Az Ember

Az Ember

Lehet, hogy nem emlékszem jól semmire, de a szemére és a jóságára igen. Később érkezett hozzánk, már megkezdtük a tanévet. 1944-ben minden levente korú fiatalt fenyegetett annak a réme, hogy háborús szolgálatra viszik el őket. A szülők útnak indították a fiaikat az utolsó vonatok egyikével Kárpátaljáról más városba, az ország belsejébe. Ő Debrecenben szállt le a vonatról, és kapott menedéket az egyik bentlakásos intézetben… Azokkal a fiatalokkal, akiktől otthon elbúcsúzott, soha többé nem találkozott, és nem is hallott róluk. A testvérével együtt jött át, kevés holmit hozva magukkal. Mást alig tudtunk meg róla később is. Csak annyit, hogy mindig segített. Egy-egy táj boncolása nagyon aprólékos munka, tudni kell hozzá az anatómiát. Én nagyon ügyetlennek, tájékozatlannak éreztem magamat. De az Ember türelemmel segített. Soha nem vágytam testvérre. Akkor éreztem életemben először és utoljára, hogy jó lenne egy ilyen testvér, aki segít, türelmes és megvéd a bajoktól.

Gyerekes divat volt, hogy a tantermekben a professzorok előadása alatt kis cédulákon leveleztünk. Néha az Ember is írt ilyen kis válaszokat, amivel lelket öntött belém. Igazi neve germán eredetű, azt jelenti: nemes, készséges. Soha nem hallottam ennél találóbb nevet. Egyik barátnőm csak bársonyhercegnek hívta sötétbarna, bársonyosan csillogva mosolygó szeme miatt. Mi néhányan csak Embernek, a szó legnemesebb értelmében. Arra sem lehetett pénze, hogy befizessen a rendszeres menzai étkezésre. Két előadás közti szünetben leült az erdő melletti piros padra, kicsomagolta az ebédre hozott zsíros kenyeret. De megállt mellette egy szegény asszony, aki sóvárogva nézte a számára finomnak tűnő ételt. Az Ember szó nélkül odaadta neki.

Aztán egy napon nem jött többet az egyetemre. Nagyon igazságtalannak találtam, hogy anyagi vagy bármi más okból kimaradhat. Megvonták Tőle az egyetemi ösztöndíjat, mert az intézet, ahol szállást kapott kredenciális munkáért, (szolgálat a házi munkában, terítés, stb.) egyházi intézmény volt. Szerettem volna vele megosztani a pénzemet (persze, az apám pénzét), a lehetőséget a továbbtanulásra! De hát mindez csak egy fiatal hallgató fellobbanása volt az élet igazságtalanságai ellen.

Nem tehettem, még nem is mondhattam ebből semmit senkinek. Életem legnehezebb időszakában pillantottam meg több év után egy villamoson a Nagytemplom előtti megállóban. Nagyon hiányzott akkor nekem egy emberi szó, talán megóvott volna mindattól a rossztól, ami ezután várt rám. De nem szólhattam hozzá: segíts most is egy jó tanáccsal!

A szeme kedvesen mosolygott, kicsit meghajolva beszélt a feleségéhez, aki háttal állt nekem piros kabátban. Az Emberen a jól ismert fekete kabát volt, fekete bársony gallérjával. Ebből is gondoltam, hogy nem gazdagodott meg. Csendben húzódtam meg a távolban, mert azt a kört, amely kifejezte összetartozásukat, nem zavarhattam egyetlen mozdulattal sem. Hiszen még barátomnak sem mondhattam igazán. A barátságot ki kell érdemelni, és én nem tudtam olyat tenni, amivel kiérdemelhettem volna ezt a megtiszteltetést.

Idővel módja lett tanulni; de más pályán. Őszintén örültem ennek, mikor hallottam erről közös ismerősünktől. Nemrég egy rokonom úgy foglalta össze a véleményét róla, hogy egy angyal. Nem tudom, dicséret-e ez egy férfire? De azt biztosan állítom közel 50 éve történt megismerkedésünk után, sok beteget ért veszteség amiatt, hogy nem lett orvos belőle, Ő lehetett volna a szeretet professzora.

***

“Az Ember” bejegyzéshez 5 hozzászólás

  1. Az angyalság nem nemhez kötött, épp ezért egy férfi épp úgy lehet angyal, miként egy nő. Nagyon szép ez a visszaemlékezés.

    Szeretettel: Rita🌸

  2. Kedves Zsuzsa és Gusztáv! Köszönöm, hogy olvastátok. Kérem, gondoljatok az uramra is, aki most kórházban van, nem lát és nem tud ülni, állni. Magdolna

  3. Micsoda mély gondolatok, kedves Magdolna! Igenis ,lehet férfi is angyal, hisz nevük is van, de ma nem is “divat” ,nem is vállalnák e jelzőt.
    Szeretettel: Gugi

  4. Kedves Magdolna!

    Nagyon szép, méltó megemlékezés az EMBERről. Gratulálok.

    Szeretettel:
    Zsuzsa

Szólj hozzá!