Adelina

Fodor Gyöngyi – Adelina

Marco már négy hónapja, hogy munkanélküli lett. Létszámleépítés volt a cégnél, ahol dolgozott és belekerült ő is. Remélte, hogy gyorsan talál munkát, de az ötven felettieket már nem kapkodják a munkáltatók, s kezdte belátni, hogy nem igazán válogathat a jobbnál jobb ajánlatok között, sőt, örülhet bármilyen lehetőségnek is. Lassan a barátai is eltávolodtak mellőle. Egyik nős volt, és féltette a feleségét tőle, holott soha még csak azt sem mondta neki, hogy milyen csinos. A másik barátja vett egy kis kertet, és szabadidejében folyton ott tevékenykedett vagy valamilyen kertészeti tanfolyamon ült. Harmadik barátja nemrég ismerkedett meg egy lánnyal, és onnantól kezdve csak azzal akart lenni. Se munka, se barátok, kezdett magába zárkózni és egyre ritkábban járt el otthonról.
A házban, ahol lakott, alig ismert valakit. Néha látott ottlakókat a lift előtt várakozni vagy éppen kiszállni belőle, de még visszaköszönni sem volt szokásuk, csak rohantak tovább. Csupán a szomszédasszony, Adelina volt az, aki már lassan egy éve, hogy minden reggel becsengetett hozzá. Szinte azóta, hogy odaköltözött.
– Jó reggelt, signor Mutti, szüksége van valamire? Megyek a boltba – másik nap azért csöngetett be, mert ment a patikába, vagy mert ment a piacra. Marcót idegesítette ez a mindennapi , pontban fél 8 -kor való csengetés, de nem akart udvariatlan lenni és megkérni, hogy ne zavarja. Amikor munkába járt, már reggelizni szokott abban az órában, 8-kor indult el otthonról, de amióta nem járt, előfordult, hogy Adelina csengetésére még pizsamában nyitott ajtót.

Fura egy nő volt Adelina. A ruhái mintha három számmal nagyobbak lettek volna, lógtak rajta, a bokáját verdesték, kócos göndör vörös haját hátul kivizöld színes gumival fogta össze, soha sem volt kisminkelve, arcán és a karján szeplők hada táborozott, s a korát úgy ötven körülinek saccolta az ember. Délutánonként járt dolgozni, egy iskolai napközibe.
Egyik reggel már elmúlt nyolc óra, amikor Marco felébredt.
– Hogyhogy Adelina nem jött? Talán annyira aludtam, hogy nem hallottam – állapította meg, és másnap reggel már korán felkelt, de a csengetés ezúttal is elmaradt.
– Hát már ő is elhagy? Nem lehet!
Többször is becsengetett hozzá, de nem jött az ajtóhoz senki. Idegesen elment otthonról, járkált a parkban, de nem igazán nyugodott meg. – Valami biztosan történt vele!
Lakott a földszinten egy idős, nyugdíjas nő, aki gyakran szokott az ablakban bámészkodni, vagy a függöny mögül leste az érkezőket és távozókat. Remélte, hogy tőle majd megtud valamit.
– Jó napot, asszonyom – köszönt neki jó hangosan. – Nem látta Adelinát?
– Adelina….. az a borzas vörös nő a másodikon azokban a rémes ruhákban? Úgy tudom, hogy kórházban van, pár nappal ezelőtt elütötte egy autó a piac közelében – válaszolta az idős asszony. – Itt járt a nővére, bevinni néhány holmit neki , tőle tudom.
Marco egyenesen a kórházba ment, meg is találta a szomszédasszonyát, akinek egyik lába be volt gipszelve és a fején is egy jókora kötés díszelgett. Amikor meglátta Marcot, mosolyogva üdvözölte.
– Jó napot, signor Mutti. Maga itt?
– Jó napot, Adelina. Azért jöttem, hogy megkérdezzem, hogy érzi magát, és hogy szüksége van-e valamire .
– Köszönöm,igazán kedves, de ebben a jelenlegi állapotomban nem igazán van szükségem semmire – Ennek ellenére Marco minden nap bement hozzá, bevitte neki az aznapi La Repubblicát, hogy értesüljön a friss hírekről.
Amikor Adelina hazakerült de még mankóval járt, Marco minden reggel becsengetett hozzá.
– Jó reggelt Adelina, Épp megyek a boltba, hozzak magának valamit? – vagy – Megyek a piacra, szüksége van valamire? Beugorhatok a gyógyszertárba is, ha kell valami.
Nem csak jó szomszédok, de jó barátok is lettek, s egyikük sem érezte már magát annyira magányosnak.

“Adelina” bejegyzéshez 8 hozzászólás

  1. Kedves Gyöngyi! Vannak emberek, akik maguknak valók, mondanánk, nem szeretik, ha az intim szférájukat megzavarják. Ám igazából mindenkinek lehet olyan időszak az életében, amikor szüksége van a másikra. Történetedben az enyhén kierőszakolt barátságnak volt létjogosultsága. Tetszett az írás! Szeretettel: Éva

  2. Nagyon kedves történet volt, igazán tetszéssel olvastam. Soha sem tudhatjuk, kire szorulunk majd rá, kinek a közelsége jelent majd egykor örömöt nekünk. Mikor minden kerek az életünkben másképp gondolkodunk, mint mikor a periféria szélére kerülünk.

    Szeretettel: Rita🌸

Szólj hozzá!