Karácsonyi morzsák
Szeretem az ünnepeket, mind közül talán legkedvesebb számomra a karácsony. Néhány – ma már vidám emlékké szelídült – életmorzsám osztom meg veletek az ünnepre való készülődésemről.
A szenteste nálunk nem telt mindig idilli hangulatban. Amikor kicsinyek voltak még a lányaink, sokszor csaknem ájultan éltem át az est csúcspontját. Amikor mindnyájan együtt vártuk, hogy megszülessen a kis Jézus a szívünkben, gyakran már csak azt vártam, hogy essünk túl rajta, mert elfogyott az erőm a nagy készülődésben. Délután, amikor csúcsosodtak a teendőim és a karácsonyfára való csúcsdíszt éppen sehol sem találtam, idegességemben néhány káromkodásféle is kicsusszant már a számon. Minden médiából karácsonyi dalok zengtek, Merry Christmas folyt még a csapból is. Vágytam rá, hogy minden a legszebb és legjobb legyen ezen az estén. Sok segítségem nem lévén rám hárult a sütés, a főzés és a díszítés is. Végkimerülésemben olykor még a könny is kicsordult a szemeimből. Ilyenkor a lányaim átöleltek és nevetve megkérdezték: Mééé ríísz Christmas? E kérdésre reagálva könnyes szemmel hahotáztunk egy nagyot és a nevetéstől erőre kapva tovább folyt a munka. Természetesen a fenyőfa görbén állt a tartójában, a halászlé ízetlen lett, a beiglim meg odaégett.
Hogy fokozzam a stresszhelyzetem a templomi pásztorjátékot soha nem akartam kihagyni az életemből, ezért nem egyszer halszagúan ültem a templom padjában, mert már nem volt időm megfürödni, mert akkor elkéstem volna. A gyerekeket puccba vágtam és loholtunk a templomba, holtfáradtan néztem a csillogó díszeket és a jászolt. Hazaérve szervírozhattam a vacsorát. Ragaszkodva a hagyományokhoz: túrós lepény fokhagymával, kétféle beigli, mákos guba, töltött káposzta nem hiányozhatott a karácsonyi menüből. Ja, és a szeretett halászlé, ami csakis élő halból készülhetett. De mielőtt az asztalra került, azelőtt kemény harcot kellett vívnom a ponttyal is és magammal is. A közeli megyeszékhelyen vásároltam előző nap és busszal szállítottam haza. Miközben utaztam a lábam között ficánkolt a félig hatástalanított halacska. Élve mégsem főzhettem meg, ezért itthon elővettem a húsklopfolót és oldalra nézve, mert nem mertem a hal szemébe nézni, erőteljes ütést mértem még mozgó fejére, aki e kegyelemdöféstől jobb létre szenderült. Ezután következett pikkelyektől való megszabadítása. Gyakorlatlan lévén a konyha minden négyzetcentiméterére sikerült szétszóródnia a halpénznek. A feldarabolás sem ment túl könnyen. A méregfog, kopoltyú, és egyéb belső szervek eltávolítása előtt az interneten megnéztem egy videót, hogy hogyan tudnám szakszerűen elvégezni mindezt. Elsőre egész jól sikerült, bár a végére már erősen leizzadtam és szidtam magamat, hogy talán jobb lett volna halszeleteket vásárolnom a hentesnél. Miután rendbe tettem a konyhát és magamat is, jónak láttam, ha iszom egy kis szíverősítőt, hiszen gondoltam megérdemlem ezután a rendkívüli sokk után.
Hát körülbelül így zajlanak nálunk a karácsonyi előkészületek. Karácsony másnapján viszont kipihenhetem a fáradozásaimat és körbevesz kis családom szeretete. Aztán egy hét pihenő és kezdődik elölről a mizéria. Újévre már szerencsére halászlé készítéssel nem kell bajlódnom. De vár az újabb trauma, mert ilyenkor kocsonyát szoktam készíteni, ami szintén nem az erősségem, mert nem tudom miért, de nekem csak minden második évben „alszik meg”. Reménykedem azért, hogy idén „első év” lesz. Boldog készülődést mindenkinek!
