Ujjmese

Összes megtekintés: 430 

Az ujj felettébb elégedett volt az életével.
Ő volt a sorban az első, a többiektől külön álló, s bár sokszor álmodta, hogy a legnagyobb is, de csak a kis, köpcös Hüvelyk maradt mindig reggelre. Ezen nem segített sem a büszkén hátravetett fej, sem a pökhendin fennhordott orr, de még a férfitekintélynek kinevezett hatalmas pocak sem.
Egyébként ez volt az oka, hogy nem szívelte a Középsőt, a kissé kajla hórihorgast. Ha akarta, ha nem, mindig fel kellett néznie rá. Ezért aztán elkerülte, utóbb már szóba sem állt vele.
A tudós Mutatóujj is mindig csak bajt okozott. Ellenkezett, hogy így meg úgy, a körmét aggatta, ahol csak tudta, és folyton előre mutogatott. Hüvelyknek többször volt eszében, hogy ezt a kellemetlenkedőt be kéne csukni.
A Gyűrűst, mióta egyszer titkosan elgyűrűzte magát vele, kedvelte. Nagyra tartotta páratlan szépérzékét, és arca finom, nemes vonásai mindig jókedvre derítették.
A Kisujjról nem sokat tudott. Messze lakott tőle, a tenyér túloldalán. S bár ereikben majdnem ugyanaz a vér csordogált, atyafiát nem sokra tartotta.
Kisujj sovány, nyeszlett volt, nem vitte semmire az életben. Hallgatott, és hálásan pislogott vezérére, a tenyér védőbástyájára. Egyébként meg árkot gereblyézett, és fejte otthon a szegények tehenét. Az is, a jámbor, csak néha mekegett.
És így éldegéltek volna, míg világ a világ, vagy amíg meg nem halnak. De egy nap aztán történt valami.
A reggel békésen indult, a reggeli – sonka, kolbász – bőséges volt. A jóbarát- fegyvertárs sem zavarta hivatalos ügyekkel, vadászott valahol. A család is felszívódott, lámpással sem lehetett volna megtalálni őket. Hüvelykujj épp szunyókálni készült, mikor a tenyér megmozdult. A kéz szép lassan ökölbe szorult. Hatalmas, kemény ökölbe.
Ütése meg olyan volt, akár a pörölycsapás.

“Ujjmese” bejegyzéshez 3 hozzászólás

Szólj hozzá!