Manapság az emberek céltalanul élik mindennapjaikat, nos, ez alatt Hanna sem volt kivétel. Hasonlóan a társaihoz minden reggel elment iskolába, délután zenét hallgatott és Facebook-on lógott a barátaival. Az anyukájának azonban ez nem nagyon tetszett, hiszen a lánya már 16 éves volt, de célja még nem volt az életben. Édesanyja elhatározta, hogy felnyitja Hanna szemét és megkérdezte tőle:
– Kicsim, ha kikerülsz az iskolából, akkor is egész nap ezt fogod csinálni? Manapság már az okos telefonnyomkodásból nem lehet megélni! – mondta ideges hangnemben az édesanyja.
– Anya, én a mának élek, és megteszem azt, amit minden nap – felelte önbizalmas mosollyal Hanna, mintha mi sem történt volna.
Anyukája elgondolkozott, de bátran megszólalt.
– Hannácska, talán ha lenne valami hobbid, vagy célod, amiért meg kellene küzdened akkor minden nap örömmel kelnél fel és nemcsak a kis napi rutinokból áll az élet. Nem minden nap egyforma, hiszen a Nap sem minden nap ugyanabban a másodpercben kel fel. Lehet te így gondolod, de néhány pillanat is sokat jelent. Minden nap egy lehetőség arra, hogy felderítsd az életed és lehetőséged van arra, hogy tovább élhess. Kislányom, arra gondoltál már, hogy hány ember élvezné az élet apró örömeit? De nem lehet, mert ágyhoz vannak kötve, vagy halálos betegek? Te pedig csak vagy az életben. Egyetlen egy dolgot kell tenned. Bíznod kell magadban és akkor bármire képes lehetsz.
Ezeknek a szavaknak a hatására a tini lány elgondolkozott azon, hogy az anyukájának igaza lehet. Talán akkor úgy érezné, hogy van értelme az életnek és minden nap egy új lehetőség adódik számunkra, hogy valami jót tehessünk. Aznap este furcsa álma volt, hiszen híres írónő volt, akit nagyon szerettek a rajongói és elismerték a munkáját.
Amikor felkelt csak egy dolog lebegett a szeme előtt. Meg kell valósítania az álmát, hiszen egyszer él az ember. Azonnal papírt és tollat ragadt és elkezdett írni.
Reggel a család várta a reggelinél. Széles vigyorral jött le az emeletről. A szülei és a kisöccse nem tudták mire vélni, hogy ilyen boldog Nóri. Nagyon meglepődtek, amikor egy fehér papírt rakott le eléjük az asztalra.
– Mi ez? – kérdezte kíváncsian az apja.
– Olvassátok el, és meglátjátok.
Izgatottan figyelte szülei és testvére reakcióját, miközben olvasták azt a verset, amit írt.
„Reménykedj!
Az életben mindenkinek bíznia kell a reményben,
Hiszen csak akkor lehetünk biztos a nyerésben.
Sajnos az akadályok sokszor elénk fognak állni,
Bízzunk magunkban s céljaink valóra fognak válni!”
A család tátott szájjal olvasta a verset, amit Hanna írt. Egyszerre voltak meglepődve és büszkék rá. A lány attól a naptól fogva minden nap ír verseket. Minden napját úgy éli, hogy érdemes felkelni és cselekedni. A versírás óta teljesen más lányt lehet benne felfedezni. Mára már ő a legbiztosabb abban, hogy célokkal értékes az élet!
– Kicsim, ha kikerülsz az iskolából, akkor is egész nap ezt fogod csinálni? Manapság már az okos telefonnyomkodásból nem lehet megélni! – mondta ideges hangnemben az édesanyja.
– Anya, én a mának élek, és megteszem azt, amit minden nap – felelte önbizalmas mosollyal Hanna, mintha mi sem történt volna.
Anyukája elgondolkozott, de bátran megszólalt.
– Hannácska, talán ha lenne valami hobbid, vagy célod, amiért meg kellene küzdened akkor minden nap örömmel kelnél fel és nemcsak a kis napi rutinokból áll az élet. Nem minden nap egyforma, hiszen a Nap sem minden nap ugyanabban a másodpercben kel fel. Lehet te így gondolod, de néhány pillanat is sokat jelent. Minden nap egy lehetőség arra, hogy felderítsd az életed és lehetőséged van arra, hogy tovább élhess. Kislányom, arra gondoltál már, hogy hány ember élvezné az élet apró örömeit? De nem lehet, mert ágyhoz vannak kötve, vagy halálos betegek? Te pedig csak vagy az életben. Egyetlen egy dolgot kell tenned. Bíznod kell magadban és akkor bármire képes lehetsz.
Ezeknek a szavaknak a hatására a tini lány elgondolkozott azon, hogy az anyukájának igaza lehet. Talán akkor úgy érezné, hogy van értelme az életnek és minden nap egy új lehetőség adódik számunkra, hogy valami jót tehessünk. Aznap este furcsa álma volt, hiszen híres írónő volt, akit nagyon szerettek a rajongói és elismerték a munkáját.
Amikor felkelt csak egy dolog lebegett a szeme előtt. Meg kell valósítania az álmát, hiszen egyszer él az ember. Azonnal papírt és tollat ragadt és elkezdett írni.
Reggel a család várta a reggelinél. Széles vigyorral jött le az emeletről. A szülei és a kisöccse nem tudták mire vélni, hogy ilyen boldog Nóri. Nagyon meglepődtek, amikor egy fehér papírt rakott le eléjük az asztalra.
– Mi ez? – kérdezte kíváncsian az apja.
– Olvassátok el, és meglátjátok.
Izgatottan figyelte szülei és testvére reakcióját, miközben olvasták azt a verset, amit írt.
„Reménykedj!
Az életben mindenkinek bíznia kell a reményben,
Hiszen csak akkor lehetünk biztos a nyerésben.
Sajnos az akadályok sokszor elénk fognak állni,
Bízzunk magunkban s céljaink valóra fognak válni!”
A család tátott szájjal olvasta a verset, amit Hanna írt. Egyszerre voltak meglepődve és büszkék rá. A lány attól a naptól fogva minden nap ír verseket. Minden napját úgy éli, hogy érdemes felkelni és cselekedni. A versírás óta teljesen más lányt lehet benne felfedezni. Mára már ő a legbiztosabb abban, hogy célokkal értékes az élet!
Örömmel olvastam pozitív tartalmú gondolataidat az életről.
Köszönöm szépen.
Nagyon szeretek a mai fiatalok életéről írni, hiszen én is közéjük tartozom. 🙂
Kedves Zsanett!
Nagyon fontos mondanivalója van történetednek. Tetszett a poénod is az okos telefonról. 🙂
Szeretettel olvastalak:
Kata