El nem küldött levél
(Ritának ajánlom szeretettel)
Valamiért mostanában csak sírni volna kedvem. Nem is sírni, zokogni. Megtisztulni. Őszintének lenni magamhoz és másokhoz is. Mert csak mismásolás folyik. Képmutatás képmutatóknak. Közben óriási az űr, mindenhol, nem látom a kiutat. Van kiút egyáltalán?
Hálás vagyok a Teremtőnek, hogy a könnycseppet megteremtette. Nem tudom, mi lenne velem a könnyeim nélkül. Már nem lennék biztosan. Utat törnek maguknak, igazítanak, megnyugtatnak. Velem vannak, segítenek megtisztulni. Választanom kellene. A döntést kimondani nem tudják helyettem. Pro- és kontra az életem. Mérlegre kellene tennem az összes tényezőt. Rendkívül nehéz dolog ez. Talán több bátorság kellene hozzá. Ebből nekem kevés adatott. És több bizalom kellene mások felé. Bár tudom, hogy senki sem dönthet helyettem, de már az is nagy segítség lenne, ha nem zárkóznék el a külvilágtól. Mit várok az élettől? Még több könnyet talán? Nem igazán. Csupán szeretetre vágyom, mint mindenki más. De előbb el kell rendeznem a múltam. Ez a legnehezebb. A Delete billentyű megnyomása. Igen, ez a legnagyobb kihívás most.
„Nem is tudom, hogy kezdjek levelemhez. Annyi mindent szeretnék elmondani neked, amit soha nem mondhattam el, mert nem hallgattál meg. Mi soha nem voltunk a nagy „MI”. Külön-külön „én” emberként léteztünk hosszú évtizedek óta házasságunkban. Talán ez volt a legnagyobb hibánk. Soha nem tudtál és nem is akartál belelátni a lelkembe, nem érdekeltek az érzéseim. Talán csak a kezdetekkor hallgattál meg néhányszor, amikor hosszú éjjeleken keresztül beszélgettünk. Javarészt akkor is te beszéltél, én ritkán jutottam szóhoz. Amiket elmondtam a múltamról, gyermekkoromról azzal később visszaéltél és nem várt pillanatokban a fejemhez vágtad. Megtanultam, de már későn, hogy nem szabad kiteregetni előtted lelkem bugyrait. Nemrég azt állítottad, hogy a lélek nem létezik. Iszonyúan fájt ez a kijelentésed nekem, aki lelki embernek tartom magam. Legszebb éveimet áldoztam fel érted, amit te kiélveztél, én pedig megszenvedtem. Csak az volt jó, amit te akartál, és úgy ahogy te akartad. Hosszú évtizedekig tűrtem a családi béke kedvéért.
Világnézetünk gyökeresen eltért egymástól. Én vallásos nevelést kaptam, amit viszek tovább. Bízom Istenben, amiért te mindig elítéltél. Ezernyi bántást kaptam miatta tőled. Az ünnepeket sem értetted, hiszen te nem úgy szocializálódtál, hogy ünnepek is léteznek, te csak a hétköznapokat ismerted. Amikor beteg voltam sokszor nem hitted el, kíméletlenül bántál velem.
Talán ezen a ponton inkább örülnöm kellene, hogy mindezt kibírtam, megerősödtem általa. Szerb Antalnak igaza volt, amikor ezt írta: „Minden jótett elveszi méltó büntetését.” Elvette. Büntetésem hosszú és fájdalmas. Olykor kisüt a Nap, de a ragyogást gyakran eltakarja egy sötét felhő, amely éppen arra kúszik.
Nem vetted tudomásul, hogy másfajta ember vagyok, mint te. A saját „énedre” akartál formálni. Amikor beláttad, hogy ez nem sikerül, akkor feladtad tervedet. Ezután néhány évig szebben is éltünk. Aztán jöttek a betegségeid, amiket nehezen dolgoztál fel. Mindig mást okoltál azért, ha valami nem úgy sikerült az életedben, ahogy szeretted volna. Magadnak való voltál mindig, nem jártunk össze sem a rokonokkal, sem a szomszédokkal, barátaink sem voltak. Pedig én vágytam rá, annyira szerettem volna nagyobb társasági életet élni. Annyi mindent elvettél tőlem. Élhettünk volna sokkal szebben, de te ezt nem akartad. A gyerekeimért feláldoztam az ifjúságom, a középkorom, és most itt állok az öregség küszöbén. Felmerül bennem a kérdés. Utolsó éveimet is neked adjam? Nem érdemled meg. Le kell szűrnünk a tanulságot, nem illünk össze. A lelkünk sohasem tudott egyesülni. Inkább egyedül élem le a hátralévő életemet, amit tartogat számomra még a sors. Nem írok „Viszlátot”, az én Istenem legyen veled!”
