Fejlődés

Mondhatnám, hogy bezzeg hajdanán így meg úgy, de nem. Az igazság az, hogy a legtöbb ember teljes nevét még fiatal koromban sem jegyeztem meg, már annak is örültem, ha valakinek tudtam a keresztnevét. Ezzel a fogyatékosságommal még egészen jól megvoltam. Az utóbbi időben azonban már a személyek is kezdenek a jótékony homály fedezékébe költözni, ami azért már aggaszt.

Még a pandémiát megelőző évben egy ismerősöm befeküdt a kórházba kivizsgálás céljából. Megkért, hogy látogassam, hogy ha valamire szüksége van, akkor azt be tudjam neki vinni.

Így is történt. Miközben beszélgetünk a kórteremben, bejön egy csinos nővérke, rám néz, ragyogó arccal közeledik felém, átölel, megpuszil, nevemen szólít és megkérdezi: hogy vagy, hogyhogy ide jöttél, milyen hozzátartozód fekszik az osztályon?

Köszi, jól vagyok, látom, hogy Te remekül nézel ki, Dóra nénihez jöttem, aki kedves ismerősöm.

Mielőtt kimegy, még felém fordulva mondja: nagyon örülök, hogy összefutottunk, vigyázz magadra, további jó egészséget kívánok neked és a szeretteidnek egyaránt!

Köszi, köszi, nektek is, én is boldog vagyok, hogy láttalak.

Dóra néni megkérdezi: honnan ismered a nővérkét? Fogalmam sincs, válaszolom.

Megbeszéljük, hogy mit hozzak, majd elindulok vásárolni. A nővérke köpenyén volt egy kitűző, amin a Melinda név szerepelt. Melinda, Melinda, honnan a csudából ismerjük egymást? Kínos, nagyon kínos, hiszen olyan szeretettel ölelt magához, hogy az még se lehet, hogy csak egy futó ismerős lenne. Igaz, az is elhangzott, hogy rég óta nem találkoztunk, de mégis, ő azonnal felismert, én meg itt tipródok, hogy ki lehet. Hirtelen beugrott, hogy rövid ideig egy közösségbe jártunk, onnan az ismertség, ráadásul egy községben lakunk, bár ott nem szoktunk összefutni. Kicsit megnyugszom, mikor visszaérek, már el tudom mondani Dóra néninek a történetünk.

A minap viszont ott állok a buszmegállóban, mikor odajön egy kedves, helyes, csinos kis hölgy, aki mosolyogva köszön, a nevemen szólít és megkérdezi: hogy sokáig kell várni a buszra, mert ha igen, akkor gyalog megy. Én nem tudok, mert még a végállomást követően újabb járműre is fel kell szállnom. Megnézem a menetrendet a táblán, ami előtt épp állok, és mivel néhány percről van szó, az ismerősöm marad. Beszélgetünk erről, arról, a buszon egymás mellé ülünk, majd mielőtt leszáll, még örömét fejezi ki, hogy ennyi idő után összefutottunk. Viszonzom a kedvességét, integetek utána, miközben azon töröm a fejem, hogy honnan a csudából ismerjük egymást. Férfiasan bevallom, hogy fogalmam sincs. Ezek szerint ennyit fejlődtem, az elmúlt három évhez képest.

“Fejlődés” bejegyzéshez 17 hozzászólás

  1. Kedves Rita!

    Ezt a “fejlődést” sokan tapasztaljuk magunkon. A neveket, arcokat nem mindig tudom beazonosífani, de a hangokra jól emlekszem, ha valaki ismerős üdvözöl, jobb esetben a hangjáról felismerem valahogy, mert ugye minden rég nem látott barát megöregedett. Most már a koromnál fogva előnyös helyzetben vagyok, mert nekem köszönnek, de mikor fiatalabb votam, nem ismertem meg valakit akit hat évesen láttam utoljára, negyven felé már elmentem mellette, sértődötten üzengetett, hogy milyen gőgös vagyok, nem köszöntem neki, vissza üzentem neki, miert nem szólított meg ő ?
    Válasz, hogy ő az idősebb.
    Szeretettel olvastam.
    Gratulálok, Magdi🌷🥀

  2. Kedves Rita!

    Szerintem ez nem csak a korral jár együtt, hanem hogy annyi emberrel találkozunk az életünk során. Jártam már hasonlóan, van olyan ember, akit egyszerűen nem tudok hova tenni. Viszont addig jó, amíg ilyen kedvesen fogadnak.