Kedves Melinda,
Magamra ismertem én is is, az ünnepi készülődés, nagyon fárasztó, mert azt szeretnénk, hogy minden tökéletes legyen.
Kevesebb fáradtsággal járó készülődést és szép álmokat a kocsonyának, aludjon jól!
Szeretettel,
Magdi
Remek kis kortörténet volt. Én egyedül maradtam az öt és két éves gyermekemmel, így egyértelmű volt, hogy minden az én feladatom. Akkor még szabadszombat se volt, így ha szombatra esett 24-e, akkor már előzőleg kellett mindent elkészíteni. Szép, mennyezetig érő fát akartam a gyermekeimnek adni, amit miközben húztam hazafelé – akkor még nem tettek rá hálót se- szinte ráfagyott a kezem a gyantás fára. Édesapám beállította a tartóba, én pedig 23-ról- 24-re virradó éjjel díszitettem azt, majd reggel bementem dolgozni.
Később, mikor már felnőttek és családot is alapítottak, több részletben ebédeltettem őket – hiszen akkor már lakásban laktam, aminek kicsi a konyhája, ahol csak jó esetben férünk el négyen.
Végül elérkezett az az idő, amikortól vendég vagyok. Értem jönnek gépkocsival és elvisznek a szép, tágas otthonukba. A három gyermekem közül egy él velem, ő már a lakótelepen született és nem is igényel nagy felhajtást. Az ajándékokat is előre veszem meg, hiszen tudom, hogy minden évben elérkezik a karácsony, ez nem váratlan és nem meglepetésszerű.
Akkor a gyermekek boldog tekintete volt az öröm, most pedig az, hogy számomra kényelmes és kellemes az ünnep.
Szeretettel: Rita🎄
Drága Melinda!
Ne haragudj meg, de én végig röhögtem, mert annyira jellemző ez mindannyiunkra. A szenteste nálam is kb. így zajlik, imádkozom, hogy minden jól sikerüljön, kapkodok, pedig azért már van elég rutinom. Gyönyörű karácsonyi abrosz, amit azonnal leesznek🤗, és utána a rengeteg mosogatni való, ugye? Úgy esem be az ágyba, mint a mosogatórongy. Persze imádom a Karácsonyt, pláne, hogy két kicsi unokám van már, és értük van minden, imádom őket.
Kellemes készülődést, és utána jó pihenést kívánok. Jó volt olvasni, remek volt!
Szeretettel: Icu😍
Nahát Melinda, akár rólam is szólhatna ezen írásod. Persze a múltban, amikor két kisfiúval (és a harmadik naggyal) küzdöttem át a szentestén magam. A végkimerülés határán még az éjféli mise, ahol megfagytam, mire vége lett, gyakran be sem lehetett férni a templomba. Így nem lehet ünnepelni. Meguntam egyszer és kijelentettem, hogy rendelem a jó hírű étteremből az ünnepi vacsorát és úgy lett. Békesség költözött a hangulatomra, jutott idő a srácokra és nagyon finom volt a vacsora is.
Most ketten a lányommal elbohóckodunk a konyhában, nyilván az ünnep sem lesz kivétel ebben. Közben jókat dumálunk és észre sem vesszük, hogy minden elkészült, mert csak fecsegünk az asztalnál és jól érezzük magunkat.
köszönöm, neked is boldog készülődést. Kívánom, hogy a kocsonyát elnyomja az álom.
Én nem igazán szeretem az ünnepeket, nem mindig tudok mindenkivel találkozni, akivel szeretnék. 1200 km-re élünk egymástól, és itt a virus is, de talán ez évben összejön. 🎅🎄 Fgy