Modern Hamupipőke

Elgyötörten ébredt, forgott vele a világ, émelygett. Éjjel szinte semennyit nem aludt, megfeküdte gyomrát a képzelgés. Kísérletet tett, hogy kidörzsöli szeméből az álmot, eredménytelenül. Nyújtózott egy hatalmasat, minden tagja sajgott, kibújt a paplan alól, feltápászkodott, a fürdőbe vánszorgott, hogy vegyen egy hideg zuhanyt, hátha attól észhez tér, de a vízpermet nem segített, hiába dögönyözte bőrét erős sugárral, az álmokat nem lehet csak úgy, egy zuhanyozással eltüntetni. Lemondóan legyintett, elhatározta, más módszerhez folyamodik. Ahogy volt – törölközőben, félig nedvesen, mezítlábasan –, kiment a konyhába, hogy bekészítsen a kávéfőzőbe egy finom kávét, hátha attól formába lendül. Nem úgy nézett ki, a szófogadatlan kávészemek szanaszét hullottak a darálóból, így nem volt más választása, fel kellett szednie, hogy ne taposson rájuk. Nem baj, reggeli tornának éppen jó lesz ez a kis testmozgás, meg amúgy sem jutna ki az ajtón, feltörne a talpa. Összekapta magát, koncentrált, másodjára sikerült az őrlés, feltette a kotyogót a gáztűzhelyre, majd hajladozni kezdett, egyesével szedegette a szétszóródott szemeket; gondolta, így hatásosabb a torna. Számlálást is végzett, hogy eltompult agytekervényei beinduljanak.
Közben lefőtt a kávé, mennyei illata betöltötte a teret. Leemelte a kotyogóról a virágmintás Zsolnay kannácskát, töltött magának kedvenc csészéjébe; észre sem vette, hogy szórakozottságában cukrot tett bele. Nagyot kortyolt a feketéből, ám azonnal liftezni kezdett tőle a gyomra; undorodott az édestől, már a rágondolás is beteggé tette. A mosogatóhoz ugrott, beleköpte a borzalmas löttyöt, vele az álmait is, vizet engedett és hagyta, hogy elnyelje a szifon. Nem volt elégedett magával, ő nem ilyen, tele van élettel, még akkor is, ha néha keserűen vette tudomásul, hogy nagyítóval kell keresni benne a szépségeket.
Muszáj volt kimozdulnia, nyomasztották a falak. Felkapta kopott farmerjét, magára rántott egy piros pamut pólót, majd a cipős polchoz fordult, hogy keressen egy kényelmes lábbelit. Egymás mellett sorakoztak, nem tudott választani, amikor megakadt szeme a fél pár üvegcipőn, melyet előző este viselt a bálban. Előtte termett egy hercegnek is beillő férfi, arra kérte, próbálja fel, szerinte illik rá. Nem volt furcsa, hogy csak egyiket adta a kezébe, hiszen az üzletekben is így szokás. Tökéletesen simult lábára, épp az ő mérete volt, ám fél pár cipőben nem lehet táncolni, így egész este a bálterem egyik eldugott szegletében ücsörgött. Ez nem is lett volna baj, ha a herceg nem hagyja oly sokszor magára. Néha-néha eltűnt, majd kisvártatva újra előkerült. Mással nem akart beszélgetni, csak vele, mert szórakoztatta, kellemes partnernek bizonyult megnyerő modorával, sármos eleganciájával. Úgy érezte, kicserélődött, mellkasa baloldalán simogatta az élet, ettől vak lett és süket, csak a váratlanul jött érzés számított mindaddig, amíg a terem túlsó sarkából nem hallotta meg egy lány gyöngyöző nevetését. Szempillantás alatt visszatért a földre a varázslatból, arra fordította tekintetét és valami olyat látott, amitől belészorult a levegő. Fél pár üvegcipő volt a lány lábán, fátyolos tekintettel nézett fel a hercegre, aki éppen valami szépet mondhatott neki, mert teljesen kivirult, ő pedig csenevész penészvirágnak tűnt mellette.
Ki hallott már ilyet? Két Hamupipőke egy bálban? Csalódottan magához tért, kezébe vette hiányos lábbelijét, megszégyenülten hagyta el a báltermet. Hazáig zokogott, meztelen lábát véresre szurkálták a kövek. Otthon a cipős polcra hajította az üvegtopánt, és ahogy volt, ruhástól leborult az ágyra, ám nem aludt egy percet sem, csak sírt, forgolódott; az a lány járt a fejében, a kép kitörölhetetlenül beleégett tudatába. Úgy érezte, becsapták, hazug az egész világ, ma már nem léteznek mesék, nincsenek hamisítatlan hercegek, de nem hibáztathat senkit, amiért hiszékeny volt.
Gyomorszájon vágta az emlékezés. Magára rántott egy edzőcipőt, nekiindult a városnak.
A közeli temetőbe vezetett útja, megboldogult vőlegénye sírjához. Még virágzott a hatalmas levendulabokor, pedig ilyenkor nem szokott. Letépett róla egy szálat, ujjaival morzsolgatni kezdte, majd beleszagolt a tenyerébe. Az illat átjárta megtépázott lelkét, erősödött benne, hogy az igazság talán valóban odaát van, ám neki mégis itt kell megkeresni.
Miközben hazafelé sétált, orrát már messziről megcsapta az égett szag. Belépett a lakásba, szinte elszédült a bűztől, ettől észhez tért. Kinyitotta gyorsan a konyhaajtót, szörnyülködve vette észre, hogy nem kapcsolta le a kotyogó alatt a gázt; kigyulladhatott volna a lakás, gondolta, de megnyugodva konstatálta, hogy szerencsés, ám abban a pillanatban fülsiketítő zajjal felrobbant, a zacc szétfröccsent, pöttyös lett tőle a nemrég festett napsárga fal, hatalmas csörömpöléssel betört a vitrin. Egész testében remegett, majd hirtelen nevetés jött rá; a darabokra hullott kávéfőzőről felidéződött benne valami. Kacagott vég nélkül, megvilágosodott, mit kell tennie. Magához vette a fél pár üvegcipőt, már nincs szüksége rá, viselje csak a másik lány, nem neki való. Lábára ugyan simul, ám a lelkét megsebezte. Ahogy volt, zaccos hajjal, kisírt szemekkel a kertbe szaladt, létrát támasztott a körtefához; nem zavarta, hogy ősszel virágzik, már semmin sem csodálkozott. Villámgyorsan leszakított néhány gyümölcsöt, ajándéknak szánta. Bevágódott az autóba. Padlógázzal indult, pontosan tudta, hova. Rádöbbent, hogy az igazságot évek óta magában hordozta.

