Püspökszentlászlói túrám

Alig vártam, hogy hétvége legyen. Újra hódolhassak régi hobbymnak, amitől édesanyám viszolyog, de jól tudja, nem ülhetek mindig a négy fal között. Ezért a születésnapomra közösen vettünk két akksit meggybordó mopedembe, amit én csak motornak nevezek, ez a szerkentyű számomra a szabadságot jelenti. Mozgássérült vagyok. A futás nagyon hiányzik, s a tenni-venni akarás életemből. Szeretnék világot látni, vándorlásaimat lóháton vagy gyalog megtenni. Szabad lenni, mint a madár, ott, ahol ér az éjszaka, sátrat vernék. Tábortüzet raknék, s szalonnát sütnék, madárlátta kenyeremre csöpögtetném zsírját. Vöröshagymával jóízűen megvacsoráznék. Miután eloltanám a tüzet, szememet a csillagos horizontra emelném.
Billincsbe vert lábaim nem engednek, beérem motoros szálguldozásommal. Szülőfalum, Hosszúhetény, két hegy között fekszik. A Zengő, és Hármas öleli egymást.
Bíbor hajnallal együtt ébrednek az énekes madarak. Énekükkel üdvözlik a felkelő napot.
Izgalommal tölt el valahányszor útra kelek, csak az út menti fák kísérnek. Erdőn át járok, csörgedező kispatak hömpölyögve utat mutat. Medvehagyma illata, csiklandozza orromat. Gyerekkoromban rengeteg medvehagymát szedtünk, piros Dáciánk csomagtartója tele volt. Zsákszámra vittük haza a disznóknak féregelhajtás gyanánt. Alig vártuk, hogy hazaérjünk, émelygő fejfájás gyötört bennünket anyuval, a szagától. Ma meg már mindenki medvehagymás pogácsát sütöget.
Mennyire örülne erdész nagyapám ha hallaná, hogy szeretem. Jópár hónapja nagypapám simogatását érzem a szívemben. Kisgyermek voltam mikor örökre elment. És most újra eljött hozzám. Átérzem a boldogságát, amikor belépek az erdőbe.
Duzzadó kispatakom majdnem kilép medréből. Forróan tűz az áprilisi napsugár. A harmadik fahídon megyek át, zöldellő lombkoronák egybeérnek, s árnyékot biztosítanak az arra járóknak.
Szűz Mária képe lepi meg az újdonsült látogatót a fák között. Mindig friss vadvirág van előtte. Végre felértem PÜSPÖKSZENTLÁSZLÓBA. Már két éve nem tudtam felmenni gyenge akksim miatt. Elvarázsol ez a kis falucska, mese házaival, s fakerítéseivel, s kisebb palotáival. Van itt minden, életrendezési-ház, panzió, inkább üdülő falucskának nevezném. Bal oldalra épültek a házak, mert jobb oldat szakadék van. Itt tényleg ég és föld között felszabadul az ember lelke, mintha gyógyítón ringatna a táj. Fehérre meszelt haranglábtól, egy meredek kavicsos domb választ el. Felérve boldogan szétnézek, a kastélytól a kitörő víz választ el, amely kútból és a vályúból folyik. Képtelenség áthajtanom, mert víz érné az akksikat.
Réges-rég, járó koromban, elfáradva, a vályú elé térdeltem, karjaimat belelógattam, úgy ittam a kútból. Mindig azt mesélték, hogy ebből a vályúból itatták a kihajtott állatokat.
Gyermekkoromban mindig ide vittük vendégeinket a látványért kirándulni. Persze, akkor csak autóval közlekedtünk, s édesanyám kezét fogva tudtam menni. Bejártuk a kastély nagy területét, akkoriban még apácák lakták, s gondozták az udvart. Virágok, s bokrok borítottak mindent, kis táblákra voltak felírva a növények nevei. Padokon pihentünk a fák árnyékában. A kis templom nagyon ritkán volt nyitva, amelyet platánfák vettek körül.
Kicsit megpihenve, jókedvűen, s elégedetten hazafelé tartottam.

Ringat a táj


Mintha ringatna a táj,
úgy ölel szépségével, elkápráztat.
Táncával magával sodor,
megérti magányos lelkemet.
Lassan táncol énvelem,
hozzám simul, simogat,
Forró könnyeimet felszárítja.
Ölébe ültet, kedvesen hagyja,
hogy elnyújtózzam kényelmesen.
Fellegekben járok vele,
gyengéden fogja kezem.
Ránk borul az esti félhomály,
ketté válik az ég,
szivárványkapu nyílik egyik oldalán.
Zöld fenyők csúcsai magaslanak
sötétkék boltozatán.
Lassan elhalkul a zene,
utolsó érzéki csókjával elenged.
Keserű sóhajjal nézek utána.

2018. május 02.

Szólj hozzá!