Aki a tűzzel játszik

Héfay Oszkár befejezte az utolsó munkát. Az utolsó munkába pedig beletette minden szakmai tudását.
Lassú alapossággal törölgeti arcát, nyakát. A kovácstűz mellett folyton izzadságban úszik a teste.
Biztosan elégedett lenne a mester, mert remekül sikerült a pajzs, amit készített. Megrendelője, a jogásznő ezt talán értékelni fogja.Ha a személyét, az érzéseit nem is tudta értékelni.
Pedig mindent megadott volna neki. Mostanában busásan fizető üzletfelei akadtak. De ha nem, hát nem. Az egyik fele elégedett a jól elvégzett munka érzete miatt, a másik a kandalló tüzét a városra köpködné, és legszívesebben porig égetné ezt az egész kócerájt.
Most kell elmennie innen.Tudja, hogy itt az idő. Egész életében tudta, mikor jött el az idő. Csak az utolsó munka miatt maradt. Meg a nő miatt, aki megrendelte.
A jogásznő rendkívül okos, és nem mindennapi szépség. Oszkár a szépségnek sosem tudott ellenállni. De a szépségek sem egyformák. A jogásznő nem az a szende-butuska és nem egy vamp.Ő egészen különleges.Az egyetemen is tanít. Elérhetetlen, öntudatos.Nemének dísze, de ezt sose mondaná a szemébe, mert még diszkriminációt hallana ki belőle, és ez csak növelné a köztük lévő távolságot. Enélkül is, ha meglátja a parkban futni, itt a műhely közelében, egészen addig gyönyörködik nőiesen izmos testében, míg az el nem tűnik a bokrok takarásában. Ekkor olyan, mintha hidegzuhanyt vett volna. Utána egy ideig kevesebbnek érzi magát, egy kis görcsnek, vagy legjobb esetben egy tűzben edzett törpének.Mégis sóvárog utána, mert ő az a roppant erős nő, akinek a páncélja mögött belső tüzet sejt. Az kell neki nagyon, mert az olyan elem, ami neki létszükséglet.
A nőnek viszont csak egy égisz kellett tőle, semmi egyéb. –Tudja mire gondolok? Olyan görögös stílusú, de mégis modern darabra – szólt a megrendelés. Egy erős férfi mellkasa, ami legalább olyan biztos védelmet nyújthatna, az nem kellett neki.
Tudja a nőről, hogy íjászkodik. Vonzódik az ilyen mesterien kidolgozott fémtárgyakhoz és a férfias sportokhoz is.De úgy tűnik csak egy dolgot tart valamire egy férfiben, csak a tudást, csak a szellemi potenciált. A teste a nő szemében szót sem érdemel, a lelke meg egyenesen megvetendő.
Megcsinálta neki a pajzsot, hát most legyen vele boldog. Pénzt sem fogad el érte. Először azt tervezte, hogy belemunkálja a fémbe a feliratot: P.A.-nak, nem túl feltűnő helyre. Később rájött, hogy ez ízléstelenség. P.A. azt szintén nem állhatja. Inkább csak elküldeti a címére.
Nem kívánja többet látni.Túlságosan felkavaró lenne.
Hétfőn utazik, már becsomagolt. Most megint lezárult egy epizód az életében, és a továbbiak talán jobban alakulnak. Főleg ami a másik nemmel való kapcsolatát illeti. Már el tudja engedni a nőt, akit megszeretett. Első alkalommal nem volt ilyen könnyű.
Héfay Oszkár sosem volt szerencsés a nőkkel. Ez már születésekor így volt, az anyja miatt. Nem mintha az apjával nagy szerencséje lett volna. Az apa épp csak beletette a magáét Oszkár genetikai állományába, majd lelépett 56-ban, és azóta sem hallottak róla. A Héfay név azzal a ferde labortölcsér alakú betűvel a végén különben sem hangzott jól a háború után. Egyedül a Héfay család háztartási alkalmazottja értékelte, és át is lépte a melegen ajánlott három lépés távolságot.Azután, mikor a terhessége kiderült elvesztette állását. Héfay úr nagylelkűen nevére vette a fiát, sőt az Oszkár nevet is ő javasolta, majd elhagyta az országot.Az anya nem állhatta a gyermeket, a rossznyelvek szerint egyszer még le is ejtette, nem véletlenül. Ekkor Héfay Oszkár nevelőotthonba került, és ott is maradt, mert anyja nem vállalta többé a nevelését. Ennyit a családi életről.
Nem emlékszik a szüleire.Nem tudja felidézni, milyen volt a hangjuk, a szaguk. Nem bírja elképzelni sem, milyen lett volna az ölelésük.
Az otthonban sem lehetett felhőtlen az élete.Tíz éves korában, a konyhán keletkezett tűz miatt megsérült a lába. Jól emlékszik még a menzaszagra, a fáradt étolaj, és a hipós felmosóvíz szaga is az orrában van. De a tűzre alig emlékszik.
