A fodrász

Endre már több évtizede mindig ugyanahoz a fodrászhoz járt. Amikor elköltözött képes volt akár egy órát is utazni, hogy a szokott helyen vágassa le a haját.
Egy nyár eleji napon elment, hogy időpontot kérjen és beszélgessen egy kicsit.
A szalonban egy bajuszos férfit talált, aki pont épp egy ötéves fiú haját próbálta levágni, aki össze – vissza ficánkolt. Mindig kitért az olló alól.
– Krisztina? – Kérdezte halkan és meglepödve Endre.
– Egy hete meghalt.
Gyökeret vertek lábai. Érezte, hogy elszorul a szíve és a tüdeje. A hajszobrász nyugodt hangvételel folytatta :
– Tessék nyugodtan helyet foglalni. Nemsokára végzek.
A hallott szavak nem jutottak el Endre füléig. Lassan kitámolygott. Bevágta maga mögött az ajtót. A friss levegő nemhogy enyhítette volna légszomját, jobban érezte a nyomást mellkasában. Hazáig zihált. Otthon kissé megnyugodott. Elmondta feleségének az esetet. Részvétet érzett, de hamar átlépett a dolgon.
– Majd keresel új fodrászt.
– Ezt te nem èrted – legyintett a férj.
Ezt a nőt már gyermekkora óta ismertem. Láttam felnőni a gyerekeit, unokáit. Láttam hogyan változik át hosszú szőke haja fehérré.
Tudom, ez az én görcsös ragaszkodásom mint a gyereknek a játékaihoz. De nem hagyom, hogy diákok vizsga munkájuk legyek. Úgyis növeszteni akartam.
Felesége felajánlotta, hogy majd ő megnyírja. Erről hallani sem akart.
Aztán valami nagyon furcsa dolog történt. Endrének nagy csomókban hullani kezdett a haja. Mint ahogy az őszi szél tépi le az ágakról a barna ropogós leveleket, olyan gyorsan lett ő is tar. Orvoshoz fordult. Hajhagyma hervadást állapítottak meg. Kapott kenőcsöt, tablettát hasztalanul. A büntetés drága mulatság lett volna. Parókát vett. Halottak napján kiment kedvenc fodrásza sírjához. Hosszan nézte a márványtömböt. Eszébe jutott milyen sokat beszélgettek. Mindig jó tanácsokat kapott. De vége. Mindennek vége. Imádkozott, majd így búcsúzott: Megszépítetted minden ember fejét. Rengeteget dolgoztál, hogy tökéletesítsd hajszobor műveidet. De most már nem kell foglalkoznod az ollóval, fésüvel, hajlakkal. Velem sem kell. Te a szalont, én pedig a hajam hagytam el. Örökre.