– Hajjaj, de unatkozom. El kellene indulnom, de ez nem olyan egyszerű. Itt jó most, csend van, nyugalom, félhomály, és ha nem jár erre a szomszéd félvak macskája, akkor tulajdonképpen semmi sem történik körülöttem, csak a levelek táncolnak ide-oda a gyenge szélben. Ahogy elnézem, még eső sem lesz, bár azt tulajdonképpen szeretem. Csak egy baj van, kezd egyre hidegebb lenni. Éjjel fehér harmat terít már be mindent. A szemben lévő nagy ház udvarára pedig furcsa fényeket hordanak ki. Sötétben már világosabb van, mint nappal, ha bekapcsolják. Szép… nagyon is szép, de nagyon messze van, pedig jó lenne közelebbről is megnézni.
Már többször elhatároztam, hogy elindulok, de még nem szedtem össze minden bátorságomat. Veszélyes… Na nem a macska miatt, ő már haver. Egy-egy puha mancsolás után békén hagy. Ja, nem vagyunk egy súlycsoportban, és én unalmas vagyok neki. Mindig futkos, pörög, nyávog, csajozik, én meg csak lapulok, nézelődöm, lazulok. Ez van, nem vagyunk egyformák. Nekem nem pálya a rohangálás, nézni is fárasztó…
Na, induljunk, útra fel! Még nincsen teljesen sötét, látom az utat odafelé, bár mire ott leszek, már éjjel lesz. Nem baj, megyek, nem vagyok én olyan gyáva…!
Húú, de hosszú ez az út! Még jó, hogy fű van mindenhol, az út távolabb van, a ház túloldalán. Az erdő már a hátam mögött, a fák integetnek, biztatnak, szinte suttogják: „Menj, kis barátunk! Menj!”
Na, megint itt van a macska. Jó, gyere, essünk túl rajta. Összehúzom magam, várok. Egy mancsolás… kettő… három… Na, mi van, nem unod még? Négy… Abbahagyta. Felnézek, már távolodik. Menj csak, már várnak otthon. Itt lakik bent a házban, csak néha jön ki, körülnéz, jár egyet és visszaballag.
Hajrá, menjünk tovább! Nem egyszerű, elfáradtam. A fények már világítanak. Sok színes gömb: sárga, piros, zöld, kék és még ki tudja, mennyi szín, a többit nem ismerem… Hiába, na, én is kicsi vagyok még.
Itt a kerítés, már majdnem célhoz értem. Nyílik a ház ajtaja, szőke kislány lép ki. Kis pisze orr, göndör haj, nagy, csodálkozó szemek, így írták le a barátaim. Innen még nem látom, de a hangját hallom. Nevet és a fényeket nézi. Az egész ház fényben úszik.
– Nagyon szép lett, apa! – mondja, és a mögötte kilépő szakállas férfihoz bújik, aki felveszi, és a nyakába csimpaszkodva járják be az udvart. Megsimogatja a falon felfelé mászó plüssmikulást és az udvari faragott rénszarvasokat is…
Már bent vagyok, alig egy-két méterre tőlük.
– Nem fázol, kicsim? – kérdezi egy másik hang. Kedvesen csengő, barátságos. Megfordulok. Egy ugyanolyan lány áll az ajtóban, csak nagyobb. Szőke, nagy, mosolygós szemű. Fázósan húzza össze a kabátját.
– Egy kicsit – jön a válasz, majd apa és lánya eltűnnek az ajtó mögött.
Újra egyedül maradtam a fényekkel. A ház lassan elcsendesedik, a lámpákat eloltják, éjszaka jön és hideg…
De most valami furcsa zajt hallok. Mi ez? És mi ez a fény a ház fölött? Suhanó hangok, száguldás, hóóó-hóóó-hóóó… A szám is tátva maradt. A kertben egy nagy szánkó áll, rajta egy piros ruhás alak és… és rénszarvasok csapata…
Kik ezek? Betörők? Szólnom kellene a kislány családjának. Nem engedem, hogy bántsa őket bárki is!
Futok, futok, de érzem, hogy nem haladok elég gyorsan. Már kifelé jön a házból a piros kabátos és… és üres zsákkal!! Nem hozott ki semmit, sőt, ott hagyta bent, amit cipelt. Ez furcsa. Fellép a szánra…
– Rudolf, Táltos! Menjünk!
Még jó, hogy nagy ez az udvar, felgyorsulnak a tappancsok, és az egész szánkó felemelkedik a piros kabátossal együtt, aki még visszanéz jóságos tekintettel, megsimogatja hosszú fehér szakállát és… és rám kacsint, majd eltűnik a magasban. Észrevett… Alig hiszem el. Itt lapulok a fűben, és mégis látott engem is.
Még néhány lépés, lépcső… Fel, kicsit egyenesen, majd ismét fel. Itt vagyok, nincs tovább, ajtó. Már világos van. Kissé álmos vagyok, majdnem elalszom, és fázom…
Nyílik az ajtó, apró kis arc bukkan elő.
