A temetők csendje
Október utolsó napjaiban és a november elején azokra az elhunyt családtagjainkra, barátainkra, ismerőseinkre emlékezünk, akik már az égi ösvényeken járnak.
A temetők ilyenkor egy kicsit mozgalmasabbá válnak, hiszen mindenütt azt tapasztalhatjuk, hogy a hozzátartozók, rokonok, barátok felkeresik a sírhantokat. Elhozzák magukkal az emlékezés koszorúit és szebbnél szebb virágait.
A temetők csendjét azonban nem zavarja semmi és senki. Ugyanis a főhajtás, az emlékezés is igényli a csendet, a méltó módon történő visszatekintést.
Eszünkbe juttatja az együtt eltöltött szép napokat. Minden embernek, minden családnak vannak eltávozott hozzátartozói, rokonai, barátai és ismerősei. Élet és halál két egymástól elválaszthatatlan állapot. A megemlékezés óráiban azonban mégsem a halálra, hanem az életre gondolunk. Felidézzük magunkban az elhunytak arcát, azokat a kedves eseményeket, történéseket, amelyeket amíg élünk, nem feledhetjük el.
Bármikor is ragadta el őket a halál, tisztán felelevenednek bennünk azok az események, amelyek leginkább jellemzőek voltak életükben. Szinte filmszerűen peregnek a kockák. Vannak olyanok, amelyeket élesebben, másokat pedig egy kicsit halványabban látunk.
Ahogyan idősebbek leszünk, egyre több családtagunkat, rokonunkat, barátunkat és ismerőseinket veszítjük el. Ez az élet rendje vigasztalhatnánk egymást, hiszen megszületünk és azután itt hagyjuk a földi világunkat.
De nehéz a vigasztalás, a megmásíthatatlanba való beletörődés.
A rómaiak már több mint kétezer évvel ezelőtt leszögezték: „Mors certa, hora incerta!”, azaz magyarul: A halál biztos, órája bizonytalan!
Nagyon jó, hogy nem tudhatjuk előre ez kinek-kinek mikor következik be. Van akinek előbb, és van akinek pedig utóbb. Földi létünk tehát ugyancsak megfogható, években, évtizedekben mérhető. Ha szerencsésebbek vagyunk, akkor tovább létezhetünk az orbis terrarumon, a földkerekségen.
Elhelyezzük a sírokra a megemlékezés koszorúit, virágait. Jó a csendet „hallgatni” ilyenkor. Megemlékezésünk kegyelet teljes és méltó azokhoz, akiket gyászolunk, de szívünkben mindaddig megőrizzük, amíg mi még bírjuk az életet.
CSATÓ JÓZSEF