Miközben Panni fejében ezek a gondolatok jártak, eszébe villant egy réges régi emlék a sok közül. A sok megalázó emlék közül. Amikor egyszer hazaérve a munkából bizonyítania kellett, hogy nem csalta meg a férjét. Még a gondolata sem fordult meg a fejében. Ettől függetlenül minden aljas nőszemélynek lett titulálva. Aztán sorban előbukkant a többi nyomasztó emléke is, amin annak idején látszólag felülemelkedett, de igazán soha nem bírta feldolgozni őket. Majd észrevétlenül betoppant az életébe a depresszió és a megalkuvás. Ettől mélyebb vermet sosem látott még. Úgy érezte, ebbe csak bele lehet süppedni és végleg elmerülni benne. Aztán felvillant egy halvány fénysugár, illetve több is egyszerre és egy időben. A környezete el kezdte értékelni az életben elért dolgait és ezt a tudomására is adták. Olyan emberektől is kapott segítséget, jó szót, akitől nem is várta. Először nem akarta elhinni, hogy milyen értékes ember, de ahogy egyre másra kapta a pozitív visszajelzéseket, észrevette, hogy valóban jó úton jár. Ennek hatására sikerült kimásznia a depresszió mély gödréből és új célokat tűzött ki maga elé, amelyeket meg is valósít.
Kedves Melinda!
Vannak levelek, amit soha sem küldünk el annak, akinek szánjuk.De jó kírni magunkból, még akkor is ha fájdalmas, ha talán sértő is a címzetre nézve,de megszabadulunk egy nyomástól, még akkor is, ha örökre ott marad a fiókunkba, vagy szétépve landol a papírkosárba.Érdekes írásodat szeretettel olvastam.Karola.
Kedves Kitti! Levélírásban sehol sem vagyok hozzád képest. Elteszem a fiók mélyére ezt a levelet, mert csak további galibát okozna, ha olvasná és egyet nem értését fejezné ki, illetve értetlenül állna előtte. Viszont a múltat nehéz elfeledni, fel-fel törnek a rossz emlékek. Azon vagyok, hogy valóban virágzóvá váljék a jövőm, bízom benne, hogy így is lesz.
Kedves Éva!
Én nem kövezlek meg, sőt osztom a véleményed. Nem értené meg a levél tartalmát a címzettje, mert beszűkült a tudata, azt gondolja csak az a normális és jó, amit ő tesz. Viszont hasznos volt a levél megírása egy másféle, új élet kezdetéhez.
Örültem a hozzászólásodnak.
Melinda
Kedves Rita!
Ha ismernéd a levél címzettjét, akkor te sem küldenéd el neki ezt a levelet. Reménytelen, hogy megértse és elismerje a benne foglaltakat. Csak hangos egyet nem értését fejezné ki. Azért köszönöm, hogy tanácsoddal segítenél, jól esik.
Melinda
Kedves Melinda! Látom, saját élmény amiről szó van. Elmondanám neked, hogy életem nagy szakítása során, 46 oldalas levelet írtam A/4 méretben, akár egy könyv is lehetne. Soha nem adtam neki oda, mert eleve annyira nem értett meg semmit abból, amit mondtam, hogy az írásnak sem lett volna esélye rá. Viszont egy igazi zárásnak tekintettem és befejezése tizenöt évnek, amire nem akarok vissza gondolni és nem is fogok. Tedd te is azt. Lezártad vele ezzel a közös múltat és már csak a virágzó jövő áll előtted, ami olyanná válik, amilyenné te teszed azt magadnak.
Bizonyára meg leszek kövezve, én nem küldeném el a levelet… Megindokolom. Ha olyannal élt az ember évekig, évtizedekig, akitől hiába várt, sosem kapott jót, sőt csak halmozódtak a sebei, azt az embert nem érdekli a levélben megfogalmazott felsorolások, tények halmaza. Igenis vannak élethelyzetek, amikor nincs kitörési lehetőség, mert egyedül vagy, mint az ujjam. Gyerekekkel nem mindenkinek van bátorsága nekiszaladni a világnak. Azután eljön az idő, amikor nem a házasságban, az élet más területén megtalálja azt a környezetet az ember, ami igazolja, ő is ér valamit…. Az, hogy azt írtam: én nem küldeném el a levelet – nem azt jelenti, hogy hiábavalóság azt a mérleget elkészíteni, amely igazolja, nem e mellett az ember mellett van a helyed egy életen át.
