A szörny

A túlvilág kétség kívül létezik. Nem tudjuk milyen, akár sötét, akár ragyogó, az emberek tudat alatt mind oda vágynak. De mi van akkor, ha a túlvilágiak jönnek át hozzánk? Ez a történet egy kisfiúról szól, akihez eljött a pokol.

***

– Mi történt aznap este Charlie? – a komor rendőrtiszt úgy ült ott, rezzenéstelen vonásokkal, mintha egy szobrász faragta volna. Őszülő haja, bozontos szemöldöke, nagy orra és apró, mélyen ülő szemei voltak, melyek mindig éberen figyeltek. Szigorú, de türelmes ember volt.
– Ez nem akkor kezdődött! Két hónapja már, hogy anya furcsán kezdett viselkedni, miután hazajött Amerikából. – Szegény kisfiú alig volt 14 éves, teljesen ki volt merülve. A Karikás, kisírt szemei álmatlanságról tanúskodtak, emellett csont és bőr volt, minden tagja remegett. Félt. Rettegett valamitől. Menekült volna, de tudta, hogy nem menekülhet el.
– Meséld el kérlek a teljes történetet. Felvesszük magnóra, hogy a kollégáim utána elemezni tudják. Már nem kell félned, bátran elmondhatsz mindent!
– Anya két éve elutazott az amerikai barátnőjéhez, akivel az interneten beszélgettek. Ekkor még minden rendben volt. Amikor hazajött először nem volt semmi baj, mindig mosolygott, vidám volt, sokat beszélgetett velem, még moziba is elvitt, de éreztem, hogy valami megváltozott benne. Más volt, mint előtte, furcsán kezdett viselkedni. Nem mindig, de néha olyan volt, mint aki nem önmaga. Reméltem hamar elmúlik, arra gondoltam, hogy biztosan csak beteg.
Egyik este felkeltem inni egy pohár vizet. Kinyitottam a szobám ajtaját, nagyon halkan, nehogy felkeltsem anyát. Lementem a konyhába, töltöttem a csapról egy pohárral, megittam, majd amikor megfordultam ott állt velem szemben, mint aki kővé vált, és engem nézett. Haja az arcába lógott, de nem törődött vele. Csak bámult rám, nem is pislogott. Nagyon megijedtem, hirtelen fázni kezdtem. Lehűlt a levegő, pedig az asztalon 24 fokot mutatott a hőmérő. Valósággal remegtem, szólítottam, de nem válaszolt. Nem mertem közelebb menni hozzá. Végül megfordult és elment a szobája felé. Az óra ekkor hajnali 4et mutatott. Percekig álltam ott ledermedve, majd visszamentem a szobámba. Útközben benéztem anyához, már az ágyban feküdt. Később már nem féltem, tudtam, hogy alva járt. Néha én is szoktam, nem nagy ügy.
A következő napokban nem történt semmi különleges. Emlékszem, már a vakáció vége felé járt az idő, amikor egyik este felébredtem. Nem álmodtam rosszat, tudom, egyszer csak kipattantak a szemeim. Egy magas fekete árnyék állt az ágyam mellett. Megint borzasztóan hideg lett, látszott a lehelletem. Elfogott a rettegés, nem bírtam mozdulni, olyan volt, mintha az árnyék szorítana az ágyhoz. Láttam ahogy az óra zölden világító mutatói elütik a négyet, és ekkor enyhülni kezdett a melkasomon ülő nyomás. Felüvöltöttem, és amikor végre elengedett átrohantam anyához. Elmondtam neki mi történt, mire ő annyit mondott, hogy nincs semmi baj, majd visszaküldött aludni. Amikor becsukódott az ajtó még ott maradtam, és hallottam, hogy sír.Másnap ki se mozdult a szobájából, egyedül éreztem magam. A TV előtt aludtam el a Simpson család közben.
Kiabálásra ébredtem, nagyon késő volt, a képernyőn is már csak a hangyák futkostak, az óra hajnali hármat mutatott. Anya kiabált valakivel. Olyanokat mondott, hogy : -;Hagyd őt békén!; -meg még hasonlókat, aztán benyitottam. Egyedül állt a sötétben, látszott, hogy nagyon zaklatott. Próbált nyugodtnak látszani, és elküldött. Kintről egy még egy órán keresztül hallgattam az üvöltözést.Ekkor kezdtek elmérgesedni a dolgok…
-Ez mikor történt? – szólt közbe a kihallgatótiszt, s szemében a meglepettség tükröződött. Látszott, hogy nem akarja elhinni a történetet, de a szíve mélyén tudta, hogy ilyen jól egy ilyen kisfiú nem tudna hazudni.
– Két hete. Még csak most jönnek a rossz dolgok. Az esti kitörése után anya másnap elment bevásárolni. Minden rendben volt vele, olyan volt, mint régen. Nagyon örültem ennek. A hirtelen öröm bátorrá tett, elhatároztam, hogy bemegyek anya szobájába, és megnézem mi történt tegnap.Sötét volt bent, csak a folyosóról sütött be a fény. Felkapcsoltam a lámpát, és olyan dolgokat láttam, amiktől nagyon megijedtem. A fal tele volt rajzolva mindenféle jelekkel, amiket még sose láttam. Tűrhetetlen szag volt odabent, a levegő nehéz volt, a földön pedig halott bogarak hevertek. Mély karmolásnyomok szántották fel az ajtót, az ágyon pedig ott hevert az a gonosz dolog.
– Micsoda? – a rendőr szemei elkerekedtek, és hitetlenül bámulták a kisfiút. Zavarba jött, egy tollal kezdett babrálni.
– Hát a tábla! Amire az ábécé van nyomtatva és fura rajzok vannak rajta. Mellette meg valami háromszög ami lyukas. Nem tudtam mire való, de tudtam, hogy rossz. Biztosan azzal lehet hívni a Szörnyet…
– A mit?- hüledezett a tiszt, elejtve a tollat.
– Nem tudom. Én szörnynek nevezem a gonosz árnyékot.
– Folytasd, kérlek!
– Tehát ott voltam a szobában, amikor hazajött anya. Annyit hallottam, hogy nyikordul az ajtó, és egyszerre ott állt mögöttem. Üres tekintettel nézett, észre sem vett! Halkan, alig érthetően motyogott magában, azt mondta: ;Meg kell ölnöm, mert így kell lennie; meg, hogy ;Nem fogok többé ellenszegülni…; sok ismeretlen szót is használt, néha csak halandzsázott. Kisvártatva elcsoszogott mellettem, majd lefeküdt az ágyra. Akkor vettem észre, hogy csont sovány és valószínűleg régóta nem aludt. Hatalmas lila karikák ültek a szeme alatt, amely végig nyitva maradt. Bőre sápadt, kékes színű lett, fogai sárgák és ápolatlanok voltak. Egész testét elborították a sebek, fogalmam sem volt, hol szerezte őket. Ez a nő már nem az anyám, hanem egy szörnyeteg volt. Rettegtem tőle. Nem akartam tovább vele egy házban maradni. Visszamentem a szobámba, fogtam a hátizsákomat, és belepakoltam minden hasznosnak láttszó holmit meg némi ennivalót. Nem tudtam, hogy amikor elindulok anya milyen állapotban lesz, melyik énjét mutatja majd, de reméltem, ha este indulok, akkor aludni fog.

