Magunk

Kesze-kusza képzavar a tömegben, egyedül vagyunk – a sokban egymagunk vagyunk.

Körbevesznek az emberek , oda-oda szólnak.
Kérdeznek valamit, s van, hogy válaszolsz. Beszélsz hozzájuk, figyelsz rájuk, csak mindig, amennyit kell, amíg válaszolnod kell.

Azt feleled amit várnak Tőled, s azt kapod amire számítanod lehet. Se többet, sem kevesebbet.

Indulsz tovább. Egyedül. Csendesen.
Vártad ezt a csendet, s most mégis fáj ez az üresség.
Fáj, minden lépés.

Jöhet valami más.

Valaki más. Akivel szintén beszélhetsz, s hiszed, hogy így a jó, igazán.

Bízol benne, s ráteszed a terheidet,a bajokat, a problémákat. Kényelmes állapot.

Ameddig bírod.

Ameddig bírja.

Van, hogy megérint.Nem kézzel, csupán tekintettel.

Belesimogat a lelkedbe.

Nem tehet róla.

Nem tehetsz érte.

Tovább kell menned. S újra egyedül vagy.

Sosem volt másképp.Mindig egyedül vagy.

A földben, mindig egyedül vagy.

Szólj hozzá!