Lányom lettél

-Mennyit kell még aludnom, Kata? – lökte félre a kislány az asszony kezét, hogy belekucorodjon az ölébe. -Már nem sokat, kicsim -ölelte át Kata Lilit, egy puszit nyomva a homlokára.
Miután lefektette a kislányt, céltalanul járt-kelt a lakásban. Összeszedte a játékokat, kint a homokozóra ráhúzta a fedelet. Vihar közeledett. A bodros bárányfelhőket sötétszürke sáv váltotta fel az égen és már érezte az eső illatát.
Feltétel nélküli szeretet. Ez a három szó zakatolt a fejében, mikor elkezdett emlékezni. Egy éves kora óta nevelte Lilit és érezte, hogy nem szabad magához közel engednie, de azt nem, hogy így is belehal az elszakadásba. Pedig a kislány nagyon várja, hogy örökbe fogadják. Esténként még hallotta suttogását, ahogy az új szót ízleli: „anya”.
Neki és Pistának nem lehetett gyermeke, talán ezért döntöttek így, hogy nevelőszülők lesznek. A gyermeket mindketten Isten ajándékának tekintették és próbálták eszerint is nevelni őket. Pont úgy, mintha mindegyik a sajátjuk lett volna. De az út nem volt könnyű. Látta az irigységet az emberek szemében, ahogy a hétszemélyes autó befordul az iskola elé és élénken emlékezett a kérdésekre is. „Meddig marad itt nálatok?” Mennyit kapsz, megéri?”
Az emberek nem tudtak semmit. Egyszer-kétszer még Lacika osztályfőnöke is szólt, hogy a kisfiú túl sokat eszik és a tenyerébe nyomkodja a ceruzáját.
Lacika túl későn került hozzá és még élénken emlékezett az átélt borzalmakra. Hogyan értené meg bárki is, mennyire félt, hogy másnap már nem kerül étel az asztalra és hogy számára a fizikai gyötrelem enyhítette a lelki kínt?

Vajon Lili emlékszik valamire? Nem tartotta meg a videót, amit a gyámhivatal bizonyítékként kezelt, de pontosan tudta, hogy soha nem fogja elfelejteni.
-Már megint vonyít a kis dög- mondta az anya a felvételen fennhangon, mert magában egy idő óta így nevezte. A szobából kitotyogó kislány sírva kapaszkodott bele sötétkék mackónadrágjába. Az anyja közönyét látva, lecsendesült hüppögése hangos sírásba váltott át.
-Hagyd abba! Mit akarsz, te kis dög? – az artikulátlan üvöltést ide-oda pattogó labdaként visszhangozták a fehérre meszelt falak. A kislány a kanapéhoz mászott. Felkapaszkodott a karfán és hüppögve, vigasztalást váróan nézett az anyjára.
-Mi van te kis féreg, zabálni akarsz? A kislány a durva szavak hallatán hangos zokogásban kitörve fúrta fejét a plüsskanapé karfájába. Végül a közöny, az undor és a cseppet sem palástolt elutasítás hangjaira hangos sírása csendes hüppögésbe, majd fel-felcsukló egyenletes szuszogásba váltott át és elmerült a mindent gyógyító álmok tengerében.
Benézett a szobába, megsimogatta az alvó kislány arcát. Itt biztonságban van. – gondolta

Lili felébredt és kacagva-csicseregve röpködte körül. Mártáról és Tamásról beszélt, akik örökbe fogadják.
-Képzeld Kata, rózsaszín szobám lesz és csak az enyém! És Tamás megígérte, hogy elmegyünk az állatkertbe és születésnapomra akkora, de akkora tortát kapok, rózsaszínt! Két kis karjával hatalmas köröket rajzolva mutatta, mekkora tortát fog kapni és csak kacagott, kacagott.
Márta estefelé telefonált. Meggondolta magát. Kata nem hallgatta végig a magyarázkodást, hogy mekkora felelősség, mennyi lemondás, különben is, az egészet csak Tamás erőltette. Feltétel nélküli szeretet…erre gondolt, mikor csendben letette a kagylót.
Másnap, mikor meglátta Lili véresre karmolt arcát, döntött. Két gyermeket örökbe fogadott már és a szíve mélyén még örült is neki, hogy Lili lesz a harmadik.
Szorosan átölelte a kislány sírástól rázkódó vállait. Megvárta, míg zokogása csendes hüppögéssé csitul és halkan a fülébe súgta: „kislányom”.

“Lányom lettél” bejegyzéshez 4 hozzászólás

  1. Szépen megírt, szomorú történet, sajnos nagyon sok gyereknek kell szenvedni szeretet hiánytól.
    Megható, hogy Lilinek sikerült szerető anyat kapni.
    Szeretettel gratulálok,
    Magdi🌷🥀

  2. Nagyon megható és szép írás volt. Az járt a fejemben, hogy vajon miért nem fogadják örökbe ezt a kislányt, mikor eljuttam ahhoz a részhez, hogy megtörtént.

    Az irigy emberek csak a pénzt látják benne, miközben ők nem csinálnák, mert igen, felelősség és nagyon sok időt igényel a gyerek. Nem olyan, mint egy munkahelyi műszak, ami nyolc óra után lejár.

    Szeretettel és elismeréssel: Rita🌸

Szólj hozzá!