***

Remegő lábakkal, mezítláb lépkedtem az éjjeli folyosón. Még két-három lépés, és anya szobája elé érek. Ettől féltem a legjobban. A padló fából volt, néha hatalmasat reccsent a lábam alatt. Olyankor én is felszisszentem, kiáltani tudtam volna. A verejték jéghidegen csorgott rajtam végig, végül már egész testemben remegtem. Elértem anya szobájának ajtaját, mely résnyire nyitva állt. Nem bírtam megállni, különben biztosan megöl a kétely, halkan, egy gyengéd mozdulattal belöktem az ajtót. A félelem karmos keze egyből a torkomnak esett, szemem megtelt könnyel a félelemtől. A helyiség üres volt. Hátráltam egy lépést, de megbotlottam a küszöbben… Fél lábon bénázva próbáltam visszanyerni az egyensúlyom, míg végül neki estem a mögöttem álló falnak. Óriási lármát csaptam, csak ültem és nem tudtam, hogy mire számíthatok. Vártam. Eltelt egy perc, már lassan a második is, mire elhatároztam, hogy folytatom a menekülést. Meglepett, de egyáltalán nem számított, hogy zajongok-e vagy sem. Lesétáltam a lépcsőn az előszobába. A nappaliból kiszűrődött a TV tompa fénye. Lehajoltam, hogy felhúzzam a cipőmet, mikor hirtelen fájdalmat éreztem a tarkómon. Előre estem, négykézláb állva levegőért kapkodtam, de egy ideig semmi levegő nem jutott a tüdőmbe. Felnéztem, és láttam, hogy anya az, teljesen magán kívül van, és egy kést szegez rám. Hangosan kacagva meglengette a pengét. Tudom, hogy ez a hang a sírig el fog kísérni, borzalmas volt. Benne volt a szörny. Nem szólt semmit, csak elmosolyodott, majd egy lassú mozdulattal átvágta a saját torkát…