Író lettem július 21-én?

Ilyenkor, novemberben, mikor a napok már alig tartanak ki a délutáni teáig, és a hajnalok reggelig érnek, az ember vissza-visszaemlékszik a nemrég elmúlt nyárra, a forró napokra, én pedig arra, vagyis arra biztosan, hogy hogyan és miképp kezdtem el írni, és ez mit jelent számomra.
Július 21, péntek. Már „Aznap éjjel” elkezdődött, és mikor megfogalmazódott bennem, ;A csoda angyala– hozta nekem máris a másnapi ihletet.

Július 23, vasárnap. A „Hétköznapok” megírva. És elkezdődött. Onnantól már nem volt visszaút, a „Napfelkelte” megtörtént, és a „Mindennapi érzelmek” igazi, kamaszos világában értem el a „Naplemente” nyárias, és gyönyörű, de már szeptemberi fényeihez.
Azt gondolom, írni nem lehet csak úgy. De egy történés, egy beszélgetés, egy film, vagy akár egy dal hathat az emberre, és igazán ekkor lehet jót írni. A késői időpont és a fáradtság pedig őszintébb gondolatokat hoznak – tapasztalatból mondom -, de éjjelre inkább a gondolatokat kell hagyni, és másnapra a kidolgozást. Az előbb említett őszinteség, és a reggeli, kipihent meggondoltság együttesen egy igazán jó eredményt hozhatnak.

16 év. Kétszer nyolc. És egy új szenvedély. Mikor az írás szeretete a hatalmába kerített, tudtam, hogy ez nem lesz rövidtávú. És a kezdeti sikerek, a pozitív vélemények, a sok-sok bíztató szó megerősített ebben.
Remélem, sokáig jutok majd, de van, amire örökké emlékezni fogok: hogy honnan indultam.
Kosztolányi azt mondta: „a könyvet mindig ketten alkotják: az író, aki írta, s az olvasó, aki olvassa.”
Én azt gondolom, hogy van egy harmadik is: a kötelék. A jó könyvnek, vagy akár novellának az igazi megszületése akkor történik, ha az író és a műve között, az olvasó és a mű között, végső soron pedig az olvasó és az író között kötelék épül ki. És ekkor lesz a száraz betűkből valódi alkotás.
Négy hónap. Négyszáz gondolat. És egy előre vezető út.
Köszönöm mindenkinek, aki biztatott! A „Holnap” még előttem áll.