Egy halk nyári estén gondolt vissza Josh (mert így hívták a szürke kabátos férfit) ezekre az októberi történésekre. Egyedül ült a lakásában, egy pohár borral a kezében, és a tévét nézte. Vajon mi lehet most azzal a családdal – tette fel magának a kérdést elgondolkodva. Június 18-a. Nyolc nap múlva lesz nyolc hónapja, hogy magányos lett. Hogy az élete fekete lett.
– 911?
– Tessék?
– Susan Walter vagyok. És nem tudom, mit tegyek!
Josh lassan kikapcsolta a tévét. Az utolsó kortyot is megitta a pohárból. Aztán aludni ment. Vajon a mostani élete mennyire törékeny? Mi törhet el? Vajon mindig van még rosszabb? – ezekkel a gondolatokkal feküdt le aznap.
– Hölgyem, nem értem, mi történt, mondja el!
– Nem tudom!
– Kérem, nyugodjon meg, és mondja el, mi történt!
Josh sokáig nem tudott aludni. Csak a plafont bámulta, és a gondolatai össze-vissza kavarogtak. Talán az alkohol tartotta ébren, talán az, hogy gondolkodott. Mindenesetre elhatározta, hogy felkel, és kimegy a konyhába.
– Tehát, hölgyem, azt mondja, hogy autóbalesetük volt?
– Igen.
– Van sérült?
– Igen. A férjem és a gyerekem.
– Értem. Hol vannak?
– Nem tudom. 34-es főúton, valahol, a 214-es kilométerkő környékén.
– Értettem. Nyugodjon meg, azonnal küldünk egy mentőkocsit!
Josh a konyhában járkált fel alá, mikor az óra tizenegyet ütött. Ki-kinézegetett az éjszakai nagyvárosra. Egy csésze forró teát kortyolgatott és mivel tudta, hogy ilyen lelki állapotban úgysem fog tudni aludni kiment az utcára, a lépcsőház ajtót becsukta maga mögött, majd a közeli non-stop étterem felé indult. Hamarosan felkelt a nap a keleti égbolton a város gyárainak sötét kéményei felett. Josh az utcán sétálgatva, és padokon üldögélve várta meg a reggelt.
– Szia! Anya te vagy az? Szóval éjjel történt egy balesetünk.
– Istenem! Mi történt? Ugye mindenki jól van?
– Nem, anya. Sajnos nem.
– Mi történt?
– Anya! Danielnek sajnos nagyon súlyosan megsérült.
– Mi történt? Ugye nem halt meg?
– Nem. De kómába esett, és az orvosok szerint, szóval rosszak az esélyei a felépülésre.
– És Riley?
– Őneki is súlyosak a sérülései, de valószínűleg fel fog épülni.
Josh, a szürke kabátos férfi. Lassan nyolc hónapja már, hogy ugyanezeken az utcákon sétált. És most megint itt volt. Egy újságosba tért be, ahol megvette az aznap reggeli újságot. Olvasta az éjszaka történt baleset hírét.
A tetőn erősebben fújt a szél, mint a földön. Josh kilépett az ajtón, és a peremen álló nőt szólította meg mély hangon:
– Furcsa dolog a remény, van, akinek teljesen elveszett, és van, aki nem becsüli meg eléggé, hogy legalább az megmaradt.
A nő befutott az ajtón, Josh pedig ismét egyedül maradt, ugyanott, ugyanazért, mint nyolc hónapja. Remény nélkül.
2018.01.09.
El sem tudja képzelni, hogy mennyire jól esett a véleménye. 🙂 Köszönöm!
Kedves Ádám!
Gratulálok írásaidhoz, az elsőt is elolvastam. Mindenki másként írja le gondolatait, de azt hiszem Téged felülmúlni nehéz lesz. Egyszerű történetek, nagyszerűen kidolgozva. Kívánom, hogy több ilyen írásod szülessen.
Üdv.:
Zsera
Nagyon örülök, köszönöm szépen a kedves szavakat! :)(f)
Kedves Ádám!
Első olvasatként a prózád ( mert ez nem novella) történései, számomra távolinak tűnt. Eztán olvastam el még egyszer és még egyszer, folyamatosan írásod. Rá kellett jönnöm, hogy legyen bár itthon, avagy 15000 km-re az esemény, a kilátástalanság, a reménytelenség, a valami másra vágyni érzés, mint amit az élettől megkaptunk, bárhol is vagyunk a világban, ugyan az. Amit ebben ( Hétköznapok I és II rész) megtanultam az, hogy az emberi sorsok, emberi érzések tolmácsolásában egy csak a különbség, hogy átélte-e valaki és úgy, vagy hallotta, olvasta, látta és így tolmácsolja az olvasó felé az események sorozatát. Minden esetre jó, hogy tollat ragadtál és lejegyezted ezt az esemény sorozatot, amit mint egy kívülálló elmeséled nekünk. És igaz amire magad is rájöttél. Az, hogy én mesélem el, vagy elmeséltettem valakivel azt amiben én vagy mint szereplő, vagy mint mesélő veszek részt meghatározó lehet egy prózánál. A lényeg, ebben az írásodban, hogy élvezhető, és elgondolkodtató volt ez az események sorozat, még ha érezhető is az összeszedetlenség.
Kedves Ádám! Örömmel olvastam első próbálkozásod, ami alapján, én a olvas, úgy érzem, hogy egy újabb tehetséges íróval találkoztam. (f)
Sok szeretettel: Jártó Róza /mami/