Áramszünet (B-re emlékezve)

Összes megtekintés: 200 

A frissen vásárolt koncert jegyekkel a táskámban érkeztem haza. Először a szüleimhez mentem, így alakult ki az elmúlt hónapok során, amióta az új otthonunkban lakunk. A családi ház alsó két szintjén laknak ők, én pedig felül, saját külön-bejáratú kis lakásomban, amelyet nagyon szeretek. De esténként, a munka után először Blackynek adunk Anycimmal közösen vacsorát (igen, első a Kutyus), majd szüleimmel együtt vacsorázom, és közben beszélgetünk. Csak azután szoktam hazamenni.
Aznap este örömmel újságoltam, hogy megvannak a jegyek. Gyerekkorom óta Anycival járok Demjén koncertekre, úgy is mondhatjuk, hogy az anyatejjel szívtam magamba Rózsi dalainak szeretetét. A koncert kapcsán, mindig eszembe jut az a kedves emlék, amelynek felidézése néhány éve már, amióta Keresztapám már csak a szívünkben van velünk, még értékesebb. Akkor is mosolyogva beszéltünk róla. Nagyon kicsi voltam, amikor Demjén Ferencet először láttam énekelni a tévében, és megmaradt bennem göndör, nagy frizurája. Akkoriban Keresztapámnak is ugyanolyan volt a haja, és amikor meglátogatott minket, én kacagva kértem, hogy énekeljen nekem, ahogy a nyakába ültetett. Kis fejemben úgy tettem össze a képet, hogy Ő énekel mindenkinek a tévében, és én olyan szerencsés kislány lehetek, hogy csak nekem külön is énekel, ha megkérem. Hozzá tartozik a történethez, hogy szemben Demjénnel, Keresztapám hangját csak az én füleim hallották nagyon szépnek, a család többi tagja nagy sóhajjal kísérte kérésemet. Keresztapám az ő bosszantásukra, és az én felvidításomra örömmel ;fújta a dalt;. Amint nagyobb lettem, és különbséget tudtam tenni, már nem kértem, hogy énekeljen nekem, de mosolyogva hallgattam, amikor a vidéki nyaralásainkon náluk voltunk, és Ő jártában-keltében Bergendy slágereket dudorászott. Szívesen hallgatnám ma is azokat a hamis dalokat. A hiány fájdalma mellett, mindig örömteli felidézni ezeket az emlék-képeket.
Így azon a hétfőn, szomorkás-vidáman ültünk szüleimmel a vacsora asztalhoz, én éppen a munkanapomat meséltem, már az evéssel majdnem végeztünk, amikor hirtelen elment az áram. Hoppá! Egy darabig üldögéltünk a sötétben, hátha csak néhány percig áll fenn a probléma. De nem volt szerencsénk. Papci elbotorkált az elemlámpáért, majd a pislákoló fényben gyertyákat gyújtott. Hangulatos, gyertyafényes vacsora lett végül a hétköznapi estén. Érdekes, hogy az ember annyira természetesen vesz bizonyos dolgokat, hogy összezavarodik, amikor kizökkentik a kényelmi helyzetéből. Elkezdtem ötletelni, hogy ha már tévézni nem lehet, akkor a számítógépről kiválaszthatjuk azokat a képeket, amelyeket kinyomtattatunk a Zafír lakodalomról. Szüleim nem régen ünnepelték a 45. házassági évfordulójukat, ahol a templomi fogadalomtételnél az Öcsémmel mi voltunk a tanúk. A szép eseményről hagyományos papírképeket is szerettünk volna megőrizni. De még végig sem mondtam a mondatot, már tudtam, hogy butaság, hiszen a számítógépet sem tudjuk bekapcsolni. Jött a következő nagy gondolat, vetítsünk diafilmeket, mint annak idején gyerekkoromban, amikor hétfőnként nem volt adás a tévében. Most végig mondtam a