UTÓIRAT

UTÓIRAT

Még sem lehet befejezni csak úgy, átmenet nélkül, a külföldi szerepléseinket, hisz a SISTERS FARKAS még élt és tovább hódított, ha nem is mindig együtt. 1965 nyarán vagyunk, én ismét külföldön vagyok. Július 14. én ünnepeltük Vilma 24. születésnapját, én lehangolt és szomorú vagyok, hisz két hónapja özvegy lettem.

Egy örömöm van, hogy vásároltam két fekete bőrkosztümöt, egyet magamnak, másikat Dénes fiamnak, és már el is képzeltem, milyen jó fog kinézni benne. Augusztus 1-én elkészült a budai öröklakásunk is, kettőnk nevére írták. Vilmát feleségül kérte egy dúsgazdag milliomos, nagy gondban van, de mégis az utazást választja. Én is vágyódom a normális családi életre, de egyelőre csak a munka van. Megtörtént sokszor, hogy melegeknek néztek bennünket, nem hitték él, hogy testvérek vagyunk, ugyanis az útlevelünkben én asszonynéven szerepeltem és hiába fürkészték a nevünket.
Már Madridban vagyunk, a felejthetetlen Nueva Romana-ban. Közben nagy nehezen sikerült kiválnunk a Szóbel-Revüből, ismét szabadok vagyunk. Zaragoza már nem volt jó helyünk, de kibírtuk. 1965. október 1-31. BELGIUM – ANTWERPEN. 1800 km-t mentünk egyfolytában, csak éjjel aludtunk keveset Bordeaux közelében.
MUSZÁJ, LEÁLLNOM A TOVÁBBI RÉSZLETEK LEÍRÁSÁVAL, MERT AKKOR VÉGE- NINCS, KÖNYV LESZ BELŐLE!

Tehát Luxemburg, Hollandia után ismét ITALYA következett, pár hónapig. Sikerült újra a kocsikat megrendelni. Épp Bolognában dolgoztunk, amikor észrevettük a mi plakátjaink mellett a Magyar Cirkusz plakátját is. Természetes, hogy örömmel rohantunk hozzájuk, ott volt a teljes vezérkar. Hogy, hogy nem, Vilma kérdőre vonta az igazgatót, hogy újsághirdetés alapján keresnek állatidomárt? Vissza kérdezte, ;miért, te elvállalnád?; Húgom jó viccnek tekintette és IGEN-nel válaszolt!

Ezzel eldőlt a sorsa. Lekötött munkáink lejárta után haza tértünk. Aláírta a szerződést és elkezdte a több hónapig tartó próbákat, ismerkedett az állatokkal. Én is vele mentem mindig, szóba került, hogy talán én is? Közben felléptünk számainkkal a Táncpalotában, – ma már Moulin Rouge – és több helyen. Akkor történt az, hogy az Astoriába Korda György farkaskutyája nem akart bejönni az öltözőbe, mert érezte a bundánkon az oroszlán szagot. Vonyítva elszaladt, Gyuri meg utána!
Közben közelgett a világ körüli turné indulási ideje, én a tánckarral próbáltam, végül is engem nem engedtek ki, Miért? Ezennel végleg megszűnt a FARKAS SISTERS!

Vilma elindult és éveken át aratta a nagy sikereket, mint egyedülálló attrakció, ugyanis a vadállatok között végezte a hajlékony-akrobatika számát. Végül volt egy balesete a Szultán oroszlán körmeitől, a fél arcát 14 öltéssel varrták vissza. Sajnos az állatápoló akart feltűnni és elkezdte korbácsolni az állatot kívülről!

1965. augusztus 1-én elkészült az új öröklakásunk és fiammal beköltöztünk, közben dolgoztam a Moulin Rouge-ban, nevetséges kis fizetésért. Napirenden az idegeskedés, nézeteltérés, mert a fiam mindenben ellenkezett velem, nem fogadott szót. Egyébként Ő az Állami Balett Intézetbe járt, el is végezte, az Operában diplomázott és oda is szerződtették. Én a munka mellett gyors- és gépíró iskolába jártam és külön titkárnő-képzőbe is, hogy biztosítsam a megélhetésünket, mert a táncos elfoglaltságok egyre ritkábbak lettek.
Munka után jártam, még újság hirdetésre is, odaadva az Önéletrajzomat, amin táncosnő virított. Ó, de nehéz időszak volt, ó, de sok megaláztatást, lenézést szenvedtem el, még egyszer azt is megkérdezte az igazgató, hogy és azon kívül mást is tud? Egyszerűen prostituáltnak néztek! Leforrázva menekültem ki! Ha kaptam munkát, mindenhol duplán, triplán kellett bizonyítanom, hogy megbízható, becsületes, jó munkaerő vagyok, mint ahogy voltam is mindenkor, minden helyzetben, nem csak a színpadon!