– Nem esett a hó még, anya! – szól hátra, majd lenéz, egyenesen rám!
Azt hiszem, észrevett. A keze felém nyúl, amikor megjelenik mögötte a nagyobbik szőke lány, Anya.
– Anya! Ide nézz! Bevihetem? Biztosan nagyon fázik ebben a hidegben, azért jött ide hozzánk.
A mosolygós arc nézi néhány pillanatig, és bólint.
– Tedd bele az akváriumodba, ott jó helyen lesz.
Puha meleget érzek, felemelnek, és egy fura, különleges világba csöppenek. A ház belül még szebb, mint amit valaha el tudtam képzelni. Mindenhol fények, puhaság, meleg, nagyon szép!
Egy apró kavicsos üvegbúrába tesznek, óvatosan kilesek. Szemben egy kandalló, felette kiscsizmák lógnak. Meleg van, jó meleg, most már aludhatok…
De egy pillanat; ismerős arc az üveg túloldalán.
– Szia, Maccs! Lakótársak lettünk, úgy látom.
Néz egy darabig, tappancsát az üvegre teszi. Itt nem tud meglökni. Elmegy. Lehet, hogy csak üdvözölni akart? Hát jó, én is intek neki a szemeimmel, és visszabújok a házamba. Sok kaland vár még rám, úgy érzem, lesz mit elmesélnem majd a csigacsaládomnak…
Már többször elhatároztam, hogy elindulok, de még nem szedtem össze minden bátorságomat. Veszélyes… Na nem a macska miatt, ő már haver. Egy-egy puha mancsolás után békén hagy. Ja, nem vagyunk egy súlycsoportban, és én unalmas vagyok neki. Mindig futkos, pörög, nyávog, csajozik, én meg csak lapulok, nézelődöm, lazulok. Ez van, nem vagyunk egyformák. Nekem nem pálya a rohangálás, nézni is fárasztó…
Na, induljunk, útra fel! Még nincsen teljesen sötét, látom az utat odafelé, bár mire ott leszek, már éjjel lesz. Nem baj, megyek, nem vagyok én olyan gyáva…!
Húú, de hosszú ez az út! Még jó, hogy fű van mindenhol, az út távolabb van, a ház túloldalán. Az erdő már a hátam mögött, a fák integetnek, biztatnak, szinte suttogják: „Menj, kis barátunk! Menj!”
Na, megint itt van a macska. Jó, gyere, essünk túl rajta. Összehúzom magam, várok. Egy mancsolás… kettő… három… Na, mi van, nem unod még? Négy… Abbahagyta. Felnézek, már távolodik. Menj csak, már várnak otthon. Itt lakik bent a házban, csak néha jön ki, körülnéz, jár egyet és visszaballag.
Hajrá, menjünk tovább! Nem egyszerű, elfáradtam. A fények már világítanak. Sok színes gömb: sárga, piros, zöld, kék és még ki tudja, mennyi szín, a többit nem ismerem… Hiába, na, én is kicsi vagyok még.
Itt a kerítés, már majdnem célhoz értem. Nyílik a ház ajtaja, szőke kislány lép ki. Kis pisze orr, göndör haj, nagy, csodálkozó szemek, így írták le a barátaim. Innen még nem látom, de a hangját hallom. Nevet és a fényeket nézi. Az egész ház fényben úszik.
– Nagyon szép lett, apa! – mondja, és a mögötte kilépő szakállas férfihoz bújik, aki felveszi, és a nyakába csimpaszkodva járják be az udvart. Megsimogatja a falon felfelé mászó plüssmikulást és az udvari faragott rénszarvasokat is…
Már bent vagyok, alig egy-két méterre tőlük.
– Nem fázol, kicsim? – kérdezi egy másik hang. Kedvesen csengő, barátságos. Megfordulok. Egy ugyanolyan lány áll az ajtóban, csak nagyobb. Szőke, nagy, mosolygós szemű. Fázósan húzza össze a kabátját.
– Egy kicsit – jön a válasz, majd apa és lánya eltűnnek az ajtó mögött.
Újra egyedül maradtam a fényekkel. A ház lassan elcsendesedik, a lámpákat eloltják, éjszaka jön és hideg…
De most valami furcsa zajt hallok. Mi ez? És mi ez a fény a ház fölött? Suhanó hangok, száguldás, hóóó-hóóó-hóóó… A szám is tátva maradt. A kertben egy nagy szánkó áll, rajta egy piros ruhás alak és… és rénszarvasok csapata…
Kik ezek? Betörők? Szólnom kellene a kislány családjának. Nem engedem, hogy bántsa őket bárki is!
Futok, futok, de érzem, hogy nem haladok elég gyorsan. Már kifelé jön a házból a piros kabátos és… és üres zsákkal!! Nem hozott ki semmit, sőt, ott hagyta bent, amit cipelt. Ez furcsa. Fellép a szánra…
– Rudolf, Táltos! Menjünk!
