Emléktábla helyett

2021. március 26-án, a covid oltás második injekciójára mentünk anyuval. A kanyargos erdei úton Kövestetőnél, amikor szemem betévedt Csomor János erdész egykori kunyhója felé, melyet mára már csak egy földkupac jelez, hogy valami lehetet ott, elérzékenyültem, mint mindig, ha a nagyapám szóba kerül. Id. Csomor János erdész volt az én nagyapám, akinek keze munkája sok-sok évig dicsérte a kis fakunyhóját. Ő itt élte dolgos munkanapjait, ebben az egyszerű kunyhóban, amelyben egy ágy, s egy asztal is volt. Itt ebédelt, s ebéd után öt percre álomra csukta szemét. A papírmunkáit is itt csinálta meg.
Hirtelen fájdalom járja át szívemet, s el is mondtam anyunak. “Tudod anya, olyan kár hogy a papa kunyhója nincsen feltűntetve sehol se. Vagy nincs egy emléktábla kunyhója helyén, hogy: Egykor itt állt id. Csomor János erdész kunyhója. Megnyugvás lenne a jelzése, és ha tehetném meg is csinálnám.”
“Tudom” – válaszolta anya. “Az újabb térképeken fel van tüntetve.” – mondta anya. “Csak eltűntek a térképeink, s nem tudom megmutatni.” – jegyezte meg anya. A régi időkben a kövestetöi buszmegállót mindig Csomor kunyhónak jelezték ki. Ezt is anya mesélte érdekeségképpen. Mindig is szerettem, ha apai nagyapám történeteiről beszélgettünk.
Drága nagyapámat gyermekkorom első négy évében ismerhettem csak. De tudom, és érzem, hogy nagyon szerettük egymást. Erről mesélnek a sárguló fényképek, örökké velem maradt szívem rejtekén.
“Na nem baj, majd este megnézem a neten.” – válaszoltam.
Hajtott a kíváncsiságom, beírtam a googléba: Csomor János erdész. Csodák csodájára kidobta, engedtessék meg, hogy szó szerint idézzem. Számomra nagy öröm volt, a magyar digitális helynévtárban ennyit találtam róla: “Csomor-kunyhó. Magyar nyelvű helynév, Magyarországon Baranya megye, Hosszúhetény településén.
Információk a helyről és a névről:
Őrkunyhó, mely a nevét készítőjéről, Csomor János erdészről kapta. Adatai 1974: Csomor-gunyhó É.” Gondolom ez a nagy É, biztos az évet jelenti. Nagyon meghatódtam, hogy pont születésem évében jegyezték be a kis kunyhóját. Nekem mindig kis kunyhó marad, amióta az eszemet tudom, azóta így hívom. Azon a helyen érzem igazán erősen a jelenlétét. Hiszem, hogy ez azért van, mert ő szerette volna megmutatni nekem az erdő szépségeit. Bizonyára nem tudhatta, hogy bejegyezték gúnyhóját, amit nagyon sajnálok, mert úgy gondolom, beteg napjait bearanyozta volna a tudata, keze munkáját megörökitették az utókornak. Még ha a kis kunyhód egy idő után elkorhadt, a neved örökre fennmarad drága nagyapám, amíg világ a világ.
2021. március 27.

“Emléktábla helyett” bejegyzéshez 2 hozzászólás

  1. Nagyon megható emlékezés a szeretett nagyapára és élete munkájára.

    Szeretettel:
    Zsuzsa

Szólj hozzá!