    Szeretettel olvastalak: 😊

    Kata

  3. Kedves Magdolna!

    Köszönöm az olvasást. Azt gondolom, hogy egy szót se szólhatsz, hiszen remek szellemi állapotban vagy. A 99-et felkerekítem 100-ra, azzal sokkal egyszerűbb számolni.

    Szeretettel: Rita🌹

  4. Halad az idő, legtöbbször név nélkül kezdenek beszélni a telefonba a barátaim, ismerőseim, szerencsére a hangjukról megismerem Őket, ha pillanatnyilag esetleg nem jut eszembe a nevük, bár ott még nem tartok, hogy ne jusson eszembe, melyik Ili, melyik Margit, de a számokkal bajban vagyok legtöbbször. Régen fejben összeadtam a számokat, ma jobb, ha mindjárt a tollért, papírért nyúlok, ha kivonni kell. Az összeadás még megy valahogy. Manapság mindennek az ár 99-re végződik. Magdolna

  5. Kedves Rita!
    Kínos helyzet, az biztos, de hidd el, mindannyiunkkal történt már hasonló. Ez egyáltalán nem a “visszafejlődés” jele, fiatalabb korban is történt velem hasonló szituáció.

    Szeretettel: Icu🌹

  6. Kedves Éva!

    Leginkább visszafejlődünk, na de persze, már aki, mert nem sorsszerű. Édesanyám élete végéig jó szellemi állapotnak örvendett, édesapám is, de ő hetven éves korában halt meg, akkor talán még én is beszámítható voltam. Ki tudja mi lesz, mit hoz a holnap. Túl sokáig nem jó élni, mert előbb-utóbb mindenkit utolér valamilyen betegség a kor előre haladtával.

    Szeretettel: Rita🌹

  7. Kedves Rita! Jót mosolyogtam a záró sorodon, most már csak egy kérdés van, merre is fejlődünk, előre, vagy ne adj Isten hátra? Kellemetlen, ha az embert olyan szólítja le, akit nem tud hirtelen hová tenni. Én ma is a piacon összefutottam egy ismerősömmel, …. legalább tizenöt éve nem láttam. Azonnal észrevettem a tekintetén, hogy felismert, de mondtam neki, szia …. vagyok, találkoztunk valamikor régen… itt és itt. Minimum. Nem feltétlenül kötelező mindenkire emlékeznünk, de ezért ne legyen rossz érzésed. Szeretettel olvastalak: Éva🤓

  8. Kedves Rita!
    De jó, hogy rátaláltam az írásodra. Mintha magam látnám. Én is arra az elhatározásra jutottam, még a múltkor, hogy egy életem/ egy halálom, de ha engem ismer/ felismer valaki akkor én is őt…Eddig ez nekem is bevált. Ha meg vásárolni akarok valamit akkor felírom. De azért bejönne pár kínos eset nálam is. A Pennybe beszélgettem el egy ifjú hölggyel, akiről otthon jutott eszembe, hogy egy irodába dolgoztunk, szobatársként és mégse ismertem fel… Szeretettel gondolva Rád: Róza

  9. Kedves Rita, a nevekkel ugyanoly bajban vagyok, az osztálytársaim, munkatársaim nevéről szinte fogalmam sem volt, jobb is, hogy nem lehettem tanîtónéni, ebből a szempontból. Viszont észlelem, hogy kezdek feledékeny lenni, de hát az agyamban sérült pont az a terület, ami az emlékezetért felelős. Aranyosan írsz, a megszokott kedves humorral, nagyon jó volt olvasni derűs írásodat. Szeretettel, Rita🌷

  10. Kedves Kitti!

    Bíztam abban, hogy beugrik, talán mond valamit, amiből következtetni tudok arra, hogy honnan is az ismeretség, például rákérdez egy régi munkatársra és akkor tudom, hogy egy cégnél dolgoztunk. Nem így volt, ráadásul le is szállt. Egyébként a munkám miatt engem mindenki ismert – vagy majd mindenki – miközben én csak azokat, akikkel gyakori kapcsolatom volt, mint pl. a központban dolgozókkal.

    Szeretettel: Rita🌹

  11. Azért jól elbeszélgettél vele Rita! Én is jártam hasonló módon, persze azért én rögtön szeretem tisztázni, kihez van szerencsém. 🙂

Szólj hozzá!