Bennünk él…

Bennünk él…

Bennünk él a múlt, jelen, és jövő, gondolatban, emlékben vágyakban,
a csodásak, és felejteni valók, a boldog és gyászos valóságok. Ott voltak velünk a mindennapunkban és utunkat jobbító álmainkban, sok életszakaszt összefűző sorsban, elveszettnek hitt reményekben. Szinte szemünk elött látjuk, ahogy volt, a rajongásokat és végtelen meneküléseket, azt is, jobbra, szebbre, boldogabbra, szeretetben gazdagabbra áhítoztunk. Ahogy kicsikként éltünk a kudarcokat,
úgy folytattuk felnőtként, vénként. Sosem tudtuk mit hol rontottunk el,
csak a remény volt nekünk végül. Ahogy esik, úgy puffan, volt példa rá,
arra is, nem tanultuk jól az életet. Köreinkben nem ismerték a képletet,
utóbb súgtak tán az égiek, a szeretet segíthet. Végig harcoltuk a hétköznapokat, muszájból vasárnap templomba jártunk, csak később jött szembe a valóság, lelkedből tanulj élni szeretni. Életünkben megvoltak a főpróbák és oly sok jelenetek, rögtönzések és a nagy tanító hagyta, magunk járjuk utunkat, büszke butasággal vagy alázatos igyekezettel.
Nem maradt más sokunknak magunk gazdájaként, ki hogyan, mit tanult, figyelt és kedvére úgy ragadja meg élete szekérrúdját és fordítja a remény és bizalom útjára, ahol lelke örömében, nyugalmában élheti őszidőnek szépségeit, ajándékait.