Mámor

Az asszony újabb pohár pezsgőt töltött magának. Ma van a házassági évfordulójuk, de Nándi két éve halott.
Elmélyülten nézte az alulról felszálló apró buborékokat, néhány közülük megült a pohár oldalán. Ujjával követte a szabályos kör alakú mintát az asztallapon, amit a felemelt pohár talpa hagyott.
Eleinte tartotta magát, a gyerekek miatt. Erősnek kellett látszania, hogy az életük ne váljon ugyanilyen szétpukkanó buborékká.
Már nem emlékezett rá, mikor vált az alkohol rabjává. Eleinte csak egy-egy pohárral ivott, amikor a szekrény mélyéről előhúzott dobozból a megsárgult fényképeket nézegette.
Szép lassan minden egyes lenyelt korty után újabb és újabb fájdalmas emlékek törtek fel benne, míg eltompult érzékszerveivel el nem merült egy vágyott világban. Olyanban, amikor még rendben volt minden, és ők Nándival tökéletesnek remélt életüket építgették.
Először csak a villanyt kapcsolták ki, és a gyerekek még élvezték is a gyertyafény melletti meghitt beszélgetéseket. De túl sok idő eltelt azóta, és mire megkapta a végrehajtó levelét, őket már elvitték.
Imbolygó léptekkel a konyhaszekrényhez ment. A kihúzott fiókban egymás mellett sorakoztak a gyógyszeres fiolák, egyenként kiszedegette mindegyiket.
Nem emlékezett rá, hogy mikor vette be őket utoljára.
Az élettelen testet hordágyra tették. A házra csend borult, a földön szétszórt gyógyszeres fiolák…az utolsó ember körülnézett, és lekapcsolta a villanyt…

“Mámor” bejegyzéshez 2 hozzászólás

  1. A lehető legrosszabb utat választotta az asszony. Nagyon sajnálom a gyerekeit.
    Kata

  2. Pedig ezt nem lett volna szabad megtenni a gyerekekkel. Ők voltak az igazi áldozatok. Az édesapjuk meghalt, az anyjuk pedig belemerült az önsajnálatba, a helyett, hogy védelmet nyújtott volna a kicsiknek, akik így már teljesen árvák lettek, ráadásul egy nyomasztó teherrel, ami az öngyilkosság.

    Szomorú történet volt, amit még szomorúbbá tett az anya, a saját édesanyjuk, akiknek ők nem számítottak, csak a férje, illetve a saját boldogsága, amit ezek szerint csak a férjében volt képes meglátni. Gondolom, hogy kevés ilyen anya van, a legtöbb még nagyobb figyelmet szentel a gyermekekre, hogy azok ne sérüljenek jobban, mint amennyit egyáltalán egy családfő elvesztése okoz. Apjuk helyett apjuk lesz és gőzerővel küzd, hogy a lehetőséghez képest teljes és biztonságos életet nyújtson a gyermekeinek. Hiszen hány és hány anya kényszerült már arra, hogy egyedül nevelje fel a gyermeiket, akár a háborúban maradt a férje, akár elhagyta őket.

    Szeretettel: Rita

Szólj hozzá!