Legborzasztóbb álmom

Úgy éreztem ezt le kell írnom, írásban el kell raktároznom amíg emlékszem rá. Rányomta kedvemre a bélyeget a nap folyamán. Ennyire rossz álmom talán még sohasem volt és ilyen érzéseket még nem váltott ki belőlem egy sem. A mai napon úgy gondoltam így délután jót fog tenni egy kis pihenés, alvás, ezért befeküdtem ágyamba és már neki is láttam. Álmom elején kis falumban voltam Únyon, ott is a patakparton este anyával ültem a patak jobb partján, mögénk nagy kőfal emelkedett. A másik oldalon két testvérem és anyai ágról való mamám volt. (Számomra ő olyan, mint egy harmadik szülő, mint egy legjobb barát). Olyan valósan hatott ez az egész, azért is mert olyan érzés volt bennem akkor mintha már sokszor ültünk volna ott, pedig a valóságban még egyszer sem. Harmonikusnak tűnt akkor ez az egész. Még is romba dőlt minden mikor egyszer csak mama felállt és átakart jönni a túloldalra. Olyan aranyosan jött felénk, mindig olyan kedves és jó az egész kisugárzása. Mindkét part oldal dombos volt, leakart jönni rajta. Akkor történt a szívszorító dolog, amint felállt megbotlott és leesett a dombon. Álmaimban általában alig tudok mozogni, de itt valós érzelmeket váltott ki belőlem ez a történés. Minden erővel még ha alig tudtam is mozogni odafutottam hozzá. Megláttam, hogy elvesztette az eszméletét, beütötte a fejét. Nem tudtam felfogni mi történik, megfogtam és karjaimba emeltem, úgy ahogy ő engem mikor még csecsemő voltam. egyre csak kiabáltam:
– Mama, mama könyörgőm térj magadhoz, mama úristen, ez nem történhet meg, nem mehetsz el.
Csak sírtam és sírtam, de annyira és olyan erősen, mint még a valóságban soha. Annyira valósnak fogtam fel az egészet, levegőt alig kaptam. Nem tudnám soha feldolgozni, ha mama elmenne. Számomra felbecsülhetetlen értékkel bír, aki bármikor feltudja dobni a napomat. A sírás közepette hirtelen eltűnt minden, ágyamban ébredtem. Csak azon járt az agyam, hogy mama vajon jól van? Minden rendben vele? Kikeltem ágyamból. Az én és a tesóim szobájában volt mindenki a szűkös családból. Összeszorult szível kérdezni akartam őket, hogy mama jól van-e, ám akkor megpillantottam őt az ajtó melletti ágyban, jól volt. Levegőt alig kapva, könnyekkel teli arccal odafutottam hozzá és olyan szorosan öleltem, mint még soha. Nagyon megörültem, hogy nem volt az egész valós és láthatom még. Hirtelen máshol találtam magam, Esztergomban a Duna-sétány jobb partján. Egy furcsa férfi oda jött hozzám és lökdösni kezdett majd megszólalt:
– Héj tökmag, mit csinálsz itt? Ez a maffia területe, még megfizetsz, hogy ide mertél jönni, húzz innen!
Nem tudtam megszólalni, megrémültem. Hirtelen megint haza kerültem, anya és apa szobájába. Ott volt a nagybátyám Bence és apa. Örültem, hogy talán vége ennek az őrületnek, ám akkor két embere a maffiának berontott a szobába. Egy szempillantás alatt elvágták apa és Bence torkát majd oda léptek hozzám és röhögni kezdtek. Megint sírni kezdtem, fájt minden porcikám, nem tudtam megmozdulni. Akkor megint vissza kerültem a szobámba. A szoba ugyanúgy nézett ki, ám hirtelen egy panellakás szobája lett belőle. Anya volt ott velem. Kint szakadt az eső, villámlott. Egyszer csak beszakadt a tető és víz kezdett beömleni majd madárpókok lepték el a szobát. Nagyon féltem, a pókok azok az állatok, amiktől a legjobban félek. Csak jöttek és jöttek felénk. Anya elé álltam és védelmeztem, ha már sok mást elveszítettem őt nem akarom. Egyik pók rám ugrott majd megcsípett. Elzsibbadt az egész karom, mozogni sem tudtam, de legalább anya jól volt. Egyre gyengébben kaptam levegőt, látni is alig láttam már. Végül mikor már nem bírtam tovább, eszméletemet vesztettem. Ezután végre a valóságban ébredtem, akkor csak néztem magam elé, levegőt alig kaptam. Örültem, hogy csak egy borzalmas álom volt. Egyiküket sem akarom elveszíteni, lehet tovább sem tudnék élni nélkülük.