mondatot, és Papcim nevetésétől kapcsoltam csak, hogy az sem megy majd áram nélkül. De ezen elkezdtünk nosztalgiázni, hogy milyen jó hangulatú családi esték voltak azok. Egyet választottam én, egyet Öcsém, és végül egy közös kedvencet vetítettünk. Papcim volt a gépész, és Anycim olvasta fel a szöveget. El is határoztuk, hogy legközelebb, amikor jönnek a kicsi unokahúgaim, majd vetítünk nekik. Igaz, már őket is a modern technika veszi körül, de talán örülnek majd egy ilyen retró mese- délutánnak. Nem volt kedvem hazamenni az üres, sötét lakásba. Ráadásul áram nélkül nálam nem működött a fűtés sem. A nosztalgiázástól megszállt az ihlet, így alig vártam, hogy papírra vethessek néhány gondolatot. Mindig a számítógépen írom a meséimet és novelláimat, de most nem akartam várni, ezért papírt és tollat kerítettem, majd az egyik gyertya fényéhez húzódtam.
Előző este későn érkeztünk haza vidékről, ahol a Nagyszüleimet látogattuk meg. Szerencsésnek érzem magam, hogy még ilyen jól tartják magukat a kilencvenhez közeledve is. Kaptam tőlük egy immunerősítő gyógy-takarót, amelyet még nem vittem fel magamhoz, így azt is a térdemre terítettem. Nem régen váratlanul, súlyosan megbetegedtem, mindenkit sokkolva ezzel. Már csak a gyógyszeres utókezelés tartott akkor, de még mindig fokozottan figyeltek rám. Azt mondták, mikor átadták, hogy erről majd megemlegetem őket sokáig. Az a paplan nekem nem egy későbbi emléket jelentett, hanem a törődést, aggódást, szeretetet és óvást. A gyógy-hatásánál és a valódi értékénél is sokkal szebb volt az ajándék attól, ami mögötte állt. Érdekes párhuzam jutott eszembe az új takaróval a térdemen. Az egyik korábbi mesémben egy beteg kisfiú gyógyítására egy különleges takaró készült, amelybe belevarrták a szeretetüket, és így használt is a gyógyító erő. Én az új takarómban a Nagyszüleim szeretetét éreztem. Ebben a szép nyugalomban kezdtem leírni az új történetet. A másik gyertyánál Anyci és Papci keresztrejtvényt fejtettek. Így vártuk, hogy helyre álljon az áram szolgáltatás. De igazából olyan jó hangulata volt annak az estének, hogy egy idő után már nem is hiányzott az a kényelem, amit a normális állapot nyújt. Csak úgy suhant a toll a papíron, nem gondoltam rá, hogy azt majd még le kell gépelnem, így dupla munka lesz. Élveztem, hogy semmi sem vonja el a figyelmemet.
Szépen haladtam, amikor újra világos lett. De akkor már úgy döntöttem, hogy abban a formában fejezem be az írást. Megszületett az első szó szerinti kéziratom. Bár nem tintával, hanem golyóstollal írtam, mégis közelebb éreztem így magamat az igazi nagy írókhoz, és ez nagy büszkeséggel töltött el. Az ismert dal járt a fejemben, hangosan dúdoltam, és úgy is gondoltam: ;Kell egy kis áramszünet, időnként mindenkinek.;

“Áramszünet (B-re emlékezve)” bejegyzéshez 2 hozzászólás

  1. Kedves Hajnalka!

    Mosolyogva olvastam aranyos történeted, és igazat adok abban, hogy "Kell egy kis áramszünet, időnként mindenkinek." Családunkban is előfordult áramszünet, és milyen jó volt egy kicsit visszalépni a régmúltba, felfedezni, mit lehet csinálni áramszünet nélkül, gyertyafénynél.

    Sok szeretettel olvastalak! Magdi (f)

Szólj hozzá!