A karácsonyi fatörzs

Fodor Gyöngyi – A karàcsonyi fatörzs

Martina apja az erdőn dolgozott, favágó volt. Minden este, amikor hazaért a munkából, lerázta a ruhájáról és a csizmájáról a havat, majd dörmögve belépett a házba.
– Milyen meleg van itt! Nézd, Martina, az ablakok bepárásodtak! Már megint ez az odaégett kuglófszag! Anyád tetőtől talpig csupa liszt! Nézz rá! Micsoda bolond ötlet volt, hogy összeházasodjak egy pékséggel!
Martina édesanyjának a szemei haragtól csillogtak. Mérgesen kiabálni kezdett.
– Micsoda? Mi az, hogy égett kuglófszag? Az én töltött kuglófom a legjobb a világon! Több, mint hatvanat rendeltek belőle idén is. Nekem ez a munkám! És te, te mit csinálsz egész nap? Kivágsz néhány szegény fát, amelyek semmit sem vétettek ellened. Nézd, Marina, apádat belepi a fűrészpor!

Martinának elege volt már a szülei veszekedéseiből. Hiába fogta be a füleit, akkor is hallotta a kiabálásukat.
– Ez a szék ragacsos. Oda is kentél a kuglófkrémből, ahová nem kellett volna – ordította az apja.
– Méghogy krém! – vitázott az anyja. – Nem krém az, hanem az átkozott fáid gyantája.

Aznap este Martina sírva feküdt le. Nagyon szerette az apját és az anyját. Két nap múlva karácsony, de nem tettek semmit azért, hogy békésen teljenek az ünnepek, csak egymással feleseltek. Az apja nem volt hajlandó újrafesteni a pékség feliratát, emiatt az anyja nem javította meg annak meleg mellényét. Martina sokáig sírt, mire elaludt. Másnap mindent elmondott az unokatestvérének, aki szintén 9 éves volt, akárcsak ő.
– Nincs értelme sírni, attól a helyzet nem fog megváltozni – mondta neki a fiú. – Tenned kell valamit, ha nyugodt , szép karácsonyt szeretnél! A szüleid szeretnek téged. Készíts ajándékot, díszítsd fel a házat , s meglátod, fantasztikus ünnepetek lesz!

Martina örömmel szaladt haza. Igen, ez lehet a megoldás! Kinyitotta az ablakokat, felsöpörte a lisztet és a fűrészport. Letörölgette a bútorokat, felmosott. Magyal ágakkal és piros-zöld kreppapír szalagokkal díszítette fel a házat, felvarrta a leszakadt gombokat az apja mellényére, és kimosta, kivasalta a szalagokat, amelyeket az anyja a hajába szokott kötni. Aztán így szólt:
– És most csinálok egy karácsonyi meglepetést. Ha meglátják, biztosan nem veszekednek! – s mialatt az apja az erdőben dolgozott, anyja meg a ház alatti kis pékségben sütötte a kuglófokat, Martina elkészítette a meglepetését.

Amikor az apja hazaért és belépett a házba, annyira meglepődött, még el is füttyentette magát.
– Milyen szép tiszta ház! Biztos, hogy jó helyre jöttem? Nicsak! Valaki karácsonyra megjavította a mellényemet! – azzal már bele is bújt.
– Milyen tiszta minden! – mondta az anyja csodálkozva, amint belépett. – A házat feldíszítették, és a szalagjaimat is kivasalták. Ez csodálatos!
Aznap este nem volt veszekedés, csendben ették meg a szent esti vacsorát.
Karácsony napján mindhárman elmentek a misére, majd utána visszatértek ebédelni. A desszert idején Martina felkelt, bement a szobájába a meglepetésért, melyet letett az asztal közepére. Az apja is, az anyja is összeráncolt szemöldökkel nézték.
– Ez meg micsoda? Úgy néz ki, mint egy fadarab, sötét kéreggel és némi hóval a tetején. Gusztustalan! – jegyezte meg az anyja.
Az apja megfogta és barna ragadós lett az ujja, amit egy pillanatig nézegetett, majd megszagolta és megnyalta.
– Az íze alapján azt mondanám, hogy akár egy sütemény, csokoládé és porcukor. De egy fadarabnak hogy lehetne már ilyen édes íze?
Mindketten Martinára néztek, akinek sírásra görbült a szája. Ekkor az anyja hirtelen nevetésben tört ki és a férjére nézett.
– Azt mondod, hogy édes? Csokoládé és porcukor ? Akkor ez egy édesség, igazán nekem való. Köszönöm, Martina!
– Ez egy süti-fatörzs, igazán nekem való! Favágónak fatörzs. Köszönöm, Martina! – nevetett az apja is.
A kislány nagyot sóhajtott, szája már nem lefelé görbült, hanem boldogan felkiáltott:
– Mindhármunknak készítettem, úgyhogy hagyjatok belőle nekem is!