemébe, a szájába is hullt, ahogy körbe – körbe rángatta a fejét.
Földrengés, villant Rich agyába, mikor már nem bírt talpon maradni, és a hátára esett. Az agya kétségbeesésében megpróbált valamilyen racionális dologba kapaszkodni. Jó lenne, ha a föld rengne. Jobb, mint…
De errefelé nincsenek földrengések, még egy vakond se fingja el magát, szegült ellen egy másik Rich.
Az eddiginél is erősebb, szörnyűbb robajlás rázta meg a lyukat. Mintha felüvöltött volna. Képtelenség, de a lyuk azzal egy időben, hogy kimondta a szót, Rich már szinte biztosra vette, (másodszor is), hogy a lyuk él. Nem ásták ki, nem bujkál benne senki, semmi trükk. A lyuk él. A meleg levegő, amit érzett, az Abroncsos sziget lélegzete volt.
Meg volt annak már öt éve is, hogy a múltba szorította a félelmeit, de most újra rettegett. A gyomra alján rezonált, és csiklandozta.
A sarkával tolta magát hátramenetben, amíg a háta a falhoz nem ért. Ott összekucorodott. Karjaival védte magát az ökölnyi darabokban záporozó köves homokdaraboktól.
Nem tudott mást kitalálni. Öt éves koráig minden áldott este elmormolta az éjszakai imát, mert azt hitte megvédi a szekrényben lapuló gyilkos zokniktól.
A robajlás fülsüketítő volt. Kiabálnia kellett, de még így is alig hallotta saját szavait.
Én istenem jó istenem lecsukódik már a szemem, add, hogy minden rendben legyen, mikor megint kinyílik a szemem!
Egy kődarab a térdének csapódott.
Fájdalmában felüvöltött. A térdéhez kapott, a nyilalló fájdalom megragadta a hajánál és hátra rántotta Rich fejét. Aztán a torkához kapott. A gyökér, ami a nyakára tekeredett, nedves volt. Rich arca vörösödni kezdett, ahogy lábai elemelkedtek a talajtól, és a gyökér a fejébe préselte a vért, és a zűrzavart. A gyökér rángatni kezdte. Rich fejében eszement ricsaj támadt. Egyszerre ütközött egymásnak a saját hangja, a nagyapja zsörtölődése, az anyja zokogása. Két kézzel próbált lazítani a szorításon, de minden egyes mozdulatnál, mikor a gyökér rántott egyet rajta kiszorult belőle egy darab élet. A félelem ott lüktetett az ereiben.
Fény.
Körülbelül tíz centi hosszú, és két centi széles fénycsík rajzolódott ki a lyuk homlokzatán.
Nem volt nagy. Nem olyan nagy, hogy átférhetne rajta, de a lyuk belsejébe szivárgó sápadt fény így is csodás látványt nyújtott, és csodák csodája egyre több, és több gyűrődött keresztül rajta, a csodás fény, tompa pukkanások kíséretében érkezett.
Valami átszaladt a résen, és egy pillanatra elzárta a világosság útját, de gyorsan visszahúzódott, és újra az a tompa pukkanás. A pukkanások egyre több mennyei világossággal árasztották el az Abroncsos gyomrát, Rich mégis egyre tompábban látta.
Sötétség. Fény. Az ásó elmetszette a vaskos gyökeret, éppen azt, amelyiken Rich csüngött, és az összeszűkült világ hirtelen zajossá vált.
Reszketett Rich tüdeje. Sípolva tódult belé a levegő, miközben a világ kapui kicsapódtak. Az Abroncsos lemetszett bele az orra előtt vergődött.
Rich egy darabig nem vette le róla a szemét. Nem téveszthette szem elől. Attól tartott, ha csak egy szempillantásnyit nem néz oda, újra a nyakába veti magát.
Erőlködnie kellett, hogy átlásson a köhögési roham könnyein, de minden erejével a tekergőző bélre fókuszált, és végül a bél egyszer csak abbahagyta a vergődést. Kimúlt.
A roham lassan elmúlt, Rich belenézett a fénybe. Megbabonázva bámulta.
A lyuk újra felmordult, megremegett.
Még él, villant Rich agyába, és az Abroncsos fájdalmában üvölt, mert felhasad a gyomra, és leszaggatták a beleit.
Fél métert sem sikerült megtennie, mikor újra megloccsant a víz, és egy varangynál valamivel nagyobb okkersárga hátú guvadt szemű béka ugrott a hátára. Az állat visított. Rich visított. Megpróbálta lerázni magáról, de az állat a kabátjába mélyesztette karmait, és nem tágított, miközben egyfolytában csámcsogott és folyatta a nyálát Rich fülébe.
Rich vadul csapkodott, miközben egyre közelebb próbált vergődni a fényhez.
Átgurult a hátán. Az állat nyekkent egyet. Rich a hasán landolt. A torz béka belei a nyakába csapódtak, amikor fény megszabadította Rich-et.
Amikor Rich begurult a fényfoltba, hátán az állattal, az fogta magát felfúvódott, és cafatokra robbant.
A fény nem változott. Egyre nőtt, és nőtt. A sorozatos puffanások magukhoz csalogatták Rich tekintetét. A lyuk megtelt békákkal. A növekvő fényben egyik a másik után robban cafatokra. Orrlyuka csakhamar csípős állott rothadó avarszag árasztotta el. A bűz összerántotta a gyomrát, aztán lehányta a mellkasát.

****

Már azelőtt meghallhatta volna az ismerős káromkodást, hogy homlokon vágta a kötél, de Rich-et annyira letaglózta a gyilkos állatok látványa, hogy csak térdelt az Abroncsos gyomrában és szívta magába a friss levegőt, ami a fénnyel együtt érkezett.
A fény és a levegő.
Az isten verje ezt az egész szart. Hogy a kénköves ménkű csapott volna belé, amikor idehordták. Rajta kölyök fogd meg a kötelet. Apád és én felhúzunk abból az istenverte gödörből.

****

Az Abroncsos testébe ásott nyílás mellett, rögtön kapott a hátára egy meleg takarót. Most apa, anya ölelték közre.
Az istenverte volna meg ezt az egész kib…
Hallgass már öreg! Ne káromkodj a gyerek előtt!

****

A házban forró kakaó várta. Az ebédlő asztal körül a család őt vizslatta. Ki gyanakvóan, Rich apja Bob, ki elérzékenyült arccal, könnyes szemmel, Rich anyja Paula, ki meg zsémbelt, a nagyapja, az öreg Bob, de zavarba ejtő volt, hogy egyre csak nézték, és nem szóltak semmit. Rich egyikükről másikjukra pillantott.
Azon tűnődött, mit mondjon nekik.
Beszakadt a jég.
Nagyapja felmordult.
Még jó, hogy kimentem brunyálni! Láttalak kölyök, ahogy ellep a víz.
A sziget, az Abroncsos, folytatta Rich óvatosan.
Még jó hogy kimentem brunyálni, mert foglalt volt a fürdő, nézett szemrehányóan a lányára.
Láttalak kölyök, a partra mászni, és mikor láttam, hogy eltűnsz a híddal szemben a domb tetején, rohantam. Gondoltam beomlott!
Rich kortyolt egyet a forró italból. Lassan nyelte le.
Pontosan úgy történt nagyapa.
Még mindig rátapadt az összes szempár.
A sapka miatt mentem oda, lefújta a szél a fejemről, mondta a forró kakaó illatos gőzébe hajolva.
A sapka hát persze. Hol van a sapka?
Bob az istenért, az csak egy sapka!
Ott van valahol, suttogta Rich.

Vége