“Modern Hamupipőke” bejegyzéshez 10 hozzászólás

  1. Kedves György,
    Hamupipőkék örökké lesznek, de akad sok ellenpélda is. Igaz, nekik nem üvegcipellőjük van, hanem talán bocskoruk. 🙂
    A Neoton nagy kedvencem volt, most is szívesen hallgatom, amit küldtél. Azt mondod, ez egy “rátalálós” dal?
    Visszaléptem néhány évtizedet az időben, jólesett összeszedegetni az emlékeimet. Asszem, eljutottam egy felismeréshez, ezen még gondolkodnom kell.
    Köszönöm, hogy benéztél hozzám, méghozzá zenével! 🙂

    Szeretettel: Kankalin

  2. Bizony, bizony Andrea, jártamban… igen sok “hamupipőkét” vélek felfedezni, nemtől függetlenül, akiknek ott csillog a hónuk alatt egy fél pár “üvegcipőcske”
    https://youtu.be/mFpUk35wXrQ Gyurikám, Barátom, merre jársz – megtalállak – Remélem felismersz, s Te is újra rám találsz…

    Üdvözlettel: György

  3. Drága Kitti, dehogy baj!
    Nem vagyunk egyformák, mindenkinek más olvasnivaló jön be, írási stílusunk is különböző, de ez így van jól.
    Már említettem, hogy én leginkább az olyan verseket és prózákat kedvelem, amelyek nem adják elsőre magukat, hanem egy kis titokzatosságot hagynak maguk után. Szeretek mélyre merülni, nemcsak a felületet karcolni, és ez elvont gondolokodással jár. Vállalom, hogy ebben is van egyedi megközelítésem. Ennek ellenére elég sokan olvasnak, nem maradoznak el tőlem.
    A Hamupipőkében teret hagytam azoknak az olvasóknak, akik – közvetlenül vagy közvetve – jártak már így, képesek elvonatkoztatni, analizálni és szintetizálni gondolataimat. Szerintem nem nehéz olvasmány ez. 🙂