Még jó, hogy nagy ez az udvar, felgyorsulnak a tappancsok, és az egész szánkó felemelkedik a piros kabátossal együtt, aki még visszanéz jóságos tekintettel, megsimogatja hosszú fehér szakállát és… és rám kacsint, majd eltűnik a magasban. Észrevett… Alig hiszem el. Itt lapulok a fűben, és mégis látott engem is.
Még néhány lépés, lépcső… Fel, kicsit egyenesen, majd ismét fel. Itt vagyok, nincs tovább, ajtó. Már világos van. Kissé álmos vagyok, majdnem elalszom, és fázom…
Nyílik az ajtó, apró kis arc bukkan elő.
– Nem esett a hó még, anya! – szól hátra, majd lenéz, egyenesen rám!
Azt hiszem, észrevett. A keze felém nyúl, amikor megjelenik mögötte a nagyobbik szőke lány, Anya.
– Anya! Ide nézz! Bevihetem? Biztosan nagyon fázik ebben a hidegben, azért jött ide hozzánk.
A mosolygós arc nézi néhány pillanatig, és bólint.
– Tedd bele az akváriumodba, ott jó helyen lesz.
Puha meleget érzek, felemelnek, és egy fura, különleges világba csöppenek. A ház belül még szebb, mint amit valaha el tudtam képzelni. Mindenhol fények, puhaság, meleg, nagyon szép!
Egy apró kavicsos üvegbúrába tesznek, óvatosan kilesek. Szemben egy kandalló, felette kiscsizmák lógnak. Meleg van, jó meleg, most már aludhatok…
De egy pillanat; ismerős arc az üveg túloldalán.
– Szia, Maccs! Lakótársak lettünk, úgy látom.
Néz egy darabig, tappancsát az üvegre teszi. Itt nem tud meglökni. Elmegy. Lehet, hogy csak üdvözölni akart? Hát jó, én is intek neki a szemeimmel, és visszabújok a házamba. Sok kaland vár még rám, úgy érzem, lesz mit elmesélnem majd a csigacsaládomnak…
Nagyon aranyos! (f)
Kedves Mária és Viola!
Köszönöm, hogy olvastátok a történetet.
Szeretek néha más kis élőlények bőrébe bújni. 🙂
Szeretettel
Józsi
NAHÁT KEDVES JÓZSI!
Nagy érdeklődéssel és izgalommal olvasom a mesédet, hogy ki lehet az a valaki, aki utazik? Hát a csiga! Jól kitaláltad.
Szeretettel: Viola :]
Kedves történet, jó volt olvasni: Maria
Kedves Kitti!
A mesékben sokszor szerepel Rudolf és filmeken is.
Szeretettel
Józsi
Köszönöm Józsi! Hol olvashatok erről a Rudolfról? 🙂 Még csak ne is hallottam róla soha. A történeted igazán kedves és különös valóban. 🙂
Boldogat Neked, Nektek is!(f)
Kedves Kitti!
Örülök, hogy olvastad a történetet.
Rudolf a télapó fő szánhúzó rénszarvasa, Táltos és többi társa mellett 🙂
A különös utazás cím arra utal, hogy csak ritkán kéredzkedik be egy kis csiga a házba 🙂
Boldog Karácsonyt!
Szeretettel
Józsi
Kedves Margaréta és Kata!
Köszönöm, hogy olvastátok rövid karácsonyi történetemet.
A sok szomorúság mellett sok öröm is van ilyenkor együtt, az ünnepek környékén.
A legfontosabb az, hogy mindenkire figyeljünk.
És ha lehet, ne csak karácsonykor! 🙂
Boldog Karácsonyt!
Szeretettel
Józsi
Hiányos műveltségem okán, újra csak a Rudolfon akadtam meg. Ki a bánat az a Rudolf? A történet címét szeretném végre, hogy pótoljam a hiányosságomat. nyilván utalás valami szereplőre, akit én nem ismerek.
A csiga utazása a hideg télből a meleg házba igazán keddves történet. A szeretet, ami minden élőnek kijár, átmelegítette nem csak a csiga szívét, de az olvasóét is.
Áldást és meghitt, békés karácsonyt kívánok az ünnepeden!(f)
kit
Kedves Józsi!
Hát ez nagyon jó, végig azt hittem, hogy valami szomorú történet lesz, a csattanóra meg pláne nem számítottam.Gondoltam biztos elvált szülők gyermekei, vagy ilyesmi. 🙂 Fantasztikus, szívet melengető! Úgy éreztem, mikor olvastam, hogy bizony, vannak még csodák.
Gratulálok!
Boldog Karácsonyt! (f)
Szeretettel:
Kata
Kedves Józsi .:)
Szeretettel olvastam a szépséges megható ünnepi fenyességet .
Ez a szeretet ünnepe,ilyenkor minden fenylik,még arcunk is !
Erdekes ,hogy észrevették Rudolfos szánoddal a közeledésedet.
De ez mindig igy volt és igy marad,a legszebb ünnep minden évben.:]
Meghatóan szép.!
Szeretettel….Babu(f)