IKerlelkek

Ikerlelkek

Évek óta gyógykezeléseken veszek részt egy számomra nagyon kedvelt fürdőhelyen. A három hét eléggé hosszú idő arra, hogy a gyógykezelések mellett a kikapcsolódási lehetőségek tárháza is megnyíljon előttünk. Délutánonként és a hétvégeken mindenki igyekszik programokon részt venni. Szerencsére mindig akadnak olyanok, akik szívesen beszélgetnek, ismerkednek másokkal. Néha még tartós barátságok is születnek a részt vevők körében. Legutóbb megismertem egy olyan életszemléletet, amit ritkán vállal fel az ember.

Életünk során néha előfordul, hogy rácsodálkozunk olyan apró jelekre, jelenségekre, amelyek elvétve mutatják meg magukat. Ezeket csak nagyon érzékeny lelkű és erre fogékony ember veszi észre. Egy ilyen lelkületű asszony mesélte el nekem, hogy milyen úton, módon jutott el ahhoz az emberhez, aki nemcsak az élettársa, hanem a lelki ikertársa is volt a földi életükben. Hite szerint az marad az öröklétben is. Vele együtt élte meg lelkének és sorsának kiteljesedését.

Az asszony első házassága két év után válással végződött. Mindenkire hallgatott, egyedül csak önmagára nem. Megtudta, hogy férjének szeretője van mégis reménykedett, hogy együtt maradnak. Végül győzött az önbecsülése és beadta a válókeresetet. A válás után a szüleit is eltemette, teljesen magára maradt. Az egyedülléte során egyre magányosabbá vált. Óvakodott a vágyakozástól, mert félt az újabb csalódástól. Ugyanakkor félt a reményvesztéstől is. Végül talpra állt. Kevés embert engedett be az életébe, a barátait is nagyon megválogatta. Az idő múlásával a magányt egyre nehezebben viselte és titokban egy társat remélt, aki megfogja a kezét, akit hazavárhat nap, mint nap, és aki átöleli, védelmezi őt. Eljárt színházba, kiállításokra, nyitott lélekkel közeledett az emberekhez.

Pár év elteltével másodszor is férjhez ment. Olyan emberre talált, aki kezdetben jó volt hozzá és úgy érezte, hogy szeretik egymást. A férje eleinte kedveskedett neki, meglepte virágcsokrokkal és édességgel, de később egyre gyakrabban kimaradt otthonról. Nem kérte számon tőle, hogy merre járt, mert a legelső alkalommal olyan vad dühkitöréssel válaszolt neki, hogy utána kerülte inkább a szóváltást. A férje külön utakat járt be. Fontosabbak voltak számára a léhűtő haverjai, akikkel együtt italozott, kártyázott. Nem ilyen társra vágyott. Az életük kátyúba jutott. Döntés elé került ismét. Vagy vállalja a kimaradozásokat, a nőügyeket és az italozást, vagy kilép ebből a házasságból is. Sokáig tűrt, de végül feladta. Elköltözött otthonról. Keményen dolgozott, továbbtanult és a szakmájában mesteri címet szerzett. Újra helyreállt az önbizalma. Megértette, hogy az élete olyan lesz, amilyenné önmaga szervezi és alakítja.

Egy ünnepségen találkozott régi iskolatársával. Amikor megpillantotta őt, még a lélegzete is elállt. Az iskolaévek után mindegyikük élte a maga életét. Több év elteltével, amikor nagy ritkán összefutottak valahol, akkor az asszony lelkén érthetetlen izgatottság és a féktelenség érzése vett erőt, amire egyszer sem talált magyarázatot.

A születésnapján, egy orgonahangversenyen vett részt. Jó ideje már, hogy imáival az égiek felé fordult. A katedrális hangulata, a zenei élmény elbűvölte és megérezte, hogy olyan erőnek a birtokába került, ami sok mindenre képessé teszi. A kijáratnál újra összetalálkoztak és ez a találkozásuk csak a kezdetet jelentette. Ott és akkor már tudta, hogy csak vele együtt fedezheti fel majd azt a nagyságot és titokzatosságot, amit mindig mindenkiben folyton folyvást keresett. Összeköltöztek egy időre. Nem vállalkozott újabb házasságra. A férfi elfogadta ezt is, mint később sok minden mást. A kedvében járt, óvta és szerette asszonyát. Később összeházasodtak. Munkájukból jól megéltek. Gyermekük ugyan nem született, de szép és tartalmas életük volt. A két lélek egymásra talált, békességben és szeretetben éltek.

Karácsonyt ünnepelték és megemlékeztek a már eltávozott hozzátartozóikról is. Tudták, hogy a földi élet megmásíthatatlanul véges mindenki számára. A férje szerint, ha menni kell, akkor, az gyors legyen. Az újév után pár héttel a hű társa egy nap leforgása alatt az öröklétbe távozott. Meghallgatást nyert a kívánsága. Előző napon még együtt sütötték a férje kedvenc hájas süteményét. Olyan finom lett, hogy elhalmozta őt a dicséreteivel. Örömteli és boldog nap volt mindkettőjük számára. Együttlétüket beragyogta a szeretet fénye.

A fájdalmas búcsúzást követően az asszony magába fordult és nem vette észre a felé nyúló segítő kezeket. A sokkos állapotának megszüntetéséhez orvosi segítségre volt szüksége. A legnagyobb segítséget mégis azok az égi jelek adták meg számára, amiket én hihetetlenek tartottam és ámulva hallgattam.