    Ami a verseket illeti, jóval több van fent, mint prózám. Rá is kattintottam az utóbbiakra.
    Ott van a Titokszonett, talán azt láttad, de az előtte lévő „Ha szállni vágysz” Anyegin-strófát és „A köd mögött” szonettet nem. A többit nem néztem, ezeket is csak amiatt, mert meglepődtem, hogy hiányolod a verseket.
    Egyébként az utóbbi időben valóban több prózát írok, mint eddig, mert nagyon megszerettem. Fogok is, de nyilván nem megy a versek rovására.
    Hogy mit miért teszek, azt megírtam egy összegző lírai kifejtésben, és olvasható is itt. Szerintem nem találkoztál még vele. Írunk – vallomás az irodalomról a címe.
    „Ez itt a reklám helye” helyett csak elmondtam, hogy abból sok minden kiderül rólam, mert azt viszont egyes szám első személyben írtam, és hiteles lenyomata az irodalommal kapcsolatos gondolataimnak, érzéseimnek.
    Köszönöm, hogy visszanéztél! Jók ezek a konstruktív beszélgetések. 🙂

    Szeretettel: Kankalin 🌺

  4. Drága Kankalin! Az biztos, hogy nem lett szappanoperás. Nekem, kissé elvont, ez a belső világból felépített karakterábrázolás. Nagyra értékelem a lírai stílust, a választékos szóhasználatot, de magát az eseményeket, amik szinte meg sem történnek, valahogy képtelen vagyok összetenni egységes egésszé. Természetesen ez nem a te hibád, hanem az enyém. Remélem nem bántalak meg azzal, ha az a véleményem, hogy a verseidet ezerszer jobban szeretem és élvezem. Részemről sajnálom, hogy nem verssel vagy itt. 🙂 Ugye nem baj? Őszinte tisztelettel és szeretettel: Kit

  5. Kedves Rita,
    nagyon szeretem az olyan műveket, ahol teret kapnak az olvasók – mondom ezt olvasóként. Ez minden műfajra vonatkozik. Az ilyen versek, prózák emlékezetesek számomra, mert olvasói tevékenységem nem fejeződik be azzal, hogy elfogytak a szavak, hanem még jó ideig dolgozik, visszhangzik bennem a szöveg, a mondanivaló, mert fejtegetem. Valószínűleg emiatt építem így sajátjaimat is.
    Ha megállítottak a mondatok, az nekem jó hír, mert tettem olyan elemeket, hogy tűnődni kelljen. 🙂
    Örülök, hogy különlegesnek gondolod. Köszönöm, hogy velem tartottál, és megosztottad velem véleményedet! 🙂

    Szeretettel: Kankalin 🌺

  6. Drága Kitti,
    amikor ezt a történetet írtam, arra törekedtem, hogy ne legyen sablonos, szappanoperás, ezért szándékosan választottam ezt a felépítést. A főszereplő lelkületével és egyéb tulajdonságaival, cselekedeteivel engedtem következtetni, hogy nőről van szó.
    A nők álmodozók, könnyebben zuhannak meg, és ők a férfiaknál jobban ügyelnek alakjukra, emiatt még a kávészemek felszedegetésében is meglátják az alakformálás lehetőségét.
    Igyekeztem fenntartani az olvasók kíváncsiságát, hogy olvassák végig az én Hamupipőkémet. 🙂
    Maga a robbanás fontos momentum, mert egy ilyen „apró” villanás képes észhez téríteni az embert, és szinte varázsütésre átalakul.
    Az egész történet mondanivalója azonban ennél mélyebben gyökerezik – és remélem –, hordoz némi tanulságot is.
    Köszönöm, hogy elmondtad róla a véleményedet! 🙂

    Szeretettel: Kankalin 🌺

  7. Kedves Kankalin!

    Ez is olyan különleges, mint a verseid. Igaz, én földhözragadt létemre szeretem tudni a miérteket és a hogyanokat, de nem kell nekem mindent “tudni”, elég az érzéseimre hagyatkozni. Több mondat is megállított, melyeket átéltem és átéreztem, mint a csalódás, mikor azt hiszem, hogy…, miközben dehogy, a pechsorozat és a végén a megvilágosodás.