A társaságot soha nem szerettem, valahogy mindig kívülállónak éreztem magam. Néha elmentem üdülőbe, de ott is mindig egyedül. Ha valaki közelített hozzám, hamar kiderült, hogy miért? Próbáltak házaspárok is bevonni a társaságba – ha táncra kértek fel, nagy sikerem volt, ez mindenkinek tetszett – aztán mi derült ki? Kétszer is előfordult, hogy velem akarták a házasságukat felfrissíteni, tartalmasabbá tenni! Idő kellett, míg megértettem! Már akkor megfogalmazódott bennem ismét, amit valamikor hallottam: hogy minél több embert ismerünk meg, annál jobban megutáljuk az embereket. Ez így igaz, 83 évemmel is alázúzom!

Az egyedülléttől egész életemben szenvedtem és szenvedtek, soha senki nem állt mellettem segítő, vagy óvó szándékkal, hogy a SZERETETET ne is említsem, mert erre volt a legnagyobb éhségem, de erre az életre nem kaptam meg! Ki tudja, miért? Megkaptam viszont a POKLOT kezdettől fogva egész életemre a közel lévőktől, de még a szomszédoktól is. Nem részletezem! Túl hosszú lenne! Ha nem velem történik, el sem hinném, hogy ez létezik.

2017. október 7-e van, megérkeztem a mai napba, életem fináléjába, megelégedettséggel és sok tapssal a hátam mögött, melyeket a táncnak és az írásaimnak köszönhetek, de mindenek felett, Teremtő Atyámnak és segítő Angyalainak. Köszönöm, hogy láthatatlanul mellettem álltak, a látható gonosz tömegekkel szemben, akik soha nem mozdultak el mellőlem és az életemet akarták szüntelenül! Hogy, hogy, még mindig itt vagyok? De elfáradtam és a MEGVÁLTÁSOMAT várom.

Az utóbbi években javában folyik a leépülésem, elesések, ilyen-olyan törések, orvosokhoz járások, nehéz ezt átélni és elfogadni, de ez a Természet rendje. Eddig még teljesítettem a felkéréseket, bemutatókat, táncoltam is, ha úgy jött ki a lépés, de már nagyon rá kellett koncentrálnom és ez eléggé kimerített. Lelki bánatom, Fiam miatt, változatlan, de már amiatt is, hogy házasságai nem sikerültek, kifosztották mindenéből, ellene nevelték a gyerekeit és szeretet-hiányos az Ő élete is. Húgom szintén a leépüléssel kínlódik, fájó, törött végtagjaival, pedig 6 és fél évvel fiatalabb, fájdalomcsillapítókat szed, hogy kibírja a napot, a sok munkát és segíteni tudja a lányát, akivel nem felhőtlen a kapcsolata.

Már világosan látom, hogy ez volt A SIKER ÁRA!

Szeretetteljes hálámat küldöm a hasonló gondolkozásúaknak, akik kapcsolatban voltak, vannak velem , és akik segítették a munkálkodásomat.
SZERETETTEL GONDOLOK RÁTOK: Viola

Budapest, 2017. október 7.

“UTÓIRAT” bejegyzéshez 5 hozzászólás

  1. Kedves Viola !

    Közismert a kiváló nagy tehetséged amivek szórakoztattátok a népet mert legyünk
    őszinték nem mindenki képes erre.Különleges adottság kell ami benned bővelkedik
    és bővelkedni fog még sokáig.Szeretettel gratulálok novelládhoz
    Tibor

  2. Drága jó Társaim, Rita, Melinda és Brigitta!
    Köszönöm kedves szavaitokat, örülök, hogy itt vagytok.
    Szeretettel gondolok Rátok: Viola (f)(l)(f)

  3. Egyszerre izgalmas, megrendítő és elszomorító az összefoglalód, Viola.
    De el is ámulok, hogy mi mindenen átmentél, s megis még mindig talpon vagy annyi megpróbáltatás, szenvedés, betegség dacára is. Ezt csinálja valaki utánad! Érdemrendet érdemelsz.
    Tőlem máris megkapod egy nagy szeretet- ölelés kíséretében(l)
    Brigitta

  4. Drága Viola!

    Amikor fénykorodat élted én akkor születtem. Küzdelmes, nehéz életed lehetett. Jó, bogy ilyen tisztán és elfogadóan tudsz visszatekinteni az elmúlt évekre. Jobb egészséget kívánok és gratulálok utóiratodhoz, amelyet remélem még sok utó utóirat követ.
    Üdvözletem küldöm: Melinda(l)(f)

  5. Kedves Viola! Szomorúan olvastam írásod,és örülök sikereidnek! Sok-sok erőt kívánok a nehéz idökhöz! Én még csak 51 vagyok, de betegek és fájnak az ízületeim,így átérzem szenvedésedet. Szeretettel gondolok Rád,minden jót kívánok! Rita(l)

Szólj hozzá!