Elmesélte, hogy az első tavaszon sírva söprögetett az udvarában, amikor egy gerle odaszállt a szomszéd akácfájára és turbékolással fordult felé. Ő letörölte a könnyeit, és megköszönte, hogy elhozta neki a vigasztaló, égi üzenetet. Megígérte, hogy nem siratja a kedvesét, mire a magányos gerle tovaszállt. Nagyanyjától hallotta gyerekkorában, hogy a vadgalamb az égiek postása. Megértette, hogy ezúttal is el kell fogadnia a vele történteket és tovább kell haladnia a számára kijelölt úton. Célokat tűzött ki és hozzákezdett megváltozott élete átszervezéséhez. Újra vezette a megörökölt autót, azzal vitte ki a virágot szerettei sírjához. Kirándult a vidéken élő barátnőihez. Kerti munkát végzett, aminek élvezte a gyümölcsét.

Azt tartják, hogy az első év a legnehezebb, legfőképpen egyedül megélni az ünnepeket. A nyár első hónapjában az özvegy szomorúan várta a névnapját. Fájdalommal gondolt arra, hogy immáron elmarad a szeretett férfi köszöntése a csodás flamingócsokorral. Szebb ajándék érkezett. A névnapjának reggelén a gerle odaszállt a terasztető sarkára és beturbékolt a nyitott ajtón. Előtte nem látta és nem hallotta a közelben sem. Tíz nappal később a házassági évfordulójuk napján a hírhozója a szomszéd ház tetejéről köszöntötte őt. Kiment és hívta, hogy ad neki vizet, mert nagyon meleg volt, de ekkor elszállt. Jóval később a történtek után elmesélte mindezt a barátnőjének, aki óvatosan kérdezte meg tőle. Nem képzelődés mindez? Hihetetlen volt a számára is, hogy utána többé nem jelentkezett az üzenetet hozó, magányos gerle.

A következő hónapokban az asszony újabb lépést tett a boldogulását segítő úton. A korábbi, közösen ápolt kapcsolataikat gondolta át. Szembesült olyan régi barátok elmaradásával, ami szíven ütötte először, majd túllépett az egészen. Nem haragudott meg és nem firtatta az okát sem, csak egyszerűen elfogadta. Lettek új élethelyzetek és kötött új barátságokat.

A legjobb tanács volt a számára, amikor azt a biztatást kapta, hogy foglalja el magát, mozduljon ki otthonról. Ez a legjobb terápia a veszteség elfogadására és a bánat oldására. Lassan, de megnyugodott és béke költözött a lelkébe. Megértette, hogy a változások a létidő minden pillanatát jellemzik. A vallásos neveltetése, a szülői szeretet, és az eddigi életének tapasztalatai sokat segítettek ebben.

A születésnapjára már felkészült és a maga vásárolta ajándékkal ünnepelte azt. Tudatosult benne, hogy az anyagi valóságot már csak ő élheti meg, de a lelki vigaszt ismét fentről várta. A gerle nem jelentkezett, nem hozott üzenetet. Imádságba merülve kérte, hogy az oly annyira vágyott üzenetet, jelet küldjék meg neki az égiek. Tudni szerette volna, hogy az ő lelki társa részesült-e az Úr kegyelemében és elnyerte-e az örök üdvösséget. Nem vágyott semmi másra, csak valamiféle bizonyosságot szeretett volna kapni újra, hogy vele érez, és legalább lélekben találkozhatnak. Egyedül ünnepelt, magára hagyatott volt egész nap. Most érezte először, hogy a maga számára kialakított ünnepeknek semmi jelentősége, ha nincs kivel megosztani a gondolatait, az érzéseit és nincs, akihez szólhat, akit megérinthet, és aki átölelve köszönti őt. Álomba sírta magát.

Másnap autóbuszra várt. Egyedül álldogált és a karórájára nézett. Az óra mutatója pontosan hat órát mutatott, pedig már tíz óra is elmúlt. Megdöbbent, mert előző nap még jól működött. A buszra felszállva világosodott meg előtte, hogy a férje pontosan este hat órakor egy szempillantásra felébredt a kómából, majd örökre eltávozott. Megérkezett a válasz, amiért imádkozott. A lelkük találkozott. Lélekben vele volt a férje, vele ünnepelt az este.

Az őszi hónapokban a természettel együtt rákészülünk a téli évszakváltásra. Az örök körforgás, a teremtés rendjében elfoglalt helyünk, a létidőnk szabályozott. A novemberi sírkerti látogatások, az adventi előkészületek és a karácsonyi ünnepek egy új, talán békésebb évet ígérnek. A megnyugvást követő hónapokat megint az emlékezés hullámai lepik majd el. Tudta, hogy ettől ismételten nagyon nehéz hetek, napok következnek a számára.

Az asszony Karácsony Szentestéjére készült. Mindent körültekintően elintézett, már csak a pincét kellet ellenőriznie. Bezárta, de nem emlékezett rá. Mikor oldalra nézett a rózsabokron egy szál vörös rózsabimbó köszöntötte őt. Elállt a lélegzete és öröm költözött a lelkébe. Bevitte a lakásba, ahol ahányszor csak ránézett a férje jutott az eszébe. A rózsa kinyílt és neki tündökölt hetekig. Nem volt egyedül a szeretet ünnepén sem.

Ez a szomorúan szép történet segített megérteni, hogy amikor az ember lelke tele van fájdalommal óhatatlanul is kapaszkodókat keres, legyen az bármennyire hihető, vagy hihetetlen. Sokféle módon ugyan próbálunk magunkon segíteni, de naiv lélekkel mégis jeleket, üzeneteket várunk. Néha egy-egy érkezik is. A jelentése azonban nem lépheti túl a mindenség határait, nem adhat konkrét választ a számunkra. Azt magunknak kell megfogalmazni bátorító üzenetként, ami segítheti lelkünk megnyugvását és annak későbbi békéjét.