    Szeretettel: Rita🌹

  8. Kedves Pilla,
    nagyon örülök a véleményednek, mert pontosan az volt a szándékom, amit jeleztél: egy kis teret hagyni az olvasók fantáziájának.
    Igyekszem mindig megvalósítani a tartalom és forma összhangját – akár versről, akár prózáról van szó. A mondanivaló átadása miatt fontos, hogy megfelelő köntösbe bújtassuk a szöveget.
    Valóban szándékos a tagolás elhagyása, csak új sorokba tördeléssel jelöltem a gondolati váltásokat.
    Szeretek olyan novellákat írni, ahol külső szemlélőként vagyok jelen, még akkor is, ha rólam szól egy-egy történet, máskor pedig egyes szám első személyt alkalmazok, amikor más bőrébe bújok. Ez nagyon jó az írásban, hiszen bármelyik szereplő lehetek a műveimben. 🙂

    A rímelés nem szándékos, így jön belőlem, a lírai szöveggel együtt. Valószínűleg a zenével való kapcsolatom visz el ilyen irányba, mert spontán születnek így a mondataim. Először nem vettem észre, aztán valaki szépen megfogalmazta.
    Eszembe jutott, hogy Hepp Béla (aLéb) ezt írta erről kötetem előszavában:
    „A prózaként tördelt írások is jellemzően inkább versek; a belső ívek, az érzésvilág kifejezési módjai mind erre utalnak, és talán nem véletlen ez. Sorokban és sorok között is zene van, ha nem is mindig a harmóniáé a főszerep, a záró taktusokban jellemzően ott a feloldás, a feloldozás, legyen bár önmaga a dallam, vagy akár csak önmagából alig kihallható.”

    A női lélekhez tehát hozzájön még a zene, mely maga is ad egy ritmust, és a kötött formák annyira belém fészkelődtek, hogy szövegekben is megmutatják magukat. Nem is szeretnék ezen változtatni, talán épp ettől lehetek egyedi. 🙂
    Visszatérek egy gondolatodhoz az E/3-mal kapcsolatban.
    Elég nehéz velünk megtörtént eseményekről őszintén írni, mert sérülékeny lesz tőle az ember, azonban van ilyen írásom, nagyon szeretem. Hosszú évekig hordoztam, mire ki tudtam írni magamból. Abban E/1-ben vagyok jelen, de hogy ne legyen annyira egyszerű, tettem hozzá misztikus körítést is.
    Nem szoktam ajánlgatni, de most megteszem, mert valami miatt alig jutott el az olvasókhoz (esetleg megijedtek a terjedelem miatt), és talán az a legjobb az összes prózám közül. Tükörjáték életre, halálra – ez a címe.

    Hosszú lett a válaszom, de úgy gondoltam, kifejtek néhány pontot, melyeket érintettél.
    Köszönöm szépen, hogy elmondtad, mit gondolsz erről az írásról! 🙂

    Szeretettel: Kankalin 🌺

  9. Majdnem az írás feléig zavart, hogy nem tudtam elképzelni, nőről, vagy férfiról szól-e a történet. Aztán kiderült persze, és örültem, hogy a robbanás nem sebezte meg a főszereplőt.

  10. Remek cím, és tetszett, hogy semmit nem magyarázol agyon. Gondolhatunk a végén bármire, töprenghetünk a megoldáson, ami annyiféle, ahányan elolvassuk novelládat.
    Szeretettel olvastam végre tőled is valamit, örülök.
    Tartalom és forma nagyon egyezik. Először megrémített az egybefolyó szöveghalmaz, de olvasás után rájöttem, na persze, hogy nincs szünet, csak ritkán, hiszen az egész egy nagy belső monológ – annak ellenére érzem ezt, hogy E/3-ban írtad meg. Nem is értem… Néhol még rímelést is hallottam benne, különös egyvelege írásod a prózának és a lírának.
    De ez nem is csoda, a női lélek maga a líra.
    Barátsággal:
    Pilla

Szólj hozzá!