Kedves Melinda!
Azért én elküldeném azt a levelet. Más a szó és más az írás. Az írásnak nyomatéka van, a szó meg csak úgy elszáll, mint ha el se hangzott volna. Sebeket tud ejteni a szó is, de azért találták fel az írást, hogy azt is használjuk. Sokkal könnyebb nem indulatból, hanem megfontoltan megfogalmazni a gondolataink, érveink és a másik fél is másképp fogadja, mint a szavaink.
Szeretettel: Rita🌹
Szeretettel:https://www.youtube.com/watch?v=uTUHKM7SsSo
Kedves Kitti, Icu, Rita és Gyöngyi!
Ezt az el nem küldött levelet talán sohasem olvassa el a címzettje. Csupán Panninak adott erőt, hogy kiírta magából, amit sosem tudott elmondani a férjének, mert nem hallgatta meg. A belső tükör fontos, hogy meglássuk az értékeinket, de kell a megerősítés kívülről is. Dönteni a legnehezebb ilyen helyzetben, a mérleg nyelve hol ide, hol oda billen, ha az egyik felében a veszteséget nézem, a másik felében pedig a nyereséget. Örülök, hogy kifejtettétek a véleményeteket írásommal kapcsolatban.
Icunak üzenem: vegyél lottót a héten, biztos eltalálod a nyerőszámokat, mert itt ráhibáztál az igazságra.
Szeretettel: Melinda
Sokan benne maradnak egy kapcsolatban, amelyikből inkább ki kellene lépni. Anyagiak, a gyerekek, öreg kor küszöbe esetleg félelem a bosszútól stb.. Panni szépen leírta férjének, hogy mi az ami bántja, miért nem akarja az utolsó éveit is neki adni.. De az a levél nem ment el.. De ha el is ment volna, lehet, süket fülekre talál. Valóban sokszor az ember olyantól kap segítséget, akitől nem is várja.. Akitől meg várja, az inkább még kettőt belerúg.
Szeretettel Fgy🌻
Szia drága Melinda!
Nagyon sokat olvastam már tőled. Prózát, verset egyaránt. Ennek fényében merem megkockáztatni, hogy magadról írtad ezt a csodálatosan megfogalmazott, fájdalommal teli prózát. Ha tévedtem, bocsáss meg érte. Akár így van, akár nem, mindenféleképpen remek és elgondolkodtató írás.
Őszinte szívvel gratulálok!
Szeretettel: Icu🌹
Kedves Melinda!
El kellene küldeni azt a levelet. A tények makacs dolgok. Ha nem azért írunk, hogy a másikat megbántsuk, hanem azért, mert tiszta vizet szeretnénk önteni a pohárba, akkor annak helye van. Az igazság fájdalmas tud lenni, de ha valaki képes reálisan gondolkodni, akkor belátja, hogy van olyan, hogy ha össze nem illő emberek kötik össze az életük, akkor minden igyekezet ellenére se működik a társas kapcsolatuk. Attól, hogy elengedik egymás kezét, még nem kell, hogy ellenségként gondoljanak egymásra. Lehetnek érdemek pró- és kontra egyaránt. A távolságból már szebben és egységesebben látszódnak a körvonalak.
A rossz kapcsolatban mindig a negatív emlékek kerülnek felszínre, de ha sikerül egy kicsit messzebbről nézni a helyzetet, akkor előjöhetnek azok is, amelyek szépek voltak, amelyekért valamikor egymásnak igent mondtak.
Én minden szépet és jót előhalásznék a feledés homályából és azokat is beleszőnném a soraim közé. Pl., ha jóképű volt, akkor azt, ha hűséges, szorgalmas, becsületes, kitartó, gondoskodó, stb., akkor azt. Évtizedekig nem marad meg az ember egy olyan mellett, akiben semmi szeretnivaló nincs, illetve soha nem is volt. Megadni, vagy visszaadni a másik ember méltóságát és úgy elköszönni tőle, talán ez az igazi és emberséges megoldás.
A döntést mindig az egyénnek kell meghoznia, azt más nem teheti meg helyette.
Szeretettel: Rita 🌹
A külső tükör mindig kell, és fontos abban, hogy a belső tükörben is tisztán lehessen látni.