Tizenkét éves korában már eldöntötte, hogy kovács lesz, sőt díszműkovács, mert elbúvölték a tűzben született dísztárgyak. Egy kiállításon találkozott velük először. A nevelőotthon markáns férfivezetője, jó szemmel vette nézte a fiúgyermekek külőnleges, férfias szakmákhoz való vonzódását, és támogatta őket a továbbtanulásban.
Oszkár úgy tekintett rá, mint az apjára, akit sosem látott. Megszerette, és egészen megrémült ettől az érzéstől. Aztán az igazgatónak hirtelen kigyulladt az irodája. Meg is égett a tűzben, mikor menteni próbálta az iratait. Annyira megsérült, hogy leszázalékolták. A kisfiú egyedül maradt, támogató nélkül.
Ennek ellenére elvégezte az iskolát és nagyon jól megtanulta a szakmát. Ebben semmi szerepe nem volt szülőnek, anyának.
Elmondhatatlan ürességet érez, ha valamilyen okból eszébe jut az anyja. Emiatt jár a pszichiátriára kamaszkora óta. A nők miatt.Tudja ő, biztosan tudja, pedig az orvosa sose mondja neki nyíltan. A kezelőorvosa elég szűkszavű. Persze ő sem mesélt el neki mindent. Hadd dolgozzon meg a pénzéért.
Igen, a nők főszerepet játszanak problémái kialakulásában. A nők, akik gyengének és teljességgel befolyás nélkülinek látszódnak ebben a férfias világban, sokszor tudtukon kívül a legnagyobb szenvedéseket és károkat okozzák gyermekeik, vagy társuk lelkében.Világok égnek és milliók halnak közvetve a nők, az anyák kicsiny vagy nagy hibái, grandiózussá gyűrűző bosszúi miatt.
Anya és feleség. Két fontos személy a férfi életében, és neki éppen csak voltak egy röpke ideig. A exneje kicsit tovább. Már olyan rég nem gondolt rá, hogy azt hitte kigyógyult belőle.
Az első és utolsó szépséges felesége, aki nem belé, hanem a szerelembe volt szerelmes. Olyan volt, mint egy istennő és minden héten mást szeretett.
Jött az a szellemes bútorszállító, de nem ő volt az első. Azután, mikor kórusba járt a karmesterrel, ha fogorvoshoz a fogorvossal… Mikor lakásfelújítottak, éppen izmos kőműves korszaka volt. Oszkár talán nem ok nélkül feltételezte, hogy ezután jöhettek sorban mindazok, akik csak jártak az utcán. Végül elszökött egy amerikai dandártábornokkal.
De ez volt a múltja, amit most le kell zárni. Mindenkinek tovább kell lépnie egyszer. A leltár szerint nincs egyebe, mint a szakmai sikere a díszműkovácsolásban. Ezért is imádja a forrőságot. A tűz juttatja el a sikerhez..A forróságtól végül, mindig valamilyen szinten kielégül.
Van egy gyerekkori álma, és az álmokat nem árt megvalósítani. Athénban szeretne egy nagy kovácstüzet csinálni, egy akkorát, amelyik szabadon növekszik óriássá, de nem szükséges féken tartani. Ő nem tenne mást, csak nézné ezt a tüzet az Akropoliszról. Nem tévedés, nem Rómába akar menni. Rómát már felégette Néró, az az őrült pancser, aki szolgákkal végeztette a piszkos munkát. Szinte megszentségtelenítette ezzel a várost. Ő tiszta, isteni tüzet akar látni az Akropoliszról. Ez is alkotás egy művésznek, ez nem vitás.
Akkor majd valami melegíti belülről. Nem lehet haladás, míg nincs legalább egy halovány pilács, ami megvilágítaná az irányt. Muszáj neki egy kis lángot gyújtani kívül.Aztán utólag mindig ráeszmél, hogy milyen jó ez a fényesség. Amikor egyre nagyobb lesz, ő a rabjává válik, de még nagyobbat akar, és még többször, mert akkor végre nem fél semmitől. Az a jó nagy fényesség legyőzi a véget nem ér éjszakát, ami a bensőjében van.
Fémművesség. Mesterségbeli tudás, de semmi köze a lelki finomsághoz.Csupán durva erő és energia amely művészi magasságokba vágyakozik.Övé a szakmai siker, de nem lehet övé a családi boldogság és a szerelem. Van akinek nem terem babér élete minden területén.
Héfay Oszkár még utoljára körülnézett a régi műhelyében. Az utódja már beköltözött. A tűzhely fékentartott lángjait ő a falakon szeretné látni inkább, vad, szabad lángolásban.
De most nem lehet.
Görögország. Odaviszi majd a lángot. Ég veletek jéghideg telek! Holnap utazik, és fejest ugrik a forróságba, a fénybe.
Pireus, Athén és az Akropolisz már várja. A nagy álom. Onnan a magasból akarja látni azt az egyre növekvő tüzet, ami a hideg, meggyötört, elhagyatott szívét felmelegíti majd, végre valahára.